Twitter Facebook
Nézőpont (Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa - Csiky Gergely Színház) megosztása Facebookon Nézőpont (Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa - Csiky Gergely Színház) megosztása Twitteren
Nézőpont

Váradi R. Szabolcs: Holnemvoltfa (Csiky Gergely Színház)


7óra74 pont
Közösség7.00 pont
Korhatárgyermek

Mesélésbe feledkezve

Nem túl hálás feladat a recenzensé, amikor olyan előadásról kell megemlékeznie, amelybe nyilvánvalóan és érzékelhetően volt komolyan vehető munka fektetve, amivel volt gondolkodás, gondoskodás, ötletelés. Mégis ez a helyzet a Holnemvoltfa előadással, amely közben rémülten konstatáltam, hogy egész egyszerűen nem értem.

Images_17748
Fotó: Memlaur Imre
Holnemvoltfa

Nem értem, hogy kerülnek a szereplők egyik helyről a másikra, hogy miért van elfelejtve egy-két(-három-négy) felvetett történetszál (amely aztán előbb-utóbb elvarratik, na de addigra már épp elfelejtettem), miért ölel át kontinenseket a tér, hová tűnik a keretjáték, mi a viszony a nézőkkel… és ez éppen elég ahhoz, hogy az ember némileg kényelmetlenül érezze magát, a nyolcvan perces előadást legalább száznyolcvannak megélve.

Persze, nem is nekem kell érteni: ilyenkor a gyerekeket nézi az ember, hogy ők értik-e, de erre végül is nem találni egyértelmű választ, mert az bizonyos, hogy az első három sort leköti a színész és a cselekmény, hátrébb meg a tanítónéni közelségének viszonylatában erősödik vagy csökken a társasági élet, ugyanis a gyerekek nem tartóztatják magukat, a jótékony homályban beszélgetnek, ha éppen nem érdekli őket. (Ha meg jön a háromfejű sárkány, úgy visítanak, hogy az csak na.) Ennek megfelelően van, amikor szinte nem is érteni, mi zajlik a színpadon, néha meg csönd van a nézőtéren – mondjuk úgy: erősen hullámzó a koncentráció, az éppen zajló események aktuális érdekessége függvényében.

Images_17749
Fotó: Memlaur Imre
Holnemvoltfa

Pedig előrehaladtában érteni kéne, hol az összefüggés Jankó és két testvére elveszett édesanyja, a tulajdonjogi viták övezte fa, az aranymadarak, a lóvá tett huszárok, az erdő öregasszonya, az összegyűjteni rendelt tárgyak között, s ez a végén meg is érkezik, de közben az ember teljesen elveszettnek érzi magát a felvetett ötletek és burjánzó cselekményszálak között, „most ennek mi köze ahhoz, ami az előbb volt?” mottóval. Mintha az alkotók túlságosan belemélyedtek volna a mesélésbe, és Váradi R. Szabolcs rendező nem tudta volna erős kézzel színpadra rakni Váradi R. Szabolcs szerző egy magyar, egy indiai és egy cigány népmese egybeoltásából készült darabját.

Igen dicséretes, hogy itt a színház valóban színház, vagyis igény van arra, hogy a varázslat elsősorban a fantázia segítségével keljen életre. Ebben a produkciónak nagy segítségére van Huzella Péter, aki rengeteg különböző zeneszerszám segítségével remek hangkulisszát perdít a színpadra. Muzsikál, kísér, aláfest, illusztrál, ellenpontoz, az adott meséhez választva a hangolást. Egyebekben pedig minden jelenet gondosan és alaposan ki van találva, meg van tervezve. Bati Nikoletta és Szalai József sok mindent rejtő parkettaemelvényéből kiemelkedő fa körül halad előre a cselekmény.

Images_17750
Fotó: Memlaur Imre
Holnemvoltfa

Itt jön a de. De mindez túlontúl mindig csak az adott jelenetre koncentrál, az előadás sokszor elfelejti az előzményt és a következményt, nincs jó ritmusa a mesélésnek, időről időre változik a narrátor is (ez részben zavaró), és a színészek is több szerepet öltenek magukra (ez nem probléma, a társulat pontosan érzi az egyes figurák súlyát, az ábrázoláshoz szükséges jelzések mértékét). Dramaturgiailag teljesen követhetetlen, hogy a gyerekekre számít-e az előadás. Van olyan színész, aki hozzájuk szól, a gyerekek sokszor érzik azt, hogy fontos a véleményük, ezt be is kiabálják, de ezt többnyire észre sem veszik, vagy ha igen, akkor sem lépnek velük interakcióba. Vagyis: bármennyire szeretnék is, és a tér kínálja a közös játékot, ez nem történik meg. A csalódás mindig átmeneti, mert az új fordulatoknál szerencsére újból éled a részvételi kedv – egy ideig. Mindehhez pedig nagyon sok a nyolcvan perc, de ennek ellenére érthetetlen, miért ment ki az előadás vége előtt három perccel egy komplett sor, és ugyancsak furcsa jelenség volt, hogy az egyik gyerkőcöt az egyik színész előadás közben kivitte a stúdióból pár percre, majd visszahozta.

Images_17745
Fotó: Memlaur Imre
Holnemvoltfa

A végén aztán kitisztázódik, hogy a boszorkány ki is tulajdonképpen, és néhány rövid mondatban elegyengetik mindazt, aminek az előadás közben kellett volna kiviláglania, de ekkorra már mindenki fáradt. Utána még a folyosón, a színház előtt rekonstruálni próbáljuk az eseményeket, de nagyjából abban állapodunk meg, hogy a mai fiataloknak sem könnyű. Tényleg érdekelne, hogy másnap az óvó- és tanítónénik megbeszélik-e a gyerekekkel, hogy mit értettek a darabból, hogy mi miért volt úgy, ahogyan az előadásban. Pedig sokkal jobb lenne, ha ez az előadásból derülne ki.

Ugrai István

2013. február 26., 07:07

0 hozzászólás