Twitter Facebook
Nézőpont (Székely Csaba: Bányavirág - Pinceszínház) megosztása Facebookon Nézőpont (Székely Csaba: Bányavirág - Pinceszínház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Székely Csaba: Bányavirág (Pinceszínház)


7óra78 pont
Közösség9.20 pont
Idő1 óra 50 perc, szünet nélkül

Közös többszörös

Images_12147
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Bányavirág - Széles László, Kaszás Gergő
Ó, távoli bölcsője a magyarságnak, te! Örökkön zöldellő, pitymallatos ősotthon, te ártatlanságnak szent bástyája, erkölcsnek, morálnak és hagyománynak origója, a magyar nép illatos kikeletje! Te még az vagy, aminek lenned kell, téged még nem rontott meg az idő s a magyar balsors! Székelyföld, maradj meg nekünk oly’ ártatlannak, mint amilyennek elképzelünk, mert ki tudja, merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen, vezesd még egyszer győzelemre néped Csaba királyfi csillagösvényén! Hungaroromantikán edzett honfitársaink itt jobb, ha nem tartanak tovább az írással: spoilerveszély!

Székely Csaba ugyanis, mit sem törődve az egyre hagymázasabbnak ható Erdély-mítosszal – még hogy mit sem törődve, valójában mással sem törődve csak ezzel –, két, meglehetősen könnyen szembetűnő párhuzamra hegyezte ki a Hargita melletti kis falu lakóinak hétköznapi történetét, az egyik az ivás, a másik az öngyilkosság. Mindkettőben verjük a legnagyobb nemezeteket is – egy erdélyi falucskával égetett szesz tekintetében még a versenyt sem veszik fel a viszkiző írek vagy a vodkázó orosz tajga! Nesze neked, népviseletben táncikáló boldog székelyföldi székelymagyar, sújtásos mentében bölcselkedő férfiak, rakott szoknyában danászó asszonyságok – itt mindenki pálinkagőzben pácolódott boldogtalanná! Maga Csehov is megirigyelné azt a merő tehetetlenséget, amely Székely Csaba főhőseinek elidegeníthetetlen sajátja. És talán az is Csehov-hagyaték, hogy ezen ne sírjunk, hanem nevessünk. Vagy inkább sírva nevessünk, mondjuk úgy sírva vigadjunk. Így máris nem olyan oroszos az egész, sőt ez már-már valódi hungarikum, határon innen és túl.

Images_12157
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Bányavirág - Kaszás Gergő, Vándor Éva

Székely Csaba azonban azon kívül, hogy a hagyományőrzés idealizált legendáját levakarja a székelyföldi történetről, a közeg minden ízességét benne hagyja, amely íz nem feltétlenül olyan magasztos, mint azt gyakran irodalmi-közéleti környezetben megtalálni szoktuk. Ezt mi sem példázza jobban, mint Kaszás Gergő finomra hangolt káromkodásbombái, amelyekkel a színész a félrészegen rezignált, csatakrészegen szórakozáshajhász Iván alakját sokrétűen festi le. Azét az Ivánét, aki tulajdonképpen megelégszik azzal, hogy csöppnyivel több intelligenciája alkalmat teremt neki arra, hogy a semmittevés frusztrációját más emberek megalázásában könnyen levezesse, miközben ő is menthetetlenül tesped a nihil mocsarában. És nem azért, mert a bányát bezárták, a munka ugyanis nem szükséges, csak kikerülhetetlen eleme az életnek, ám ha az valami okán kikerülhetővé válik, hát fusson utána az, akibe beleesik a radai rosseb! Jelen esetben a másik szobában haldokló apuka úgyis hagy valamicskét fiára meg lányára, így hát Iván úgy gondolja, nem kell annyira nekirohanni annak a munkának. Ám a haldokló atya úgy dönt, hogy bár életében nagyon a templom közelébe sem ment, mégis jobb szeretné az egyháznak adományozni birtokát, nem az őróla végtére is gondoskodó megmaradt családnak. Nem, nem lesz gyilkosság, ez nem a Columbo, ez a kis magyar valóság legyen az bárhol is a világban: mindig csak meg akarjuk tenni – hú de mennyire akarjuk – aztán valahogy mégsem megy. És még az is lehet, hogy az életben maradás nagyobb szenvedés, mint a halál.

Images_12148
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Bányavirág - Kaszás Gergő, Tóth József

Úgyhogy nem kell kapkodni. De minek is, mikor a falu orvosával, Csillag Mihállyal (Széles László) le lehet tolni minden nap azt a néhány litert, miközben lehet szidni az igazságtalan világot, ugrándozni mások érzelmein, és visszalökni a sárba azt is, aki megpróbálna kikecmeregni belőle. Széles László nem is ad lehetőséget annak, hogy Csillag Mihály valaha is önálló döntést fog hozni; nem ad, mert nincs rá lehetőség, hiszen az általa pontosan felismert tehetség- és tudásbeli hiátusok nem is tennék lehetővé, hogy bárhol máshol hasonló sikereket érjen el, és ennyi comb nyíljon meg előtte, mint emitt. Kaszás és Széles kettőse amennyire remekül szórakoztató, olyannyira szomorú és lehangoló: nincs benne semmi őszinte, semmi valódi, csak az egymásra utaltság, amit jobb híján barátságnak neveznek olykor. Ebben a közegben üdítő kivétel, és már az első pillanattól kezdve szívszorító Tóth József Illése, aki egyszerű, jó és szerény ember – ez a közeg azonban nem bírja el azokat, akik kicsit is a helyükön vannak. Így maradhat talpon Vándor Éva, aki Illés érzelmekre vágyó feleségeként kalandok felé kacsingatna, szerény önbizalommal, de annál több kompóttal. Bozó Andrea Ilonkája is eklatáns példája a jóindulatú, mégis tökéletesen eltévedt embernek, aki a tévében, vagy a városi kirándulások alkalmával megtanulta, hogyan kell plázacicának lenni, és ugyan egy fikarcnyi pláza sincs kétszáz kilométeres körzetben, ő azért nem enged a magassarkúból.

Images_12156
Fotó: Mészáros Csaba / Teátrumfotó
Bányavirág - Bozó Andrea, Széles László, hátul: Kaszás Gergő

A beszélő jelmezek Czigler Balázs munkái, ezek egyszerűen keretezik a karaktereket, valamint maximálisan támogatják azon igényt, hogy a Bányavirággal ne feltétlenül utazzunk el a Hargitára, ha már Pesten vagyunk. És bár a díszlet remek hibridje egy bányaaknának és egy düledező háznak, még a népviselet alkalmával sem veszi fel a székely díszegyent, inkább megmard univerzálisan magyarnak, legyen az Nógrád, Borsod, Baranya vagy Hargita.

Csizmadia Tibor rendező hagyja a színészeit érvényesülni, akik élnek is a lehetőséggel, és végig tartják a tragikomédiát, kissé nagyobb hangsúlyt adva a komikus vonalnak, amelyben a tragédia nem tud villámként belecsapni. Ugyanakkor a stílusregiszter a gúnytól a fekete humoron át a groteszkig terjed, úgyhogy a szórakoztatás igen széles skáláját járja be az előadás.

Ha nem mennek úgy a dolgok helyben, mint szeretnénk, akkor szívesen nyúlunk mesékhez, ami egészen addig nem probléma, amíg nem tartjuk őket valóságnak. Van egy mesénk, amit régóta dédelgetünk, és amelyre választ kell adnia a valóságnak is, az álomkergetés ugyanis sem itt, sem ott nem használ senkinek. Nincs Csaba királyfi csillagösvényen, csak pálinka, kompót, meg fák, amiről olykor emberek lógnak le. És mindennek súlyos oka van.

Zsedényi Balázs

2012. március 7., 07:07

0 hozzászólás