7óra7

Csúnya szülők, szép szerelem
7óra7: (6/10)
Közösség: (8/10)

Csúnya szülők, szép szerelem

2010. 10. 03. | 7óra7


A színpadon pedig az folyik, hogy egy kintornás elmeséli a „Világhírű Fehéregér Színházának” bukását, amely a fehéregér-szürkeegér viszályból ered, és amely aztán természetesen mégiscsak szép véget ér, hiszen ez egy mese. Történt ugyanis, hogy Zakariás kintornástól megszöktek a kékvérű, arisztokrata fehéregerek, hogy beköltözzenek abba a sajtüzembe, ahol már egy matriarchális rendben létező szürkeegér-család tengeti napjait, egymással való kicsinyes viaskodásban már egy ideje. Az újdonsült, kölcsönösen egymást lenéző szomszédok viszálykodásából azonban egy gyerekszerelem növi ki magát, amely természetesen nem teljesedhet be az otrombán gyűlölködő szülők miatt. Ebben az esetben nem is tehetnének mást, minthogy magányos elkeseredésükben, külön-külön arra az elhatározásra jussanak, hogy megkérik a Nagy Macska Mágust, változtassa őket az imádott kedves színébe, szürkéből fehérbe és vica versa. De bizony, aki egyszer már megszületett olyannak amilyen, azon nem érdemes változtatni, hiszen az már valaki egészen más lenne. Úgyhogy visszacsinálják, és szülnek tarka gyereksereget, miközben kiderül, hogy a Nagy Macska Mágus is csak egy varázsló kisegér.

Bizony nem a külsőség teszi az egeret, hiszen szürkeegér és a fehéregér szóban is csak a jelző előtag más, s végül is mindkettőben az egér a hangsúlyos. Az pedig természetes, hogy ez az előadás sem az egértársadalom viszálykodásáról szól, hanem a mieinkről, az emberekéről: az indokolatlan, felszínes ítélkezéseinkről és az oly büszkén (mit büszén: kevélyen) hordott szemellenzőnkről. Nem is gondolom, hogy egy óvodás csoportnak ennél bonyolultabb tartalmat kellene szolgáltatni, de a formaszegénység jelenlétét ez még nem indokolja.

Nem hiszem, hogy látványos lézershow-ra, vagy egyéb hatásvadász őrületre lenne szükség, de az, hogy a történet egy jó része csak a wurlizer kinyitható icipici kis terében játszódik, mindenféle különösebb ötlet nélkül, agyonnyomja az előadás addig sem sodró, ám visszafogott harsányságú, egyenletes mentét. Az hogy humorforrásnak sem használ nagyon mást, mint a „tortadobálás” hatásmechanizmusán alapuló slapstick-poénokat, igazából csak annyiban zavaró, hogy ez a lehető legegyszerűbb módja a szórakoztatásnak, amely azonban egyenes úton talál bele a gyerekek rekeszizmába, még ha ezek a hangok nem is a felhőtlen szórakozás, hanem többnyire mindössze a nettó „kiröhögés” felzendülő szólamai.

Igazából a színészek sem hoznak ki magukból különösebben emlékezetes dolgokat, de ezt a középszerű koncepció nem is nagyon támogatja. Az viszont Turcsányi Erzsébetre, Beratin Gáborra, Kovács Mariannra, Kenyekes Zsuzsára, Blasek Gyöngyire Szakály Mártára, Simándi Annára, Bognár Péterre és Kemény Istvánra vonatkozóan egyaránt helytálló, hogy korrekt, egyenletes munkát végeztek.

És ez az egész stábra elmondható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr838003479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.