7óra7

A magány társassága
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

A magány társassága

2010. 10. 03. | 7óra7

A legnagyobb szerelem kellős közepén, teljesen váratlanul tud kibukkanni, hogy nincs minden rendben, de kizárólag csak ha már teljesen tarthatatlanok az állapotok, hiszen általában mindig érezzük, hogy baj van, de kit érdekel. Erről, illetve két ember gátlásokkal teli találkozásáról szól William Gibson romantikus története, amiben látszólag minden megvan ahhoz, hogy Jerry és Gittel együtt lehessen, már csak ők kellenének hozzá. Verebes István rendezésében az ebből következő libikókaharc belső útjait követhetjük végig.
Jerry úgy dönt, tesz a magánya ellen, és ez benne annyira erősen megfogalmazódott, hogy fel is hívja Gittelt, hogy szeretné megvenni a kenyérpirítóját. Természetesen ez a legbutább, és legesetlenebb indok, amivel nőt fel lehet hívni, de a hétköznapi módon érdekes alaphelyzethez pont elég, valamint ahhoz, hogy férfi és nő felkeltsék egymás érdeklődését, és tegyenek is valamit ennek a kielégítésére. Az áthallás nem véletlen, hiszen a zavart dialógusok közepette végül a lány lakásán kötnek ki, és ettől kezdve egészen egyértelmű, hogy összejönnek, hogy összeköltöznek, hogy huzavonák alakulnak ki, hogy az elvált férfit zaklatja a felesége, mert nem (vagyis inkább nehezen) tud elválni, hogy megoldatlan konfliktusok tömkelege gyülemlik fel, és emészti őket. A kérdés pusztán az, hogy van-e közös jövő, s ha van, az milyen, ha pedig nincs, akkor milyen külön, ért-e egyáltalán annyit a kapcsolat, hogy bármilyen szinten is fontos maradjon a másik.
Dobó Kata és Szervét Tibor fokozatosan mélyíti el a két szereplő kapcsolatát. Szervét rendkívül árnyaltan ábrázolja Jerryt, akinek minden mondata mögül tisztán hallatszik át a valós szándék. A sokszori zavar önbizalomhiányból és félelemből táplálkozik, a folytonos önreflexió és cinizmus Jerry döntésképtelenségét tükrözi, az ő mozgatórugója a több mint tíz év után elvesztett feleség hiánya, illetve a kilátástalanság, és abból fakadó az önmarcangoló magány. Egy intelligens, figyelmes, problémákat pontosan átlátó ügyvédet látunk, aki két világ között ragadt, mindeközben Szervét tempósan, ötletesen és változatosan használja az egyedileg kialakított, gesztusrendszer széles tárházát, amelyből néha előbukkan a zavart nagyra nőtt kamasz. Dobó Kata Gittelként bár sokkal inkább általánosságokból táplálkozik, azokon keresztül is végig gazdag partner tud maradni: amolyan tipikus érzékeny, önáltató, de a lényeges lelki dolgokra pontosan rátapintó nőt formál. Hisztikben sem válik öncélúvá, mindvégig befogadható, annak ellenére, hogy Dobó egy-egy hosszabb szöveget nem tud teljesen végigvinni, mert elfogy közben a kapaszkodó. Az előadás nagyjából feléig tempósan dolgozik össze a két színész, folyton új és új lapokat, lehetőségeket dobva fel.
A felétől aztán folyamatosan leereszt az egészen szimpatikussá duzzadt lufi, ami sokkal inkább az előadással való irányítói törődés hiányának tudható be, mintsem a színészeknek. Verebes István rendezői szándékai nagyon sokáig egy pontba mutatnak, de ahogy az események a célegyenesbe fordulnak, el-eltűnik az ok, amiért be akartak oda érni. Pedig a színészek, a rendező, és a következetes, alapos munkát végző dramaturg, Faragó Zsuzsa által átdolgozott Bányai Geyza-fordítás szörnyen élő, jól játszható és könnyedén befogadható: tele van szellemességgel, áthallással, és egyértelmű szándék húzódik mögötte – amit a színészek ki is játszanak. Az mindenképpen dicsérendő, hogy Verebes rendezése – egy-két apró kivételtől eltekintve – nem hajlik át érzéketlen és életidegen melodramatikus érzelgősségbe, igyekszik végig befogadható romantikát és drámát teremteni a színpadon.
Mindezek ellenére a második rész fokozatosan válik ritmustalanná, amelynek legárulkodóbb jele a sok, rendkívül (és indokolatlanul) hosszú csönd. A zárásban ennek ellenére áthallatszanak az emberien szép dolgok, s a szeretlek szónál is sokkal gazdagabb pillanatot ad, amikor Jerry és Gittel beismerik egymásnak, hogy minden probléma ellenére tanultak egymástól. Bármennyire nagynak tűnik a szerelem, és bármennyire nagynak tűnik a botlás, a két embernek mégis dolga volt egymással, hogy hozzáadjanak valami pluszt a másik életéhez. És ez, mint olyan, az emberi tökéletlenség szintjén gyönyörű, és soha nem vész el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr158003409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.