Twitter Facebook
Nézőpont (Pintér Béla: A 42. hét - Pintér Béla és Társulata) megosztása Facebookon Nézőpont (Pintér Béla: A 42. hét - Pintér Béla és Társulata) megosztása Twitteren
Nézőpont

Pintér Béla: A 42. hét (Pintér Béla és Társulata)


7óra79 pont
Közösség9.47 pont
Idő1 óra 50 perc, szünet nélkül

Nem veszi kezébe a sorsát

Images_15420
Fotó: Mészáros Csaba
A 42. hét - Roszik Hella
Dr. Virágvári Imola szülész-nőgyógyász élete kétségtelenül nem annyira szép. Liberális szülőként laza keretek között neveli tinédzser lányát férjével, a nálánál némileg rigorózusabb Karcsival, az általános iskolai történelemtanárral együtt. Persze, nem konfliktusok nélküli a kissé őrült család élete: Enikő egy nap Lacival, a szülőknél alig idősebb rocker-motoros biztonsági őrrel állít haza, amit Imola és Karcsi eufemisztikusan szólva már csak azért sem fogad jól, mert 1) mindjárt reggel 7 óra van; 2) Karcsi épp ekkor adná át előrehozott karácsonyi ajándékát, egy szaunát.

Hogy ebből az abszurd alaphelyzetből és a rögvalóságból némi – no jó: nem kevés – iróniával dúsítva átmentett karakterekből Pintér Béla egy szívszorító drámát tud teremteni, nem kivételes alkalom. De hogy utólag tudja láttatni ennek a földhözragadt és idillinek korántsem mondható reggelnek a maximálisan rejtett boldogságát, az bravúros. Ugyanis a darab vége felől nézve ez a koszos és kellemetlen reggel valami olyan szép, meghitt és tiszta, hogy az valóban megrázó. E reggel után minden megváltozik Virágvári doktornő és családja, valamint páciensei és munkatársai életében.

Images_15417
Fotó: Mészáros Csaba
A 42. hét - Csákányi Eszter, Roszik Hella, Pintér Béla

Images_15416
Fotó: Mészáros Csaba
A 42. hét - Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla
A 42. hét című darab számtalan kérdést vet fel, amelyek minden áldott nap foglalkoztatnak bennünket. E kérdések sokszor közhelyesek, mégis fontosak – a gyerekneveléstől a munkahelyi viszonyokon át a kapcsolatteremtés, a hit, a szerelem, az elfogadás, a beilleszkedés témájáig minden fölbukkan, hol egy cselekményszálban, hol egy karakterben, hol egy fordulatban. Talán a legrealistább Pintér-darab ez, annak ellenére is, hogy egyetlen szaunán, néhány széken, egy kisebb zenekaron (a Kéménczy Antal vezette nagyszerű zenekar teljes értékű szereplője az előadásnak minden értelemben) és pár kelléken kívül kizárólag színészből (és Benedek Mari kivételes karakterformáló képességű, zseniálisan találó jelmezei) építkezik. Pintér Béla mozgással és hanggal kerít sorsot Karcsinak, az apának, az akaratlan „sajnosság” jelképes alakjának: némileg szürke, előrehaladtában is visszafelé ható járású, ám a családjáért mindenre képes, boldogságra vágyó embert játszik; az elején nehéz lenne kitalálni, hogy ő az értékveszteség, de Pintér darabja visszafelé indokolja magát, és bizony érdemes rajta elgondolkodni. Friedenthal Zoltán és Enyedi Éva lelkes és naiv határon túli magyarokat játszanak, próbálják fenntartani a rozsnyói közösség érzetét életükben. Stefanovics Angéla alter Lolája a művészéletet élő báty determinálta nihilben az őt elhagyó Sanyira vágyakozik, életét pótlékok sora tölti ki, amelyekről a gyerek érdekében le kell mondania – a végén paradox módon az ő sikere, az egészséges gyermek születésének öröme tetőzi be a tragédiát. Bátyját, a sikeres sorozatsztár és a „jelentős művész” póza közötti ellentmondás feloldásán dolgozó Bocit Thuróczy Szabolcs játssza, alakításában számtalan történését és legalábbis furcsa jellemvonását vegyítve a komplett magyar színházi szcénának. Roszik Hella lázadó rockerlányt változtat apakomplexusos, mélyen hívő, anyját meggyőződésből számon kérő lánnyá Enikőként. Szakonyi Györk egybites, ám jószándékú rocker-biztonsági őrként remekel, Quitt László a kielégítetlenségét és kudarcélményeit a racionalitással és precizitással leplező, ám annál érzelmesebb és ragaszkodóbb Balázskáról ad tartalmas képet. A cselekmény természetesen több szálon zajlik – valamennyi szál Virágvári Imolához, és a férje halálával új irányt vevő életéhez kötődik –, amelyek egy sorsfordító pillanatban, a címadó 42. hétben találkoznak, totálisan betetőzve a sorsot: egyszerre van jelen a születés és a halál, a gondatlanság és a körültekintés, a cserbenhagyás és az önzetlen segítség, a boldogság és a keserűség, a kezdet és a vég. Éppen úgy, mint egy emberben. Totálisan.

Images_15437
Fotó: Mészáros Csaba
A 42. hét - Quitt László, Csákányi Eszter, Enyedi Éva, Stefanovics Angéla

Ezt a totális emberi alakot, dr. Virágvári Imolát Csákányi Eszter kelti életre. „Szomorú látni, hogy a jelen állapot szerint nincs senki, aki ezt a nagyszerű képességet [ti. Csákányi Eszterét] a maga értékén használni tudná” – írtam korábban a színésznőről egy előadás kapcsán. Íme: Pintér Béla az, aki erre bizony képes, és a színésznőt emberpróbáló érzelmi skálán járatja végig. Csákányi pedig színesen, érzékenyen és hitelesen, a pintéri nyelvre remekül ráérezve járja végig Virágvári Imolával a Pokol és a Mennyország felé egyaránt sőt egyszerre vezető, láthatóan közös utat.

Images_15427
Fotó: Mészáros Csaba
A 42. hét - Csákányi Eszter, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán

Virágvári Imola útja azonban a mi utunk. „Sajnos” – mondja a szülész-nőgyógyász egy óvatlan pillanatban, bár tulajdonképpen teljesen érthetően. És a szó életre kel, és megbosszulja önmagát. Mert az a bizonyos kicsit őrült reggel az élet tiszta naivitásból és bizalomból fakadó módszeres összetördelése és szabályos megsemmisítése után a nyugalom és egyensúly oly vágyott, ám soha vissza nem térő állapotává válik: a tovatűnt boldogság, az elmúlt lehetőség időszakának, amely soha többé nem jön el. A 42. hét – a maga ritmusegyenetlenségeivel, amit leginkább az első félóra erőteljes svungjának átmeneti megtorpanása jelez – látszólag afféle szabálytalan szappanopera és pazar tragikomédia, valóságosan azonban pontos látlelet a mi életünkről, a mi Magyarországunkról, ahol éppen ideje lenne leszámolni a tudatlan naivitással és az ürességbe vetett bizalommal. Virágvári Imola nem vette kezébe saját sorsát – ahogy mi sem: ráhagyja másra a döntést és még áldozatot is vállal, önmaga teljesítve be sorsát. Mert ezért kizsebelik, megalázzák, szakmailag és emberileg egyaránt (még pontosabban megalázza ő saját magát), és Pintér Béla nem kecsegtet azzal, hogy volna visszaút. Mi is csak reménykedünk. Meg sírunk. És nevetünk.

Ugrai István

2012. szeptember 30., 07:07

0 hozzászólás