Twitter Facebook
Nézőpont (: Tanulni, tanulni, tanulni - PanoDráma) megosztása Facebookon Nézőpont (: Tanulni, tanulni, tanulni - PanoDráma) megosztása Twitteren
Nézőpont

Tanulni, tanulni, tanulni (PanoDráma)


7óra76 pont
Közösség5.00 pont

Ismétlés a tudás anyja

Images_15519
Fotó: Szelepcsényi Ferenc
Tanulni, tanulni, tanulni - Schermann Márta
A színháznak sok egyéb funkciója mellett lehetnek ismeretterjesztési feladatai is. A dokumentumszínház – vagy legújabbkori nevén a verbatim színház – arra vállalkozik, hogy a valóságból összegyűjtött szövegeket a színpadon otthonosan mozgó interpretátorok által – néhány színpadformai ötlettel kiegészítve – a nyilvánosság elé tárja. De hogy ebből hogyan lesz önmagán túlmutató, a problémát nem csak felmutatni képes, de láttató előadás is, a Tanulni, tanulni, tanulni után is kérdés marad.

A téma most az iskolai szegregáció, illetve ezen keresztül a kikerülhetetlen cigánykérdés. A nézőpontok főként azok, amikkel a téma kapcsán találkozni szoktunk. A szegregált gazdagok, akik nem érintkeznek cigányokkal, de megvan róluk a véleményük – ezt a budafoki anyukák képviselik –, a cigányokkal folyamatos kapcsolatban álló, és az előítéletek erejét a saját bőrükön tapasztaló tanárok/diákok/szülők, a különc pedagógus, aki valóban heroikus munkával, szakmai tudással és alázattal tanít, nevel és oktat. Ők mind-mind olyan történeteket mesélnek és olyan jelenségeket képviselnek, amiket jól ismerünk, és a téma szempontjából annak ellenére is közhelyesek, hogy fontosságuk elvitathatatlan.

A jelenetszerűen felépített, de határozott dramaturgiai ívet be nem járó előadás ezeket a nézőpontokat hol visszatérő motívumként rotálja, hol csak ezen nézőpontok kapcsán villant fel egy-egy szituációt. Így inkább egyfajta szerkesztési stratégia teszi egymás mellé az elemeket, bőven elég, ha egy jelenet csupán csak a téma ernyője alá fér be. Az előadás az egyenes érvelés helyett az objektivitás igényével lép fel, nem akar sem pro, sem kontra állást foglalni, ami így az érvelés lehetőségéről is lemond. Ezt annak ellenére teszi, hogy a pro és kontra érvelésre konkrét jelenet van, csakhogy ez is inkább csak érdekesség, hiszen egy létező iskolai érveléstechnikai feladatot improvizálnak le a színészek, és mint ilyen, ez is megmarad a jól ismert gondolatokon belül – talán abból a szempontból érdekes a dolog, hogy mennyivel könnyebb a szegregáció mellett, mint ellene érvelni, de erre sem reflektál az előadás.

Ahogy igazából másra sem, de formai elemekkel ügyesen felöltözteti a dokumentált anyagokat. Ennek leglátványosabb eleme a vetített beszélő osztálytablók, amiben nagy kérdésekre adnak kis válaszokat a „diákok”, és a végére beiktatott karmű, ami sűrűsége okán szinte egyetlen komplex színházi jelenetként funkcionál az előadásban. Ezen kívül érdekes adalék az egészhez, hogy vannak az előadásba integrált meghívott, szakmai előadók, akik 5-10 perces előadásban mondják el saját szemszögükből, mit gondolnak a magyar oktátásügyről.

Ez persze fontos, hiszen szakembereket a lehető legritkább esetben hallani politikai színezetű témákban megnyilatkozni, de 5-10 perc mire elég? Arra semmiképpen, hogy azon kívül megtudjunk bármi érdemit, hogy a gyerekeket nem tananyagbebiflázó gépeknek, hanem gondolkodó embereknek kellene nevelni, hogy a pedagógus nem tartja a lépést a gyorsuló világgal, hogy a mindennapok ingergazdagsága annyira felpörgeti a gyerekeket, hogy a koncentrációjukat nem is tudja lekötni a tanár, és ez a sok probléma kihat a munkaerőpiacra is.

Images_15520
Fotó: Szelepcsényi Ferenc
Tanulni, tanulni, tanulni

Természetesen vannak érdekes adatok – pl. a cigány gyerekek 2/3-a „leszázalékolt”, tehát nem is járhat olyan iskolába, mint a többiek, és ez tényleg döbbenetes –, amivel a szakemberek a saját prezentációikat szokták feldobni, nehogy elkalandozzon a néző figyelme, de ezek bármennyire is meghökkentő dolgok, a színes-szagos (tabloid) részei a témának. Kicsit olyan az egész, mint egy értelmiségieknek szánt infotainment tévéműsor, Schermann Márta pedig pont olyan dinamikusan fogalmaz a színpadon, mint a Fókusz a tévében. A megfogalmazott színpadi gondolatokkal pedig könnyű egyetérteni, aminek előadó-művészeti részét a társulat – Feuer Yvett, Hárs Anna, Schermann Márta, Szamosi Zsófia, Urbanovits Krisztina és Ördög Tamás – üzembiztosan hozza. Nem az ő hibájuk, hogy csak szövegeik vannak, valódi karakterük nem, hiszen bármennyire is hiányzik a színpadról, nem is cél most itt valódi sorsok bemutatása, csupán az illusztrálása.

Talán túl könnyű is egyetérteni. Nagy kérdés ugyanis, hogy valóban a Trafó közönségének címezendő-e ez az előadás. Itt ugyanis viszonylag kevés konfliktust szülnek ezek a gondolatok, hiszen sokszor, sokféleképpen elhangzott ismeretek újrahasznosítása ez. Nem mintha erre nem lenne szükség, de hatékonysága meglehetősen kérdőjeles. Mindenesetre az előadás ismeretterjesztő funkcióját jól betölti, és sikerül a rendelkezésre álló időt érdekesen kitölteni, de tartalmilag könnyen lehet hiányérzetünk.

(2012. október 3.)

Zsedényi Balázs

2013. október 26., 07:07

0 hozzászólás