Twitter Facebook
Nézőpont (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) megosztása Facebookon Nézőpont (Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza) megosztása Twitteren
Nézőpont

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza)


7óra73 pont
Idő1 óra 50 perc, egy szünettel
Korhatárifjúsági

Van egy regény

Persze rögtön gyanús amikor a „mondanivaló” (a.k.a. művészi cél) egy mondatban összefoglalható egy színlapon, de van, amikor az a mondat tényleg jelent valamit, szól valamennyire az előadásról, máskor viszont mindössze egy távoli gondolat arról, mi jutott eszébe valakinek a színház környékén, amikor a darabot olvasta, amúgy az előadáshoz köze ugyan nincs, de jól hangzik. Sajnos a dunaújvárosi Bartók színház Pál utcai fiúk előadása az utóbbi kategória: „Miért érdemes »A Pál utcai fiúkat« elolvasni, színre vinni, megnézni? Mert ezek a fiúk tudják, mit jelent a szó: haza” – áll a színlapon a magyar nyelv központozási szabályainak élénk meghaladásával nyomtatott szöveg, és én maximálisan hajlandó vagyok elhinni, hogy minden egyes alkotó szívében hazafiszű dobog, s a gittegylet Pál utcai grundért folytatott harcában megleli a hazáért végzett önfeláldozás párhuzamát.

Csakhogy az előadás mindössze abból áll, hogy Molnár Ferenc méltán közismert regényének Török Sándor által készített kvázi rádiójáték-adaptációját eljátsszák többnyire olyan fiúk, akiknek a színpadi létezésről és közlésmódról – önhibájukon kívül – sajnos nincsen semmi fogalmuk.

Images_11750
Fotó: Ady Géza
A Pál utcai fiúk

Ezzel azonban nem rosszabbak, mint egy átlagos bérletes előadás művészei X város kőszínházában, amelyet most csak azért nem írok le, mert nem szeretnék bíróságra járni, demonstrálandó a véleményszabadság korlátait. A fene se akar harcolni, már csak azért sem, mert a másik fél sose lesz olyan lovagias ellenfél, mint az Áts Feri.

Ami viszont zseniális az előadásban – s az első jelenetben meg is téveszti az egyszeri nézőt –, az a díszlet. Kalácska Gábor farakást imitáló nagyméretű téglatesteket tervezett, amelyek forgatásával, kibontásával, áthelyezésével, apróbb kellékek beemelésével remekül és rövid idő alatt teremthető meg a grund, a Füvészkert, az osztályterem és Nemecsekék lakásának érzete. A jelmez is Kalácska munkája, amely egyszerűen, mégis egyértelműen íveli át a 20. század eleje és a 21. század eleje közötti időszakot, önmagában hidat teremtve a történet ideje, illetve a jelen között. Kiss Attila rendező sajnos nem használja ki a tervezői leleményben rejtező, ám annál nyilvánvalóbb ajánlatot, és nem színházi előadást készít, hanem – szigorúan a szöveghez tartva magát – a színpadon megjelenő fiatalokkal lemozogtatja és felmondatja a példányban szereplő szöveget. Így nem jönnek létre valóban színházi megoldások – noha észleli, hogy Nemecseket nem kell beugratni egy lavór folyadékba ahhoz, hogy elmesélje, a srác a tóba esett, elég hozzá, hogy az őt játszó fiú bebukjon az első sor elé, el fogjuk hinni, hogy elázott. Ahogy észleli azt is, hogy nem kell elszerepelni a gittegylet jegyzőkönyveit, s amikor a fiúk a farakások előtt, stilizáltan és felvállaltan tényleg felmondják a szöveget, az sokkal jobb, mint amikor megpróbálják az összepréselt és – a megjelenéssel ellentétben – mondhatatlanul porosan hagyott, reálisan előadhatatlan textust még el is játszani (ami nem megy).

Images_11749
A Pál utcai fiúk

Noha az első óra még többé-kevésbé vállalható módon zajlik le, a második felvonásban már rosszabbul viselhető, hogy a rendező nem, illetve csak nagyon korlátozottan él a díszlet-jelmez adta közeggel, a színházi stilizáció eszköztárával, a színpadi dramaturgia ajánlataival, a párhuzamos szerkesztéssel, a síkok egymásba csúsztatásával, a mozgásból adódó játéklehetőségekkel, s a világítás lehetőségeivel is csak alig. A grundért folytatott harc (mozgás: Tóth Boglárka) statikusra, sötétre és egyszerűre sikeredik. A nézők – javarészt felsőtagozatosok – egyre türelmetlenebbül viselik az előadást, ennek fényében érthető, hogy Nemecsek halálát nézői tapsvihar (!) zárja le – ugyanis a közönség azt hiszi, e katarzissal vége a produkciónak, noha van még egy jelenet, amelyben kiderül, hamarosan vége a grundnak, felhúznak rá egy épületet.

A Pál utcaiakat és a vörösingeseket alakító fiatalok lelkesek és tevékenyek, rajtuk nem múlik semmi. Mennyi mindent ki lehetett volna hozni belőlük, ha nincsenek belepréselve a szövegmondás kényszerébe, hanem tényleg kíváncsi rájuk a színpad, mert érdekes lehetne, mit gondol egy mai fiatal elmondani a nemecsekségről, Boka igazságosságáról, Áts Feri tisztességéről, Geréb viselkedéséről, Kolnay, Weisz és Csele önzőségéről, a labdázni vágyó Pásztorokról, az egyletbetiltó Rácz tanár úrról, életről, harcról, halálról és hazáról. Sajnos a dunaújvárosi előadás mindezekről csak annyit gondol, hogy egy Molnár Ferenc nevű író ezen motívumok felhasználásával írt egy regényt.

Ugrai István

2012. február 5., 07:07

1 hozzászólás

András Nemecsek Horváth csaknem 3 éve

Na ilyen rossz kritikát se kaptunk még :/ Bár érdemes elgondolkodni rajta…