Fesztivál

Véget ért a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramja


2011. május 9., 16:30

Images_7205
Szélike királykisasszony
Két nap alatt nyolc előadást tekinthetett meg a közönség a Marczibányi Téri Művelődési Központban. A Szemle díszvendége volt a Stúdió K három előadása: A kíváncsi kiselefánt, A sünteknős és Az aranykulcs. Határon túli vendégünk volt a Szabadkai Gyermekszínház Csipkés mese című előadása. Ez a négy produkció nem volt része a versenyprogramnak.

A további négy előadás:

A Mesebolt Bábszínház A legkisebb boszorkány meséjének főszereplői látványos, maszkos formában elevenedtek meg, az előadás nagyon dinamikus, lendületes volt, a legkisebb korosztály számára is élvezetes. Két királykisasszony, a Neptun Brigád és az Új Színház Világszép nádszálkisasszonyának és a Holdvilág Kamaraszínház Szélikéjének története, a Benedek Elek-i mesemondás hagyományait követve elevenedtek meg a színpadon, a gyerekek legnagyobb örömére. A Ziránó Színház A három kismalac című előadása, szellemes, szórakoztató, igazi profi vásári bábjáték volt. Ezen az előadáson mindennél jobban igazolódott a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle jelmondata: A jó gyerekszínházat a felnőttek is szeretik! Nehéz lett volna eldönteni, hogy ki szórakozott jobban, a gyerekek vagy a szülők.

A hétvége folyamán a gyerekek és szüleik szórakoztatásáról a Márkuszínház Ludibundus Játszóháza és a Tintaló Cirkusz is gondoskodott. Aki a hétvégén ellátogatott a Marczibányi Téri Művelődési Központba fergeteges szórakozásban vett részt. Garantáltan mindenki nézett egy nagyot!

Holnap, kedden délután 2-től A megrendelő felelőssége címmel szakmai fórum várja az érdeklődő közművelődési szakembereket, aztán kerül sor a szemle eredményhirdetésére. A 4 órakor kezdődő rendezvényen közreműködik Judy és Punch, fellép a Besh o droM együttes.

A fesztiválzáró ünnepségen részt vesznek a zsűri tagjai: Ascher Tamás, Fodor Tamás és Pályi János, akik szakmai értékelést mondanak a Szemle egyhetes versenyprogramjáról.

Images_7206
Pályi János, Fodor Tamás, Ascher Tamás - a zsűri

A zsűri javaslata alapján kiosztják a 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle támogatóinak díjait és a Marczibányi Téri Művelődési Központ által adományozott diplomákat. Az ASSITEJ Üveghegy-díját a fődíjas előadás kapja további elismerésként. Idén a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle keretében adják át a Fehér Holló-díjat annak a kritikusnak, aki az elmúlt esztendőben a legtöbb gyermekszínházi előadáson vett részt.

0 hozzászólás