7óra7

A ravasz, az agy és a tanító
7óra7: (10/10)
Közösség: (8/10)

A ravasz, az agy és a tanító

2010. 10. 03. | 7óra7

„Minden tanár gyilkos!” Egy tanár szájából különös jelentéstartalmat és hitelességet kapnak ezek a szavak. Scherer Péter, alias Klamm tanár úr egy némaságba burkolózó osztály ellen száll harcba, akik egyik osztálytársuk haláláért az irodalomtanár kettesét teszik felelőssé. A humoros fordulatokban és poénokban gazdag előadás, egy megrázó rapszódia a tanári létezés mibenlétéről, és nem utolsó sorban a munka és az elhivatottság közötti dimenzionális különbségről.
Az iskolai (értsd, általános és középiskola) szabályok rendszerében az egyetlen, mindenek felett álló, egybeforrasztó kapocs a diákok között a közös „ellenség”, a tanárok elleni összefogás. Ez egy sajátos betyárbecsület-rendszer, ahol a spicliket vagy a téglákat ugyanúgy nem kímélik, és a mártírokat ugyanúgy aranyba öntik, mint bármely más háborúban, mert tanár és diák, mióta világ a világ másik oldalon harcolnak. Külön tömbbe olvadt a tanáriban felsőbbrendű erkölcsi frázisokba burkolózó tananyaginterpretálók tábora, és külön tömbbe a vécé füstös homályában vadul szitkozódó diákok „keménymagja”. Az átjárást mindössze a jobb jegy érdekében elkövetett dorombolások, és néhány Pedagógus jelenti, akik képesek átrajzolni a frontvonalakat, és olyan hatást gyakorolni a padfirkagrafikusra és az órai zugháziírók csoportjára is. Klamm tanár úr tragédiája abban rejlik, hogy ő a valódi tanítók csoportjába tartozhatott volna, ha nem morzsolódik fel teljesen a kicsinyes pozícióharcokban, és nem merül el végérvényesen a hatalom mámoros érzésében, hiszen ő az, aki képes életeket derékba törni és felvirágoztatni. Kettes és négyes jelenthet poklot és mennyet egyaránt. Hogy melyik jön el, ahhoz semmi köze nem lesz sem Istennek, sem embernek, csak és kizárólag neki.
Kai Hansel monodrámája tulajdonképen egyoldalú dialógus, amelyben mi nézők vagyunk a hősi halottját néma gyásszal sirató osztályközösség, akiket Klamm a legkülönbözőbb módszerekkel próbál arra bírni, hogy felejtsék el ezt a látszólagos összefüggést a kiguvadt szemekkel lógó lány, és a megérdemelt kettes között. Klamm a háborúban fellelhető minden eszközzel próbálkozik, miután nem képes azzal a jól bevált érinthetetlenséget demonstráló tanári felsőbbrendűséggel kezelni a helyzetet, amivel eddig minden egycsapásra megoldódott. Fenyeget. Támad. Megaláz. Egyességet keres. Árulóvá lesz. Megalázkodik. Elesik.
De miért is nem képes ugyanazzal a lenézéssel végigtekinteni a diákokon? Mert hibás. Elsősorban nem ő, hanem a rendszer, amely csak és kizárólag szimbólumokkal próbálja kategorizálni a gyereket, hogy aztán ne is a gyerekek alkossák a kategóriákat, hanem a kategóriák a gyerekeket, és tanárok se lássanak mást, csak vadul hadonászó ötösöket, mélán bambuló hármasokat és görnyedt hátú ketteseket. Klamm ebbe a rendszerbe hibátlanul asszimilálódott, és a lány halálával mindössze annyira jött rá, hogy ő csak káder. Egy teljesen felesleges, értelmetlenül tengődő rendszerrabszolga, a taposómalom áldozata, amit csak tetéz, hogy pontosan rájön, hogy mit hogyan kellett volna tennie ahhoz, hogy ne „dolgozzon” hanem „alkosson”. Dolgozni mindenki tud. Alkotni csak az, aki ott dolgozik, ahova szánva volt. Klamm arra eszmél rá, hogy dolgozott, pedig alkothatott is volna, de most már késő. Most már valódi áldozatot is szedett a vaksága, még ha osztozik is ezen a terhen a rendszerrel.
Scherer Péter játéka Klamm minden stratégiai váltására pontosan reagál. Kedélyállapota és hangszíne, szeme és gesztusai folyamatosan hozzásimulnak a napról napra kétségbeesettebben feledni akaró, a széthullás felé visszafordíthatatlanul araszolgató tanító állapotához, aki szép lassan belesüpped az alkoholszagú posványba, és a vég felé közeledő minden pillanattal egyre tisztábban és tisztábban látja, hogy mi miért is működik rosszul. Miért tett tönkre igaznak vélt hamis tanításaival annyi kibontakozó életet, miért tört meg annyi lelket puszta vakságával és tévhitével, és miért nem látott, miért csak kiszolgált. Scherer egy kérlelhetetlen tanárból indul, és a létezés legaljáig jut el. Szívfacsaró, mélyen ható előadás, amely hatásosságát legalább annyira köszönheti a fordító/dramaturg Kovács Kristófnak, mint Novák János rendezőnek, aki a kellő minimalizmussal, és a darab pontos ívének kijelölésével és végig vitelével elgörgetett minden akadályt Scherer útjából, egyértelmű keretet szabva a színészi játék maradéktalan kibontakozásához.
Végül eldördül a fegyver. Vagy inkább csak kattan egyet a pisztolyagy, végül is mindegy. Innen nincs visszaút, a totális bukás bekövetkezett. Jobb lett volna, ha Klamm a ráébredés helyett vakságban maradt volna? Neki biztosan. De itt nem csak az ő bőre van vásáron, hanem évfolyamonként uszkve száz gyereké, akikből ugyanez lesz. Persze valószínű, hogy nekik csak néhány embernek lesz módjukban átadni a „tanítást”. De ezek már csak arányok.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr288003685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.