7óra7

A Macskák második élete
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

A Macskák második élete

2010. 10. 03. | 7óra7

Köztudottnak tekinthető, hogy Andrew Lloyd Webber Macskák című musicalje T. S. Eliot Macskák könyve című 1939-es versciklusából készült a nyolcvanas évek elején, sikere azóta is töretlen. Nálunk különösen kultikusnak számít a mű, hiszen Magyarországon mutatták be másodszor a darabot, 1983-ban a Madách Színházban, Szirtes Tamás rendezésében. Kimondott szerencsének nevezhető, hogy a szövegkönyvet a rímek és a felnőttmesék avatott mestere, Romhányi József fordította le zseniálisan, ugyanis fantasztikus gördülékenységgel kézben tudta tartani a szöveg avantgárd poétikai vonulatát együtt a montázsszerű szerkesztettségű mesekerettel. Az Eliot-versek bonyolult elemzést kívánnak, sok esetben metafizikai mélységet mutatnak, ugyanakkor légies könnyedség, emellett rendkívüli egzaktság jellemzi azokat.
Amikor áprilisban megnéztem az előadást a Madáchban, kopottasnak, ziláltnak hatott, olyannak, mint a darab egyik figurája, az öreg színházi macska, Gastrofar George, csak éppen kevésbé volt szerethető. Az 1983-as hangszerelés, a rossz hangosítás (érthetetlen szöveg), valamint az énekesi képességek és a szerepek nyilvánvaló inkompatibilitása, mintha rosszul értelmezett „gyerekdarabbá butítás” szemtanúi lettünk volna – ezek voltak az élmény meghatározói. Hiába, a huszonnégy év az idő vasfoga képében rátelepedett az előadásra, és őszintén szólva eléggé szkeptikusan álltam Szirtes Tamás felújítási szándékához, amikor hallottam: a Szegedi Szabadtéri Játékokon felújítják a darabot. És micsoda nagy nevek! Gálvölgyi, Malek, Torres Dani említésével volt tele a bulvársajtó.
Nos, a szegedi Dóm téren egy egészen más Macskákat láttam, mint néhány hónappal azelőtt. Meglepő vagy sem, de nem a nevektől lett az előadás olyan, amilyen. A grandiózus színpadon a díszletelemek önálló életet kezdtek élni, működött a méretviszony, és egy nehezen megfoghatóan sejtelmes hangulatot sugároztak. Itt nem porosak és kopottak voltak a díszletek, hanem misztikusak, rejtélyesek, izgalmasak. A szöveg végre (nagyrészt) érthető, bár a hangosítás nem kifogásolhatatlan, de lenyűgöző, ahogy ezt a teret belakja a sok különféle macska. Világossá válik a történet is, Old Csendbelenn választásának tétje, és Grizabella tragédiája, a kis epizódjátékok részletgazdag ábrázolása megkapja az őt megillető helyet az előadásban. Sajnos nem hangszerelték át a zenei anyagot, de a Szegedi Szimfonikus Zenekar élő elővezetésében, Makláry László karnagy irányításával energiával töltődnek meg a jelenidejűvé váló zeneszámok. Seregi László koreográfiái is vérátömlesztésen estek át, a legtöbb új ötletet Elvis Trén (váltóőr és gyorsvonat-főrendész) betétjénél éreztük, amely magával ragadó gyorsaságával, változékonyságával, kreatív, néhány színházi kellékből összeállított mozdony-látványprodukciójával egyértelműen az előadás csúcspontja.
Ahogyan az előadás legjobbja is ebben a számban jut főszerephez: Szente Vajk Elvis Trénként szinte hihetetlen elánnal, lelkesen, tehetségesen mozog, játszik és énekel. Bámulatos ügyességgel és fékevesztett boldogsággal ragadja magával az embert. De kiváló, sőt szívbemarkoló Malek Andrea is a visszatérő és a remek Molnár Levente által életre keltett Old Csendbelenn-nek köszönhetően új életre lelő Grizabella szerepében, ugyancsak remek Serbán Attila a keménycsávó Micsel Rumliként. Kedves és frissen, üdén lendületes Ladinek Judit (Mindlevery) és Weil Róbert (Ben Mickering) kettőse is, bár utóbbi mikrofonja az egész előadás alatt eléggé halk és torzít is. Érdekes választásnak tetszik az éneklés terén erőteljes és meghaladhatatlannak látszó kihívásokkal küszködő Gálvölgyi János. Elsőre azt gondoltam, hogy kifejezetten kínos, mikor dalra fakad, ám átgondolva kifejezetten tetszetős koncepciónak tűnik egy már valóban kiöregedett színházi macskaként színpadra léptetni őt, aki által nem elfogadhatatlan mellőzöttséget érez az ember, hanem azt, hogy igen – ez a világ rendje, amikor valaki alkalmatlanná válik feladatára, elfárad, akkor átadja a helyét az újaknak, hiába, az evolúció kötelez. És ehhez a figurához egészen kiváló választás Gálvölgyi, bár kétlem, hogy ennyire cinikus megfontolás vezérelte volna Szirtes Tamást, de engedtessék meg, hogy ezt a számomra szimpatikus értelmezést tudjam magaménak. A legkevésbé meggyőző a színpadon Torres Dániel, Mefisztulészként ugrál és torokból énekel, amivel gazdagabbak nem lettünk, legfeljebb a tanulságot szűrhetjük le, attól nem lesznek automatikusan színészi képességei valakinek, hogy a televízióban megjelenik és cédé vásárolható tőle a boltban.
A szegedi Macskák megmutatta, hogy huszonnégy év után is működhet – nem is akárhogyan – egy előadás, ha azt gondozzák, karban tartják, szeretik és újra meg újra végiggondolják. Tudjuk, a macskáknak kilenc élete van. A most újjászülető Macskáknak ez a második. Most felszabadult, virgonc, fiatal. Azért hosszútávon tanácsolom: ne várják meg, míg ez is megöregszik. ► (ugr)
____________
Az írás a Macskák Szegedi Szabadtéri Játékok keretében játszott, 2007. július 14-i előadása alapján készült.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858003609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.