Twitter Facebook
Nézőpont (Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre - Orlai Produkció) megosztása Facebookon Nézőpont (Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre - Orlai Produkció) megosztása Twitteren
Nézőpont

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre (Orlai Produkció)


7óra79 pont
Közösség8.41 pont
Idő1 óra 40 perc, szünet nélkül

Nem tudok élni nélküled (pedig muszáj)

Images_8490
Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI-fotó)
Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea, Őze Áron
Várják az estét, amikor bekapcsolhatják a számítógépet, és beszélhetnek egymással. Annak ellenére, hogy még soha sem látták, jobban ismerik egymást, mint közeli környezetük. Várják, hogy érkezzen válaszmail, hogy újat írhassanak, hogy az így, kétségtelenül furcsán és szokatlanul kialakuló dialógus mögött acélosodó emberi kapcsolatból, amiben nincs kell és nincs muszáj, nincs titkolandó és nincs sötétség, újabb és újabb dózist kapjanak, amivel ki lehet bírni reggelig, holnapig, esetleg pár napig. Tovább már alig-alig, szinte lehetetlen. A létezéshez kell a másik. Hát akkor hogyan lehet, hogy soha nem látták egymást? Miért nem merül föl bennük, hogy találkozni kéne, és nem törődni azzal, hogy a férfinak barátnője van (félig van, félig nincs, ez hangulat- és állapotfüggő), a nőnek pedig férje, két nevelt gyereke és boldog családi élete, és elfelejtve minden mást, teazenyém, énatied és ásókapanagyharang? Dehogynem merül föl. Daniel Glattauer szerencsére nem a ??Jövőre, veled, ugyanitt?? nagysikerű, de méltán bohózatnak nevezett limonádé reprízével örvendezteti meg olvasóit. Itt nem teljesülnek az álmok, helyesebben az álmok álmok maradnak, az élet pedig élet, és arra kell rájöjjünk, mint annyiszor a hétköznapok valóságában, hogy a képletnek nincs _ideális_ megoldása, különböző megoldási lehetőségek vannak, de korántsem bizonyos, hogy a legjobbat választja az ember, ráadásul ahhoz, hogy akár utólag tudhassuk, melyik a lehető legjobb megoldás, hát legalábbis csoda kellene, hogy történjen. De csoda nem történik. Illetve mégis, már amennyire csoda, ha talál az ember valakit, akinek nem kell _játszania_, aki felé nincsenek _megfelelésre_ ösztönző elemek, aki felé nem kell gondolkozni, hogy mondhatom-e neki vagy sem, mert biztos, hogy mondhatom! Emmi és Leo (akik tulajdonképpen teljesen véletlenül, egy folyóirat-előfizetéslemondási kálváriának köszönhetően gabalyodnak össze egy később végeérhetetlennek tűnő, ám nagyon is befejeződő emailváltásra) mondják is, és éppen ez ragadja meg őket egymásban. Hogy nincs gát. Hogy nincs kell, hogy nincs muszáj. Csak lehetőség van. Csak szabadság van. A szabadság mámorító íze jön át a sorokon, és azt ragasztják a billentyűre. Kapcsolatuk a kapcsolatukról szól, a két emberről és a kapcsolat alakulásának a reflexiójáról. Glattauer profin sorjázza az emailüzeneteket, kellemesen szórakoztató, komikusan hétköznapi, szerethetően minimál az, ami a szövegeken át történik. A megismerés öröme, a felfedezés csodája hatja át a két embert, amíg fel nem épül egy kép, aztán már a kép maga a téma, a kép és a realitás viszonya, az ő virtuális, ám igaz valóságuk fut versenyt a nem virtuális, de nem biztos, hogy mindig igaz valóságukkal.
Images_8366
Fotó: Szigetváry Zsolt (MTI-fotó)
Gyógyír északi szélre - Fullajtár Andrea, Őze Áron
Az embernek számot kell vetnie prekoncepcióival. Az például egy elég erős prekoncepció, hogy _lehetetlen_ majd két órán keresztül két embernek emaileket mondania a színpadon, úgy, hogy az érdekes legyen. Ilyen nincs – mondjuk magunkban, hogy aztán boldogan adózhassunk elismeréssel Fullajtár Andrea és Őze Áron nagyszerű teljesítményének, akik igazi élettel töltik meg a digitális adatsorokat, és bizonyítják, hogy a színház nem ismer lehetetlent. Göttinger Pál rendező nem játszik a formával, nem ötletel a közeggel, nem von be bennünket, nézőket, megelégszik azzal, hogy a figurákkal azonosulva legyünk jelen a történetben. Egyszerűen két fél lakásban _eljátszatja_ a levélírást és a reakciókat, noha a színészek jellemzően sem nem gépelnek, sem nem olvasnak. Egymással kommunikálnak a képernyőn keresztül, anélkül, hogy egymásra néznének akár csak egy pillanatra is. Mégis: izzik a drót, pulzálnak az érzelmek, és megtelik az Óbudai Társaskör színházterme. Fullajtár és Őze egymást nagyszerűen kiegészítő páros, hangszínek és hangsúlyok, gesztusok és mozdulatok válaszolnak egymásnak, miközben a másik nincs is az egyik látóterében, s Göttinger erre épít (talán tudatosan, talán nem): a bizalomra, a kölcsönös feltétlen bizalomra, amely erőt ad ahhoz, hogy a két alak kiteljesedhessék. A magát kereső, roppant racionális, jellemzően hűvös és egzakt Leo és a megnyugodott családanyából a nőiség és nőiesség teljes skáláját bejáró Emmi elragadóan hullámzanak együtt, még a laposabb, önismétlő részeket (amiből szerencsére kevés van) is kitöltik, és amikor a hullámzás egy – a metsző északi széltől – háborgó tengeréhez válik hasonlatossá, akkor is ugyanazok maradnak, akik voltak. A rendező és a színészek minden mondatnak értelmet adtak, az emotikonokat is megszemélyesítették, kiemelkedően alapos munkával.
Images_8488
Fotó: Rick Zsófi
Gyógyír északi szélre - Őze Áron
A végén pedig kénytelenek vagyunk belátni, hogy ennek a történetnek csak úgy van vége, hogy nincs vége, hogy az illúzió csak átmeneti – amiben jó élni, de örökké nem lehet –, hogy választani muszáj – tehát mégis vannak a szabadságnak korlátai, mégpedig a vállalt felelősség. Egy szórakoztató produkció talán nem is adhat hasznosabbat és fontosabbat mint ez, s mindezt két nagyszerű színész mestersége legjavát adva tolmácsolja. Ennél a produkciónál nem megy közhelyszámba a "kellemes szórakozást, tartalmas időtöltést" jókívánság.

Ugrai István

2011. július 29., 07:07

2 hozzászólás

tupirka csaknem 3 éve

Nagyon szeretném megnézni, de sajnos elkapkodták a jegyeket.

Zoltán Sebők csaknem 3 éve

Már a könyv is remekmű, de a színházi előadás egyszerűen frenetikus!!! Méltán nagy siker volt!!! Kíváncsi vagyok, ősszel melyik színházban láthatom ismét! Mert megnézem az biztos, és ajánlom ismerőseimnek, barátaimnak is!!