7óra7

A nyolcvanas évek vége
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

A nyolcvanas évek vége

2010. 10. 03. | 7óra7

„A házak falaira(iraira)
Puskát rajzoltam,
Az egyetlen forradalmár
Vagyok a városban”

(Lovasi András: Forradalmár)

1989 valóban rendkívüli év volt: megszűnt a vízumkényszer Magyarország és az NSZK között, megalakult az Ellenzéki Kerekasztal, feloszlott a KISZ, leállították a nagymarosi vízierőmű építését, megkezdődött a vasfüggöny felszedése. Újratemették Nagy Imrét és mártírtársait, és megkezdődött Sopronnál a Páneurópai Piknik, amelynek keretében a nyitott határrészen többezer NDK állampolgár menekült Ausztriába. Október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot.
Mi NDK turisták vagyunk, akik a határnyitásra várnak... aztán hirtelen megindul mindenki, előre. Megnyílt a határ. Nyomulás. Ám hirtelen éles fények villannak fel, fegyverropogás hallatszik. Megállunk, mindenki felteszi a kezét. Az őrtoronyban a parancsnok egy letolt gatyájú katonának (nyilván a latrináról érkezett) üvölt, hogy meg kell állítani őket. A tömeg egy része németül kérleli a fent állókat, hogy engedjenek el minket. Fegyverropogás ismét, az emberek a földre vetik magukat. Majd egy „Ennyi!” kiáltás hangzik el, és előlép a stáb: filmet forgatnak, és máris átvedlettünk egy filmforgatás tömegjelenetének statisztáivá.
Sodró és lendületes felütés, különösen akkor, ha a nézők vállalják a „statisztaszerepet” a játékban, Réthly Attila „szerzői” előadásában (hiszen maga írta és rendezte), a Szabadaz Á-ban. Saját fiatalkorába léptünk be, Sopronba, 1989-ben, ahol barátaival éppen lécelni akartak Ausztriába, a szabadság földjére, ahol a boltokba magyarul is ki volt írva, hogy „ne lopj!”, sicher was sicher. A film most forog 2007/08-ban, és a 18-19 évvel ezelőtt történteket idézi meg az előadás, retrospektíve, egy filmforgatásba ágyazva. A jelen és a múlt erősen egymásba játszanak, az idősíkok egymásba úsztatása kiváló játék, és Réthly érzékkel is műveli. Anti (a rendező fiatalkori alakmása), valamint Vöcsök, Proli, Takker, Gömbi és Sámli tinédzserbarátsága, annak jelenkori változata, az őket játszó színészek létezése, egy forgatás problémái, valamint a jelen-Anti magánéleti válsága és a fiatalkori események jelenbe nyúló ágaboga azonban egy ponton túl egyszerűen követhetetlenül öncélúvá válnak. Nem derült ki, mi a cél. Ami abból látható, nem hiszem, hogy fedi a szándékot: egy ember menthetetlenül belezavarodott abba, hogy mindenáron emlékművet akar emelni saját fiatalságának és gyökereinek. Csakhogy mi az a bizonyos lényeg, amiért ezt az emlékművet érdemes létrehozni? Mitől válik akár filmmé, akár színházi előadássá a nosztalgiázás?
Persze, az ember a saját ifjú éveire úgy emlékezik, hogy az volt a világ legfelemelőbb időszaka. De hogy attól nem képes elszakadni, és legalább egyetlen lépéssel távolabbról nézni, az eléggé vitatható. Anti bátyja pártot alapít, és akik belépnek, azokkal haladéktalanul lefekszik Emese, a titkárnő. Így válnak lyuksógorrá a barátok. Ez a történet nem feltétlenül számít a közönség figyelmére, de ha ezt kifuttatjuk valahová, akkor lesz tanulság. Előkerül hát Emese 18 évvel később, elhozza gyermekét, Tomikát, aki azonban sokszorosan gyorsan öregedik, mint az emberek általában. A nyomorék gyerek megszorítja Anti kezét és a fiatal Anti fiatal barátait játszó színészekét is. Gyönyörű és megható lenne ez számítás szerint, de nem az, hanem elképesztően patetikus és rossz. Giccses. B-kategóriás filmeket idéző.
Ezek a megoldások sajnos elnyomják a technikailag kétségtelenül jó ötleteket (film és valóság egymásba forgatása, idősíkok közti ugrálás). Vitán felül áll, hogy nagyon jól néz ki, de abszolút öncélú a fehérneműs orvoslányok álomjelenete. Az pedig egész egyszerűen elborzasztó, hogy a fiatalkori kalandok dramaturgiai tetőpontját a beszédes nevű „futvaszarás” jelenti. Ennek alkalmából a fiúk letolhatják a gatyájukat, az pedig olyan trendi. (Hogy nagyon trendi legyen, kétszer is megteszik.) Itt nem az ízléstelenségről meg a neveletlenségről van szó, a jó színház lehet ízléstelen és neveletlen, ha van rá valami oka. De itt nincs, nota bene a meztelen fenék nem teszi alternatívvá a színházat, csak alternatívoskodóvá, és ettől az egész egy végtelenül kínos felhangot kap.
Az így kialakult elegy, nevezzük alternatívoskodó patetikumnak, végképp meggyilkolja a darabot. Így képzelhető el az, hogy Ari-Nagy Barbara dramaturg nem tudott megfelelően érvényesülni: a túl erős szerzői jelenlét áthatja az egész előadást is. A forgatókönyv-írás miatt családját elhanyagoló rendező nem válik azonosulásra képes figurává, mert érthetetlen, hogy miért akar emléket állítani ennek a baráti társaságnak, akik egyébként nem válnak jellemmé, felnőttkorukra is egydimenziósak, karikatúrák maradnak. Még így is jobban járnak, mint a női szerepek, amelyek valójában nincsenek is, csupán kellékként segítik a jelenetek előrehaladását. Két női szerep van, helyesebben másfél, amely színészi megoldásokat kíván: Urbanovits Krisztina színésznője valódi figura (igaz, paródiakarakter): az ő feladata Elena Ceauşescu alakjának megformálása (az ok triviális: mert szerzőnk ifjúkorában elképzelte, hogy ezzel a színésznővel akarja játszatni Ceauşescuné szerepét). A másik női szerep azért fél, mert Aranka a szomszédnő szerepét egyeztetési okokból egy férfi kapja. A hatalmas termetű és alkatú Lecső Péter az előadás legjobbja, mert szerepében eljátssza a művészi alázatot, de így igazolja is ennek a meglétét. Az általa alakított színész komolyan komédiázik, és ezzel jelentős kontrasztot teremt. Ugyanis a többi szereplő nem színjátszást művel, hanem olyan értelemben azonosul a szereplőkkel, hogy elhülyéskedgetnek a színpadon. Nekik sincs képük arról, hogy ami történik, annak mi az oka, célja, értelme. Ezért nem lehet kiteljesedniük. Ez a kóda szerint egyetlen embernek adatik meg: Hornung Gábornak (az idősebb Anti – néha apa és néha a 18 éves Anti – szerepében), de ő erősen civil marad a darabbeli rendezőként, ám ezt a civilséget nem tudja meghaladni akkor sem, amikor nem e szerepben mutatkozik meg. Színészi munkaként még egy rendezőasszisztens-alakítást láthattunk Szvath Tamástól.
Számomra a legnagyobb meglepetés, hogy a Kispál és a Borz zenekar kiváló dalai mennyire el tudnak használódni ebben a közegben. Kispál András és Lovasi András zeneisége nem túl bonyolult, de a színpadi zenekar (Barabás Edit, Sebesi Tamás, Somogyi Zoltán és Tolnai Rudolf) a dalok sokszor áthangszerelt változatában sem tud felnőni az eredetihez, sőt néhol kifejezetten torzulnak a zeneszámok. Lovasi András szépirodalom-számba menő, valóban nemzedéki életérzést megfogalmazó dalszövegeit (Forradalmár, A Vadnyugat története indián szemmel, A hatvanas évek vége) a patetikus közeg teszi menthetetlenül tönkre, ugyanis Lovasi szövegei határozottan elzárkóznak a megmondástól és a tankönyvi értelemben vett tanulságtól – itt pedig pontosan erre használják ezeket, és ezzel a szövegek erejüket és érvényüket vesztik. (Időnként kifejezetten fantáziátlan, ahogy eljátsszák a dalszövegben megírtakat; kifejezetten élvezetes lett viszont az Emese feldolgozása strandjelenetként, kvázi színpadi klipként.) Végképp gellert az előadásmódon kap a dolog: a főiskolai hallgatók egész egyszerűen nem tudnak énekelni, ehelyett tudatosan előrenézve, elszánt indulattal elkiabálják a dalszövegeket, mintha egy rossz betét lenne, amin túl kell esni. Láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy a dalok szavai túlmutathatnak önmagukon, és úgy tűnik, nem is szeretnék, hogy fogalmuk legyen róla. (Az előadás ráadásul az időbeli hitelességet is elveszti: a Trabantban ülve együtt éneklik Az utolsó aktus a Földön című szám egy részletét, amely 1999-ben, vagyis pont tíz évvel a játékidő után jelent meg lemezen.)
A drámaiságát vesztett, csupasz eseménysorozattá vált előadás végén a projektoron (úgy vélem) eredeti filmfelvételeket látunk, ennek a baráti társaságnak az eredetijéről. Színevesztett, kopottas homevideó egy szobában jó hangulatban hülyülő emberekről. Csak azt nem tudom, miért kéne ennek legendának lennie. Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr988003607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.