Twitter Facebook
Nézőpont (Stephen Sondheim, Hugh Wheeler: Egy nyári éj mosolya - Centrál Színház) megosztása Facebookon Nézőpont (Stephen Sondheim, Hugh Wheeler: Egy nyári éj mosolya - Centrál Színház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Stephen Sondheim, Hugh Wheeler: Egy nyári éj mosolya (Centrál Színház)


7óra77 pont
Közösség7.18 pont
Idő3 óra, egy szünettel

Az élet rendje

Images_8556
Egy nyári éj mosolya - Kovács Patrícia
Van-e egyáltalán mosolya a nyári éjszakának? És ha van, akkor az milyen? Armfeldt asszony, a tizenkét éves Fredrika nagymamája például meg van győződve arról, hogy van. S ő pontosan tudja is, milyen az. De pont ő ne tudná, akinek életét a se szeri, se száma szerelmes férfiak határozták meg? Ha ő mondja, elhihetjük neki.

Az Egy nyári éj mosolyát talán nem túlzás a populáris színház talán egyik legötletesebb vállalkozásának nevezni. Rafinált módon egy nem átlagos szerelmiháromszög-történetet csomagol lágy dallamokba, zenei harmóniákba. Az egyik oldalról azt mondhatjuk, hogy kielégíti a műfaj szerelmeseit, a másik oldalról pedig örülni lehet annak, hogy a sablonos megoldásokat többnyire kerüli, és egyszerűen fogalmaz: nincsenek csilivili külsőségek, rabul ejtő show-elemek. Nehéz is lenne a száz évvel ezelőtti svédországi közeget csillámporos revüszínpaddá változtatni, de David Farley díszlettervező meg sem kísérel ilyesmit: a díszlet egyetlen fal, számos nyitható-elhúzható felülettel, amely a kreativitás, illetve a szereplők egy része (főként a kar) által teremti meg az egyes jelenetek terét. Meg persze a fantázia által, amelyet néhány kellék segít csupán, mégis csalhatatlanul kiigazodunk az egyes terek és azok viszonyai között. Ezt a puritán egyszerűséget mintegy kompenzálja egyrészt a dallam – valóban jelentős teljesítményt igényel a darab zenei összetettsége – másrészt a színpad törvényszerűségeire épülő konzekvens dramaturgia, amely mentes mindenféle szájbarágástól, mégis maximálisan célorientált.

Talán egyszerűbb úgy fogalmazni a fentiekből fakadó következtetést, hogy ez az előadás felnőttnek nézi a saját nézőit, s ezt az elbeszélés módja, hangütése is szem előtt tartja. Az Egy nyári éj mosolyából szerencsésen hiányzik mindenfajta póz, kellemkedés és a puszta kitettség iránti elköteleződés. Mintha csak el szeretne mesélni egy történetet emberekről, akik szeretetre vágytak, és ezért elég sok hülyeséget csináltak, míg a sors (és egy nagymama szótlan racionalitása) helyre nem rázza a képlet különböző elemeit, hogy a végén kijöjjön a jó eredmény. Hogy ez a nem feltétlenül kertelő, ám elbűvölő közegbe helyezett fogalmazásmód nálunk nem szokásos (mondjuk ki: képmutatásban verhetetlenek vagyunk), azt a szünetben az egyik hölgynézőtől elkapott megjegyzés is bizonyítja, amely azt taglalta, hogy mennyire szabadosan modern ez a darab.

Images_8554
Egy nyári éj mosolya - Törőcsik Mari

Noha a mondat nem volt méltatlankodó, mégis jól jelzi, hogy az egy évszázaddal ezelőtt Svédországban, illetve egy majd fél évszázaddal ezelőtt Angliában és Amerikában kimondható és közönségtetszést arató történet errefelé feszegeti a tobzódó társadalmi prüdéria határait, persze ez nem baj, sőt. Hiszen ha adott egy idősödő férfi, akinek a nagykorúságot éppen hogy elérő felesége van, akik között nincsen nemi kapcsolat (és ettől a felek szenvednek), miközben az idősödő férfi fiúgyermeke halálosan szerelmes a mostohaanyjává avanzsált lányba (és ettől a felek szenvednek), de örömmel látogatja meg tizenéve elhagyott kapcsolatát, egy színésznőt, akinek szeretője van, aki egyébként nős (a feleség az idősödő férfi feleségének jóismerőse), akkor azért itt valami eléggé el van rontva, és ezt azért érdemes kibeszélni. S ez némi körülményeskedés, egynehány bohózati betét és szomorúan átszenvedett este után éppen Szent Iván éjjelén, a nagymama házában nyer megoldást.

Bár a darab minimum nevezhető élettelinek, a megvalósításban egyelőre néha kapkodni kell a levegőért is, még ha áttételesen is. A Centrál Színház előadása replikaváltozat, vagyis egy az egyben megegyezik azzal, ami a West Enden vagy a Broadwayn volt látható. Ez lehet, hogy így van, de hogy a színpadra állítást végrehajtó Tom Littler sok-sok miértet nem volt képes átadni az előadás próbái folyamán, az biztos. Feltehető, hogy Mr. Littler kezében mérőszalag és stopperóra volt a szövegkönyv helyett, s e mértani szabászatnak jó néhány epizód esett áldozatul, ugyanis vannak pillanatok, amelyben a színpadon lévők érezhetően nem tudják, miért kell épp azt tenniük, amit. Ez persze nyilván megváltozik, s bizonnyal nem lesz hasztalan, ha Trevor Nunn, a darab rendezője is kontaktál a játszókkal, megvilágítva egyes homályosabb motivikájú cselekvések vagy mondatok hátterét.

Images_8555
Egy nyári éj mosolya - Gergely Róbert, Kovács Patrícia

Ettől független az a tény, hogy Törőcsik Mari éleshangú, határozott – e tulajdonságokat kontrázza a magatehetetlenség és a múltba révedő emlékezet – Armfeldt asszonya az eleven csoda, egyszerűségében arisztokratikus, mozdulatlansága parancsoló, szigorú logikája és racionalitása kétségtelen érzelemmel és hittel teljesedik ki. Törőcsik minden gesztusa, hangjában ott van a mögöttes mélység, az alfa és az ómega, a jin és a jang. Törékenysége ellenére mindenki felett áll, bölcs humora ellenállhatatlan. Lehet, hogy nem tud mindent, de mindent érez, s ez talán több is.

Remek a fafejű Malcolm gróf szerepében nem csupán érces hangját, de komikusi tehetségét is megvillantó Egyházi Géza, aki – Armfeldt asszonnyal ellentétben – drabális, magas, hangos, és ezzel egyenes arányban pöttöm jellemben, emberségben egyaránt. Szürke, szomorú egérke feleségét Kovács Patrícia adja, hajszálnyi cinizmust vegyítve az önsajnálatba. Balogh Anna Petrát, a szobalányt bájos természetességgel, erős öntudattal játssza – ez a lány pontosan tudja, mit szeretne: élvezni a maga kis életét, a férfiakat, akik körülveszik. (Hogy a végén elhangzó dala miért éppen ott és akkor van az előadásban, arra az egyre nincs válasz.) Nagy-Kálózy Eszter Desirée Armfeldt szerepében sokoldalú, vágyakozó, önmagát is kereső asszony, akinek ebben a rövid, szinte csupán állapotfotót mutató előadásban sikerül a jellemfejlődést is felvillantania.

Images_8557
Egy nyári éj mosolya - Nagy-Kálózy Eszter, Törőcsik Mari

Gergely Róbert Fredrik Egermanáról még nem dönthető el, hogy komikus apafigura, szerelmet kereső korosodó férfi vagy kései amorózó-karikatúra lesz belőle, Szemenyei János Henrik Egermana sem kiteljesedett alak még, sokkal finomabb, lágyabb, inkább belső kirohanásokat lehet elképzelni ettől a teljes önkép- és családzavarban lévő fiúról. Ágoston Katalin (Anne) és Patai Anna (Fredrika) pedig túl van hangszerelve, egyszerűen nem magyarul affektálnak sokszor, olyan dallamosan és annyira zihálva mondják a mondatokat, ami nyilván érzelmek kifejezését helyettesíti, de ezeket érdemesebb színpadi módon fogalmazni, mint verbálisan. (Sajnos Fredrika egyes szövegei is túlzásba vitten modorosak, Fábri Péter fordító és Baráthy György dramaturg ettől eltekintve finoman, inkább stílben archaizált, de természetesen beszélhető mondatokat adott a szereplők szájába.) A szereplőkön végigtekintve nem szabad megfeledkezni az Armfeldt asszony fizikai tevékenységét és helyváltoztatását garantáló Fridet fegyelmezett méltósággal, majd kellemes felszabadultsággal játszó Vári-Kovács Péterről, s a szinte láthatatlanul tevékeny, kiváló karról (Nótás György, Balog Tímea, Bende Zsuzsanna, Csapó József, Megyesi Schwartz Lúcia) sem. A Lázár Zsigmond vezette kamarazenekar pedig nagyszerűen szól, Gareth Owen hangtervező és Jason Carr hangszerelő munkáját érdemdúsan teljesítik be.

Mindezzel együtt: a nyári éj mégis mosolyog a végén, apropó, a mosolyra lehetőséget adó jelenetek még nincsenek kijátszva, de mindegy is, hiszen a végén, amikor már minden a helyén, és minden megy a maga útján, az idő is eljön, és beteljesíti önnön végzetét, de szerencsére nem vagyunk szomorúak, hiszen nem lehet szomorúnak lenni, mert ez így, ahogy történik, az élet rendjének megfelelő. Az alfa és az ómega, a jin és a jang, a születés és a halál.

Ugrai István

2011. augusztus 2., 07:07

0 hozzászólás