Twitter Facebook
Nézőpont (Pintér Béla: Titkaink - Pintér Béla és Társulata) megosztása Facebookon Nézőpont (Pintér Béla: Titkaink - Pintér Béla és Társulata) megosztása Twitteren
Nézőpont

Pintér Béla: Titkaink (Pintér Béla és Társulata)


7óra710 pont
Közösség9.69 pont
Idő1 óra 50 perc, szünet nélkül

A nemzeti színház

Images_21035
Fotó: Mészáros Csaba
Titkaink - Roszik Hella, Friedenthal Zoltán, Enyedi Éva
Azt hiszem, összeért. A nagy nemzeti legendáriumok és néprajzi kincsek, a balladisztikusan jelképes személyes történetek, az abszurd sorstragédiák, a magyar történelmi félmúlt, a megkérdőjelezhetetlen színház, valamint az itt és a most. Pintér Béla valamennyi előadása ennek az összetevőláncnak a felhasználásával készült, az arány eltérő, a történet mindig más, a felvetett problémák ugyancsak változók. Az állandó mi vagyunk benne: a mi közegünk, a mi történeteink, kérdéseink, létező lehetetlenségünk. A Titkaink című előadás mindenképpen egyfajta megérkezés a jelen valóságába. Nem csak az olyan szorító kérdések miatt, mint az ügynökmúlt vagy éppen az emberi tehetetlenség önnön ösztöneivel szemben, hanem elsősorban amiatt, hogy megmutatja: hogyan fordítható minden érték saját ellenkezőjére, hogyan teszi elviselhetetlenné a létezést az ember mindennapjaiba beférkőző hatalom.

A Titkaink az utóbbi idők leginkább politizáló előadása és legkiválóbb magyar drámája. Kivételes érzékkel szűri át a hétköznapi történelmet szereplőin, és ugyancsak kivételes tehetséggel lapolja egymásba a különböző cselekményszálakat. A tehetséges néptáncos története, akit szamizdatos barátja lehallgatott anyjának bevallott pedofil vonzalmai okán beszervez az állambiztonság, azonban jócskán túlmutat a személyes tragédián: egy komplett rendszert ismerünk meg általa. Pintér komolyan veszi Illyés Gyulát, miszerint mindenki szem a láncban – és pontosan ábrázolja ezt a láncot. Azt sem titkolja el, hogy így az élet képtelen működni. Amikor az állam az ember életének minden egyes területén jelen van, kimutathatóan vagy láthatatlanul (a színpadon a gigantikus orsós magnó amikor nem lejátszás, akkor felvétel üzemmódban forog), akkor egyszerűen nincs mit csinálni. Az előadás érzékletesen jelzi ezt, a koreográfia előre leosztott.

Images_21036
Fotó: Mészáros Csaba
Titkaink - Stefanovics Angéla, Pintér Béla

Images_21037
Fotó: Mészáros Csaba
Titkaink - Csákányi Eszter
Igen, ebből totálisan hiányzik a pátosz, mégis fájdalmasan gyönyörű, költői jelenetekben gazdag az előadás, méghozzá a nagyszerű alakításoknak köszönhetően. Mert kell Friedenthal Zoltán játéka ahhoz, hogy ne tutyimutyi perverznek vagy sorsüldözte hősnek, hanem gyarló, és hétköznapi embernek lássuk a vágyától szenvedő, önmaga előtt végtelen megalázott, tehetetlenül vergődő, emellett tehetséges alkotó Balla Bán Istvánt. Hogy a Táncos fedőnév választása morálisan jellemző legyen a tehetségtelenségből a hatalom karjaiba szaladó Szujóra, ahhoz Thuróczy Szabolcs kell. (Sprőd pincérje pedig konkrét stílustanulmány.) Hogy a diktált és a gondolt meggyőződés között micsoda éles különbség van (és mettől meddig tart), annak érzékeléséhez elengedhetetlen, hogy Szamosi Zsófia és Pintér Béla mutassa meg ezt. Roszik Hella nem éppen nyitott szemmel járó anyája, Enyedi Éva kislány-maníroktól mentes, autentikus Timikéje, Stefanovics Angéla saját sorába már 13 évesen keserűen beletörődő kvázi csodagyereke ugyancsak gondosan felépített figurák. És még nem beszéltünk Csákányi Eszterről, aki a Pintér Béla és Társulatában valódi művészi otthonra lelt, A 42. hét főszerepe után itt két kicsit csinál, Tatár Imre anyukáját, a mindenre tanácsot tudó laza öregasszonyt (a szemébe lógó ősz tincs önmagában teljes jellemzés), illetve az Aczél Györgyre kísértetiesen emlékeztető Pánczél György elvtársat, a szürke apparatcsik szocialista embertípusának politikai monolit sűrítményét, a Hatalom megtestesítőjét és nyugodni sohasem képes birtokosát, aki maga is csak a rendszer szolgája. Ez az alakítás fogja össze a fények által penészszínűvé változtatott atmoszférát, az egyszerű kellékeket, mint a rendszer sajátos formavilágát reprezentáló közeget.

Images_21049
Fotó: Mészáros Csaba
Titkaink - Szamosi Zsófia, Thuróczy Szabolcs
Hogy aztán ugorjunk a mába, és lássuk a szocialista rendszer láthatatlan élmunkásait, az egykori tartótiszt elvtársat és agitka elvtársnőt a finomkodó polgári szalonország politikai főeminenseiként, hogy lássuk, hová vezet a fű alatt-ország és a kibeszéletlenség: a gerinctelenség diadala, a kanális felszínre kerülése, a cinizmus teteje (mi más lenne, hogy a Balla Bán-díjjal tíz év alatti tehetségeket jutalmaznak), már nem is a középszer, hanem a legalja tündöklése. Egy elegáns villanással hirtelen színes és éles fotót látunk. Szóval tényleg megérkeztünk.

Minden értelemben. A Titkaink valódi tetőpontja a Pintér Béla és Társulata tizenöt esztendejének, nem véletlen, hogy a táncházi közegben a Parasztopera dalainak eredetijét hallhatjuk, képben pedig számos korábbi Pintér-előadás is megidéződik egy-egy megoldás, motívum erejéig. Pintér úgy beszél a jelenről, hogy nem hazudja el a múltat, sem nagyban, sem kicsiben (mi több, figyelemreméltó precizitással idézi meg a hetvenes-nyolcvanas évek mindennapjait a Róna üdítőitaltól a Tolbuhin körúton át Bárdos Deák Ágiig). Most már van sok Nemzeti Színháza az országnak, mégis, ha a nemzeti alatt a magyar nemzettel kapcsolatos érdemi kérdésekkel, múlttal és jelennel egyaránt foglalkozót, a hagyományt folyamatosan újraértelmezőt, az újat a régi fénytörésében láttatót értünk, akár metsző humorral, de emberi szeretettel, akkor a legnemzetibbnek a Pintér Béla és Társulata nevezhető. A legcsekélyebb fenntartás és mindenfajta idézőjel nélkül.

Ugrai István

2013. október 3., 07:07

4 hozzászólás

Andi több mint 2 éve

Mondjuk ha Ugrai nem az előadás poénjait sorolgatná, ezzel megcsonkítva egy sor a kritikáját elolvasó potenciális néző élvezetét, akkor lehetne olvasni a kritikáit.

Egyébként az előadás tényleg fantasztikus: Pintér Béla és az egész magyar színjátszás csúcsteljesítménye, zseniális szöveg, lenyűgöző színészi teljesítmény, hátborzongató üzenet.

Az az előadás, amit mindenkinek, aki szereti az igazi színházat, látni kell.

Köszönjük!

Jónás Péter több mint 2 éve

Bocs, hogy kételkedem, kedves Andi, de szerintem a kritika műfaját összekevered a kedvcsináló-beharangozóval. Arra a műfajra igaz lehet a poénlelövéses megjegyzésed. De a kritika nem beharangozza, hanem elemzi az előadást. Elemezni meg elég nehéz lenne anélkül, hogy tudnánk és körülírnánk, hogy mit elemzünk. Szerintem.

Ugrai István több mint 2 éve

Andi, nagyon köszönöm igen hasznos és értékes észrevételét. Sajnos azonban konkrétumok nélküli, jelzőkből álló minősítéshalmot nem áll szándékomban a jövőben sem kritikaként közzétenni. Megjegyzem: ez az előadás van olyan rétegzett és összetett, hogy még az is sok élvezetet fog találni benne, aki ezt sajnálatosan és óvatlanul elolvasta. Minden jót.

Stuber Andrea több mint 2 éve

Szerintem ez a kritika nagyon rendben van. Fontos rögzíteni, amit rögzít.