7óra7

Ahogy a mesékben
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Ahogy a mesékben

2010. 10. 03. | 7óra7

Ma már nincsenek frissen megjelenő igazi mesék a tévében, könyvben is ritkán – ez nem közhely, nem frázis, vagy a múlt dicsőítése, ez tény. Sokszor mondják a nagyszülők, hogy „Bezzeg a mi időnkben...!”, ezt most felejtsük el, nem így van; de az igaz, hogy a mai gyerekeknek szóló sztorik nem a klasszikus jó-rossz, szép-csúnya, esetleg gazdag-szegény, és igazságos-igazságtalan motívumokra épülnek, hanem minél nagyobb látványra és akcióra. Nem demagóg monológra készülök, és nem is arra, hogy szapuljam az akciórajzfilmeket, bizonyos tekintetben nagyon is hasznosak, csak ezekben a magyar népmesékben, a Grimm-mesékben, Andersen vagy Benedek Elek történeteiben van valami, ami igenis fontos a gyerek számára. És mivel ez egyre kevésbé – és ha igen, akkor sem olyan intenzíven – van meg az audiovizuális tartalomszolgáltató médiában, érdemes színházba menni a csemetével, és érdemes A boldog herceget választani.
A kisgyerek számára fontos dolog, hogy újra és újra átélje a számunkra már látszólag egyszerű, ismert végződésű, akárha közhelyes és kommersz történeteket, amikre mi már nem vagyunk képesek rácsatlakozni. Látszólag egyszerű, és ezzel visszatekeredünk az előző mondat végére: azért csak első ránézésre, mert egyszerűen nem tartjuk méltónak ezeket a meséket arra, hogy velük éljünk, és már teljesen kiiktattuk ezeket a receptorokat. Nem mintha bármi extra is lenne ezekben, pusztán arra képesek, hogy rácsodálkozzunk velük dolgokra, kíváncsiak, bizonyos – semmiképpen sem negatív – tekintetben naivak és gyermekiek legyünk, hogy élvezzük is az életet. Persze ez nem fontos, hiszen mára már mindenki komoly, és felelősségtudatos felnőtté vált, csak ne felejtsük el közben, hogy miket néztünk, olvastunk, vagy olvastak nekünk kiskorunkban, és ha ezt nem tartjuk fontosnak, nem vezetjük át rajta a gyerekünket, akkor neki már nem lesznek ilyen jó élményei, és nyilván mindenki ismeri a saját farkába harapó kígyó történetét. Vagy kimaradt a gyerekkorából?
Röviden szólva: mese kell! Oscar Wilde története pedig egy ismert, de rendhagyó, ám annál szebb mese – hiszen a jók meghalnak, és győz az önfeláldozás. Egy vár falai között élt egy herceg, aki mindig elégedett volt mindennel, így kapta a Boldog nevet, halála után azonban aranyba öntötték, és kirakták a város közepére egy emelvényre, ahol szembesülnie kellett azzal, hogy milyen szegények, elhagyatottak, szeretethiányosak az emberek, és hogy vannak közöttük gonoszak, és nem segítenek egymásnak. Egy napon rászáll egy fecske, aki nádszál szerelme miatt nem költözött még délre, pedig már kezdi sárgítani a leveleket az ősz, és a herceg megkéri ezt a madarat, hogy segítsen neki segíteni az embereket: fogja a rátűzdelt kincseket, a kardmarkolat rubinkövét, a szemének az értékes köveit, az aranylemezeit, és ossza szét az emberek között. A kezdeti távolságtartás ellenére a fecske végül megteszi, ezt és megkedveli a herceget, míg végül nem repül Afrikába, ám időközben a tél eléri hőmérsékleti mélypontját, és mint tudjuk, egy fecske nem csinál nyarat. Nem folytatom, a vég szomorú.*
Tisza Bea rendezése látszólag egy egyedül töltött karácsony szomorkodós, befásult története, de ez csak az alaphang, hogy mindenki felébredjen, hiszen a színpadon bohóckodó, magában beszélő szobrász ekkor kezdi el a herceg meséjét, őt Bodnár Zoltán rendkívüli ötletességgel, játékossággal és fantáziával kelti életre. Egyszerre idézi a gyerekek huncut és meglepő fordulatokkal teli, kreatív, illetve az átgondolt felnőtt bölcs világnézetét, amelyet könnyedén emel az ösztönök szintjére, és így hat a gyerekekre. Egyértelmű, ám meglepő módon használja Orosz Klaudia a tér minden pontját legalább három funkcióval ellátó díszletét és az abból előbukkanó figuráit. A rendező pontosan fogja meg a mese különféle szintjeit, és mesterien bánik Zalán Tibor átdolgozásával, hiszen minden pillanatot csak addig tart ki, ameddig élni képes, nem erőlteti a történetet, nem mondja meg, hogy mit hogyan kell, pusztán átéletteti nem csak a gyerek-, hanem a felnőtt nézőkkel is a történetet.
Megható és tiszta kis mese ez, amit mindenféle zavar nélkül nyugodtan bárki végigélhet. A gyerekeknek fontos, és nekünk se árt, ha nem felejtjük, hogyan kell gyereknek lenni. 6 évesnél érdemes idősebbnek lenni, különben nehezen érthetőek bizonyos elemek, de azon felül kötelező, és erről elég ennyi, mert közhellyé válna, ha leírnám: meg kell nézni. ► (nya)
*Akinek felkeltette az érdeklődését, és nem ismerné, esetleg újraolvasná, kattintson ide! A MEK oldalán Lengyel Balázs fordításában megtalálható a szöveg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr348004127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.