Zián és Kopik (Csiky Gergely Állami Magyar Színház)

Az ufók és a szelektív hulladékgyűjtés örömei

A környezettudatosságot nem lehet elég korán elkezdeni, ennek pedig elhanyagolhatatlan része a szelektív hulládékgyűjtés. Bár elsőre kicsit bizarrul hangzik, de miért ne lehetne ebből egy előadást csinálni, végül is ha az ufók is különválogatják a papírt a színesfémtől, akkor, úgy tűnik, tényleg ebben rejlik planétánk jövője. No meg a játékban, mert zöldnek lenni jó – akár marslakó az ember, akár tudatos szemétgyűjtő.

Mert Zián és Kopik – kihasználva a kollektív tudatfeletti által alkotott ufó-sztereotípiákat – színben biztosan nagyon jól passzolnak a témához. Beszélni nem tudnak, helyette kedves hangokat, dörmögéseket, nyüszögéseket, nyammogásokat és egyéb érzelemkifejező vokális jelzeteket hallatnak, de saját nevükön kívül semmi mást nem tudnak mondani. Viszont van egy varázslatos gépük, amivel a kukából – amibe előtte szépen belerakták a tematikus hulladékot – játékra alkalmas dolgokat húznak elő, úgy mint: serpenyő, papírlap és műanyagtálkák. Mert ezekkel is lehet játszani, lehet velük repülni, origamizni meg furcsa lényt építeni, és bár önmagukban nem izgalmasak, némi képzelőerővel, (jó)szándékkal és kedvességgel minden megtölthető élettel, minden lehet belőlünk egy kis darabka, amit a másikkal szívesen megosztunk.

A temesvári társulat előadása szép szándékú, minden pillanatban játékra buzdít, viszont önmaga nem adja át magát ennek az önfeledt játéknak. A két kedves kis űrlény kommunikációja az esetek többségében kimerül abban, hogy az általuk létrehozott és felfedezett szubjektív hulladék-újrafelhasználásnak örvendeznek, és ezt mindenképpen szeretnék megosztani barátjukkal, aki ennek ugyancsak örül, és máris mennek a következő játékra. A Palocsay Kisó Kata által kiszabott keretben a színészek biztosan, de nagyobb kockázatvállalás nélkül mozognak, csak ritkán merészkednek az egymással való játék kissé monoton élvezetén túl az érzelmek felé – szép jelenet, amikor a papírvirágot átnyújtja az egyik marslakó a másiknak –, és csak a papírívből göngyölített kukker válik olyan geggé, ami megosztja a felfedezés örömét az ott ülő gyerekekkel is. A színészek, Páll Gecse Ákos, Nagy Sándor, Páll Anikó Katalin és Vass Richárd marslakói gördülékeny összmunka szülöttei, emberszabású űrlényeket faragnak a kis zöld manókból, de inkább dolgoznak, mint játszanak velük.

Az előadás azonban azt utolsó pillanatban még egy dzsókert előhúz, hiszen a rózsaszín világban ezernyi buborékot szétpukkanni látni nemcsak a gyerekszemnek élmény, és a marslakók külvárosi idillben végződő játéktripje is megható, bár erre ekkor már nem tűnik annyira vevőnek a gyereksereg, akik egy kicsit ki lettek hagyva ebből a mai késő délelőttből, és így kérdéses, hogy mennyi szivárgott át a negyedik falon keresztül a nézőtérre. Talán ennyi, hogy játszani mindennel lehet, bár ez inkább nekünk, felnőtteknek szorul magyarázatra. A gyerekek most is ezt tették volna, de játszótársaik ehhez kissé távol voltak tőlük. Szerencsére azért nem a Marson.

(Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválja, 2011. június 18.)

Zsedényi Balázs

Előadáslap 7óra7-nézőpont – kritika Tartalom Szereposztás Vélemények · 1 Kedvencelték · 0 fő Várólistára tették Korábbi előadások

Ajánló Műsor Gyermekelőadások Ifjúsági előadások Felnőttelőadások Premierek Elmaradó előadások Hogyan működik?