Twitter Facebook
Nézőpont (: Alszanak a halak? - Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)) megosztása Facebookon Nézőpont (: Alszanak a halak? - Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem)) megosztása Twitteren
Nézőpont

Alszanak a halak? (Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem))


7óra78 pont
Közösség9.50 pont
Idő1 óra 10 perc

A kicsik nagyot álmodnak

Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy micsoda gyöngyszemekre bukkanhat az ember az Ódry Színpadon, a színműsök vizsgadarabjai között. Fiatalság, eredetiség, lendület: ez hatja át Szilágyi Bálint, harmadéves rendezőhallgató munkáját, amikor saját fordításában színre viszi Jens Raschke színdarabját, és ez jellemző az előadás egyetlen színészére is, a negyedéves Prohászka Fannira. Pedig a képletben ezúttal semmi bonyolult nincs: az egyetlen szereplő egyszerűen mesél, két-három kellékkel megtámogatva, ráadásul nem is valami élénken komikus vagy borzongató történetet. Hősnőnk egy tízéves, hétköznapi kislány, aki elhunyt öccse sírjánál idézi fel hol kicsit nosztalgikusan, hol kicsit zsörtölődően közös élményeiket, miközben emlékeivel és fantáziájával megtölti a komor sírkertet. Az egész előadás egyszerre természetes és gyermekien játékos, így a komor témafelvetés ellenére sem távozunk rossz szájízzel.

Images_27789
Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem
Alszanak a halak? - Prohászka Fanni

Prohászka Fanni Letteként nekünk, nézőknek mondja el a történetet: öccse kisgyerekkorától betegeskedett, az elmúlás lehetősége ott kísértett a családban. A kislány mindent megtett, hogy megértse a halált, ezért kérdezgeti a szüleit, ártatlan objektivitással vizsgálgatja a felnőttek hozzáállását. Egy adott pillanatban azonban rá kell döbbennie: a szülők sem tudnak többet az élet nagy kérdéseiről, mint ő. Így a nagy ismeretlent elkezdi a saját elképzeléseivel megtölteni, amelybe később bevonja a hasonlóan ártatlanul álmodozó testvérét is. A valóság és a fantázia összecsap, de egyértelműen az utóbbi győz. A fekete-fehér, szabályos kockákból álló temetőt jelképező díszletben vidám foltként jelenik meg az arany-pirosba öltözött kislány, színes kellékeit lassan kicsomagolva és ellepve velük a színpadot (látvány: Molnár Anna). A történet egyik csúcspontján pedig élénk rajzokkal tölti meg a kisfiú fehér koporsóját.

Prohászka Fanni mindehhez nem próbálja látványosan leutánozni egy tízéves gesztusait. Ami a játékát mégis hitelessé, mi több, kifejezetten izgalmassá teszi, az inkább az energia, a végletes érzelmi hullámzás. Gondolatai ugrálnak, magukkal ragadnak, majd hosszú szünetek formájában megpihennek. Az egyes felidézett szereplőknek jól eltalált, saját, vissza-visszatérő jele van: a kislány kérdései miatt megzavarodó apa például állat vakar, a jóval nyugodtabb szomszéd bácsi lassan szívja a cigarettát. Érdekes módon, ezek a jelek nem keltik a mesterkéltség benyomását Prohászkánál, hanem beleépülnek a színésznő amúgy is vibráló játékába.

Images_27788
Fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem
Alszanak a halak? - Prohászka Fanni

A rendezés pár apróságban teszi csak művivé az amúgy természetes stílust. Ezek közül az, ami kifejezetten feleslegesnek hat, a világítás gyakori váltogatása. Egyszer-kétszer ráadásul teljesen következetlennek tűnt, hogy mikor, hol és miért jelent meg a fény valahol, ami végül elbizonytalanított, hogy az előadás alatt vajon a rendezői koncepció vagy egy feladatában enyhén szólva bizonytalankodó világosító munkájának az eredményét látjuk-e.

Ezt leszámítva lényegében egy jól megírt dráma, egy erre érzékeny rendező és egy kiváló színészi teljesítmény szerencsés együttállásának lehetünk tanúi. Az előadás kivételes módon tudja megkönnyíteni annak az elfogadását, hogy a nagy ismeretlenről semmit sem tudunk, és a pizza mennyország nem létezik.

(2015. április 3.)

Hajnal Márton

2015. április 13., 07:07

0 hozzászólás