7óra7

A vér nem válik vízzé?
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

A vér nem válik vízzé?

2010. 10. 03. | 7óra7

Izgalmas történet, titokzatos atmoszféra, valami felszín alatt lappangó erő, spanyol temperamentum, folyamatos történések és kiváló zenei aláfestés jellemzi a Honvéd Színház előadását. A hangulat olyannyira magával ragadó, hogy a liszttel felszórt színtér hatására a befogadókban még télen is felébreszti a rekkenő hőség érzetét. A cím (Vérnász) pedig előrevetít: Mi lesz itt, boldogság vagy szomorúság? Új élet vagy halál? Esküvő vagy temetés? Vagy minden egyszerre?
A történet egy kis spanyol faluban játszódik a kősivatag közepén, ahol iszonyú a szárazság. Több család él itt, és persze mindenki ismer mindenkit. A viszályok sem maradnak el, ugyanis, mint megtudjuk, egy család két férfitagja meggyilkolta egy másik család urát és fiát. Ez az, amin a feleség és egyben anya nem tudja túltenni magát, nem tud már örülni életének, és annak, hogy másik fia erős és egészséges, és meg akar nősülni, hogy családot alapítson. Egy falu szélén lakó lányt szeretne feleségül venni, aki már el volt jegyezve egyszer, és, mint utólag kiderült, a vőlegény nem volt más, mint a gyilkos apa fia, a gyilkos fiú testvére. A szülők beleegyeznek az esküvőbe, amit meg is tartanak, de végül vérnász lesz belőle, mert a menyasszony még mindig első vőlegényét szereti, aki meg is szökteti őt. A férj utánuk indul, és fel is kutatja őket, majd elkövetkezik a vég, amire az előadás során igen beszédes szimbólumok utalnak.
Már a kezdetek kezdetén megjelenik a kés, amitől az anya óva inti fiát, s ez már a tragédia mintáját követve előrevetíti, hogy azt használni is fogják, nem csak a hűsítő limonádéhoz való citrom felvágására, hanem szívek kivágására is, mind fizikai, mind átvitt értelemben. Sokatmondó kellékek a vörös fonalak, melyekkel a nők csak játékosan dobálóznak, vagy a vörös fémkarika, amit egy lány gurítgat körbe a színtér körül. Vagy ha még ennyire sem akarunk messze menni, eleve a színtér kialakítása (díszlet: Horányi Júlia és Polgár Péter) is jelképes, kör alakjával egyszerre utal egy bikaviadal helyszínére és arra, hogy a körből maximum egyvalaki távozhat élve. És itt van a földre vetett menyasszonyi koszorú is, ami megelőlegezi a házasság kétes kimenetelét. Vagy a Hold, ami egyszerre csábítja a szerelmeseket és egyszerre világítja meg, és ezzel fedi fel őket fényével.
Ezen szimbólumok használatai tanúskodnak Rusznyák Gábor igényes és ötletgazdag rendezéséről. Az eszközök és a szöveg reflektálnak egymásra, ezzel segítve az egyáltalán nem szájbarágós jelképek megértését, támpontot adva a befogadónak a megfejtéshez, értelmezéshez. Emellett a rendező hatásosan használja ki a spanyol dallamok hangulatteremtő hatását, s azzal, hogy színészeit a nézők közé ülteti, illetve az előadás kezdete előtt megszólíttatja velük a várakozókat, majd a végén is kontaktust teremt a befogadókkal, beemeli őket is a történetbe. Mindezek mellett sok-sok kis rendezői fogással teszi érzékletessé alkotását (egy nézőtéren ülő színésznő, az üldözés során úgy pásztázza reflektorával a nézőteret, mintha ott bújna meg a két szerelmes).
A színészek mindahányan tökéletesen működnek együtt, érzelmeiket hitelesen képesek átadni, kifejezni. Az aggódó, csalódott és az élettől megedződött anya szerepét Tóth Ildikó formálja életszerűvé karakán hangjával és élettapasztalatot árasztó megjelenésével. A becsületes és büszke fiút és vőlegényt alakító Chován Gábor lebiggyesztett ajkaival, lefelé görbülő szemével és rejtetten indulatos mozdulataival teszi átélhetővé karakterét. Kálóczi Orsolya erőt és keménységet árasztó személyisége összhangra talál az érzelmeit rejtegető, anya nélkül felnőtt menyasszonyéval. Édesapját, a békés és vajszívű, lányát mindennél jobban szerető férfit Kátai István személyesíti meg nyugodt hangszínével és tekintetével a színtéren. Az érzelmektől indulatos, igazi mediterrán temperamentumú menyasszonyszöktetőre, Leonardóra rímel Domonkos László erős egyénisége és lángoló szemei. Leonardo felesége, az úgyszintén indulatos, de megértő és jó szándékú nő karaktere pedig hibátlanul passzol a nyitott tekintetű, őszinte Gecse Noémihez. A kisebb, kevésbé kidolgozott szerepeket játszó színészek is beleéléssel játsszanak, a legapróbb momentumokkal is segítik a többiek munkáját.
Az előadás azt közvetíti felénk, hogy a vér tényleg nem válik vízzé. De ha ezt a kérdést meg is tudjuk válaszolni, felvetődhet bennünk sok-sok másik. Például, hogy megéri-e bosszút állni valamiért, ami már a múlté? Vagy, hogy mennyit ér meg a büszkeség, meghalni is érdemes érte? Vagy, hogy tényleg bűnt követtek el a fiatalok, vagy igaz a mondás, hogy szerelemben mindent lehet?
Hogy még a legvégére is maradjon számunkra néminemű megrázkódtatás, váratlanság és rendezői csavar, azzal kell szembesülnünk, hogy nem tapsolhatjuk meg ezt az igazán tapsot érdemlő előadást, mert kitessékelnek minket a teremből és ráadásul, még el is kell sétálnunk az imát motyogó gyászoló asszonyok mellett. Ezek után persze fény derül az okokra: nem el akarnak minket küldeni, hanem meghívnak egy halotti torra, ahol ehetünk egy kis igazi spanyol tésztát. Hogy aztán ki képes letuszkolni akár egy falatot is a torkán, azt mindenkinek a lelkiismeretére bízzák...

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr628004281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.