7óra7

...és más semmi
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

...és más semmi

2010. 10. 03. | 7óra7

Ritka eset, hogy egy film forgatókönyvét sikerül úgy színpadi művé adaptálni, hogy az eredetivel azonos értékűként említhetjük. Márpedig ez sikerült 1984-ben – Berényi Gábor, a Játékszín akkori igazgatója segítségével – Vajda Anikónak, Vajda Katalinnak és Verebes Istvánnak: olyan előadássá változtatták át a legendás, első sikeres magyar hangosfilmet, amely ugyancsak legendássá vált. Nem volt egyszerű a feladat. A Hyppolit, a lakáj (1931) emlékezetes mindenki számára, Csortos Gyula és Kabos Gyula kettőse kiradírozhatatlanul ragadt meg bennünk, csakúgy, mint az általuk játszott figurák emblematikussága. A film szereplői egy-egy korabeli társadalmi réteg archetipikus alakjai, amit a kiváló színészek töltöttek meg élettel, sugallt üzenete pedig önnön nyilvánvalóságában örök.
Hyppolitot újratöltötték tehát, és nagyot szólt: Zágon István történetét némileg megvagdosva, átalakítva (leginkább azért, hogy egyetlen helyszínen, Schneiderék házában játszódjék az egész), Nóti Károly forgatókönyvének szövetét – és főleg poénjait – megtartva, Eisemann Mihály fülbemászó dallamaival, kupléival kiegészítve, és a nagy előd, a film előtt tisztelegve készült el a színpadi változat. Több mint ötszáz előadást ért meg, óriási sikerrel, 2007 nyarán a budapesti Ruttkai Színház tíz előadás erejéig felújította a Benedek Miklós, Szacsvay László és Molnár Piroska főszereplésével készült előadást.
Talán ez a nyilvánvaló siker indította a Pécsi Nemzeti Színházat arra, hogy műsorára tűzze Balikó Tamás DLA rendezésében a darabot. Az ő olvasatában, kiindulva az előadásból, a komédia olyan műfaj, amelynek szereplői elmondják a szöveget oly módon, hogy a poénnak vélt szót többszörös hangerővel hangsúlyozzák. A zenés előadás dalbetéteinek markánsan szeparálódniuk kell a prózai részektől, szigorúan tilos beágyazni azokat abba. A rendezésnek kizárólag a szövegben szereplő szerzői utasítások végrehajtására kell korlátozódnia (talán ez a törekvés a legsikeresebb: az előadás folyamán szinte el lehet olvasni a dőltbetűs utasításokat, szinte lehet hallani, ahogyan szereplőink „lapoznak” a példányban).
Csak azért ironizálok, mert nem igazán lehet kitalálni, mi lehetett a szándék, ami Balikó Tamás DLA-t vezette a Hyppolit (vagyis a pécsi címváltozatban, ki tudja, miért, az y-i betűket felcserélve, Hippolyt) színre vitelekor. Mert azon túl, hogy „biztos siker”, úgy tűnik: nem sok. A színészek jobb híján erősen túlzó karikírozással, elnagyolt tónusokkal karikatúravázlatokat készítenek a szerepről, de többük ezzel is felsül a színpadon.
Hyppolit, a lakáj – maradunk az eredeti írásmódnál, hiszen a pécsi címváltozat az Eperjes Károly címszereplésével készült, modernizált film címét idézi, teljesen tévesen – a valódi, lélekből jövő, von Haus aus arisztokrát típusa, aki abszurd módon nem arisztokrata rangú, de ő környezetét a maga képére szeretné formálni, hogy olyan közegben lehessen, ami az ízlésének megfelel, ezért „cinkosa” Terkának, a fuvarosék lányának, aki szülei fölé magasodva érti ennek az előkelő világnak minden csízióját. Így válik motiválttá a történet, így lesz érthetővé kettejük bizalmas beszélgetése a második felvonásban, és a slusszpoén, az előadás utolsó mondata is. Ottlik Ádám a címszerepben külsőleg még csak-csak teljesíti az ebbéli várakozásokat, ám képtelen Hyppolit belső indíttatását eléggé motiváltan megjeleníteni. Mozdulatai tétovák, nem elég határozott, reakciói színpadiasan kiváróak. Stubendek Katalin Terkája azonban még ezt a szintet sem éri el: kimódoltan tökéletességre törekvő énekhangjával együtt semmi sem utal arra, hogy képes kívülről látni és megítélni a Schneider családot. A családfő, Schneider Mátyás egy munkában megőszült, egyszerű kisember, akinek élete valójában tartalmatlan és boldogtalan, és csak otthon lenne képes feloldódni – de még ezt is elveszik tőle. Stenczer Béla ehelyett egy, mimikájában, hanghordozásában afféle kisebbségi vállalkozóra utaló ordítozással próbálja meg értelmezni a szerepet, aminek előnye, hogy ez egy primér módon vicces figura – körülbelül tíz percig, sajnos nagy hátránya, hogy az énekszámokat így teljesen érthetetlenül adja elő, de ő legalább a poentírozásra képes helyenként. A legkiteljesedettebb alakítás Füsti Molnár Éváé, aki Schneiderné szerepében egy, a férje révén felkapaszkodott, az arisztokrácia – talmi – csillogására és pompájára áhítozó, a felső tízezer viselkedését majmoló asszonyt játszik, aki nem is vágyik többre a felszínnél, hisz nincs tudatában annak, hogy azon túl is lehet valami. Sajnos ez nem válik szerethetővé, a mechanikus karikírozás nem teszi teljessé a szerepet.
Urbán Tibor és Herczeg Adrienn meglehetősen ellenszenvesnek és butának ábrázolják a két szolgálót, Tóbiást és Julcsát, betétdaluk azonban néhány percre kiemeli őket az előadás folyamán. Zayzon Zsolt Makáts Csabája maga a tökéletes félreértés, egy széllelbélelt, mozgáskoordinációs hibákkal élő ütődött arisztokrata-karikatúrát hebeg el, igen darabosan. Domonyai András Nagy András (Wittenfeld-Szeniczey gróf) szerepében még az olvasópróbán jár, még a szerzői utasításokat is csupán mechanikusan csinálja, a színpadon erősen civilnek hat. Hogy miért szeretett bele ebbe az emberbe Terka, rejtély, márpedig egy szerelmi történet átérezhető szerelmi szál nélkül nem sokat ér. Oldroyd Barbara által affektált, idegesítően nyávogó hanghordozás helyettesíti Mimi lokáltáncosnő eljátszását, az N. Szabó Sándor megformálta Makáts főtanácsos pedig egy merő deklamáció.
A Hy/ippoli/yt Pécsett minden szerethetőségét, báját elvesztette, és kétségtelen, hogy formáját tekintve színházi előadást látunk, ám ezen kívül minden üres, lélektelen és mesterkélt. Olyan, mintha színházat látnánk, de ez nem az. Csak félreértés lehet: utasítások, skiccek, mozdulattervek alaposan (már túl tökéletesen) kidolgozott zenére, egyetlen valódi gondolat vagy hiteles gesztus nélkül. A végén gépies taps, készülés a következő előadásra. Érthetetlen, hogy az alkotók nem gondolkodtak el azon, hogy ez a folyamatos nevetésre és számos nyíltszíni tapsra alkalmat adó mű miért telik eléggé ritkás tetszésnyilvánítás mellett, sőt miért alszanak el rajta egyesek. Persze, lehet, hogy elgondolkodtak, csak nem tudtak csinálni semmit. De az is lehet, hogy nem érdekelte az előadás létrehozóit a reakció. Csak egy csók és más semmi. Sőt: annak is csak az ígérete.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768003435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.