7óra7

Egy újraéledő klasszikus
7óra7: (8/10)
Közösség: (8/10)

Egy újraéledő klasszikus

2010. 10. 03. | 7óra7

Azt, hogy a Rómeó és Júlia miről szól, nem kell senkinek elmondani, mert mindenki ismeri az ősellenség Capuletek és Montague-k sarjainak tragikus történetét. Persze: e logika alapján eljátszani sem kellene, hiszen mindenkinek van képe az erkélyről, ahonnét Júlia tekint le kedvesére, van képe a két egymás mellett fekvő szerelmesről, a megtört apákról, akik a végén kénytelenek belátni, hogy küzdelmük olyan értelmetlen áldozatokkal jár, ami vállalhatatlan.
A Rómeó és Júlia Shakespeare talán legtöbbet citált, idézett, játszott – és ennek köszönhetően talán legismertebb műve. Szinte minden általános iskolai magyarórán előkerül Zeffirelli giccses adaptációja, esetleg egy-egy előadáson is részt vesznek a nebulók, és csodálkoznak: mitől annyira fontos ez a történet, melyben ugyan fiatalok vannak, de olyan távol tőlük, hogy térkép nincs, amely leírja a különbséget. A múltban, a múlt nyelvén valahavolt szerelmesek elkoptatott klisésztorijává vált a Rómeó és Júlia az ifjú generációk számára. Mészöly Dezső míves fordítása nem adja vissza a kortársságot, a játékosságot, és idegen a tizenöt-hat évesektől. Luhrmann filmje az eredeti nyelvezettel a mába helyezte ugyan a történetet, de a karabélyok és dzsipek klipesített világa sem teszi közelivé a darabot.
No most lehet ezen keseregni, eddig is sok gépelt oldalt tett ki a múlt letűnt értékein történő borongás, de lehet ezzel a helyzettel kezdeni is valamit. Az előbbi főként az Új Színház Rómeó és Júlia-előadásán a második sorban kesergő két idősebb asszonysághoz állhat közel, legalábbis tartalmilag azzal rokon szellemű, valószínűleg szellemesnek szánt megjegyzéseikkel feszt színesítették az előadást, mintha valaki kitalálta volna a színházi produkcióhoz mellékelt audiókommentár-sávot. Szerencsére ők a szünetben elmentek, így a meztelen szerelmesek látványáról – uram, teremtőm, még ilyet! – sajnos lemaradtak. A kommentár kiváltója pedig nem más, mint Alföldi Róbert rendező, aki úgy gondolta, hogy ő a második megoldást választja, és merész vállalkozással feltrancsírozta a drámát, a mentalitást és a motivációt maivá alakította, a jelmezeket – tervező: Bartha Andrea – részben meghagyta korhűnek, és egy gigantikus faló, néhány színes paraván, egy palló és a vasfüggöny használatával (díszlet: Menczel Róbert) időtlen környezetbe helyezte a történetet. A közelhozás oltárán ugyan fel lett áldozva a középső három oszlopnyi szék, és ezzel kicsit stúdiósítja az Új Színház hagyományos színházi nézőterét, ám fel lett áldozva az is, hogy normálisan láthassunk mindent. Nekünk elöl forgolódni kell folyamatosan, és így tudjuk követni a történéseket, de egyes helyekről feltehetően elég nehéz, sőt, lehetetlen mindent látni. Főként a második felvonásban érezhető az, hogy néhol csak azért használja Alföldi a pallót, mert van, de alapvetően jó megoldás. Az archaikus (hagyományos) magyar szöveg nem illeszkedett ebbe a koncepcióba. Alföldi újrafordíttatta Varró Dániellel a drámát, és kiderült az, hogy az eredeti formát megtartva nagyon helyre kis mai magyar textúra képes létrejönni: a szöveg él, könnyen befogadhatóvá válik, működőképes, sőt – néha kicsit túlzóan hajaz egy-egy mai jelszóra-reklámra.
Mondjuk, már az elején rájöhetünk, hogy nem hagyományos látásmód van terítéken: az előadás a két család bandatagjainak összecsapásával az előcsarnokban kezdődik, csak utána, a Herceg kifejezett parancsára foglalhatjuk el helyünket. Néhány önjelölt okostojás néző persze nem vesz részt a játékban, és kötözködik a színészekkel, amit azonban az erre felkészült álhuligánok tapasztaltan ignorálnak.
Huszár Zsolt egy macsó külsejébe bújt, határozott és érzelmes Rómeó, aki próbál gondolkodni és küzdeni, hallgat az okos szóra, azonban a körülmények mindig azt eredményezik, hogy a rövidebbet húzza. Pálfi Kata Júliája igen helyes, de nem külsőleg szép, hanem képes arra, hogy a belbecset mutassa annak. Motivációja tiszta és őszinte, a középső páholyban előadott akrobatamutatványai elismerésre méltóak, zaklatottsága és erős érzelemkitörései hitelesek, átéltek. Azonban érdekes módon – bár ők vannak a legtöbbet jelen – nem ők az előadás főszereplői, és ez afféle nevelési szempontból sem utolsó. A cselekmény a köré a két ember köré szerveződik, akik jót akarnak a fiataloknak, akikre hallgathatnak, akikben megbíznak. A család helyett a Júlia oldalán a legjobb barátnő szerepét és az alkoholizmusba menekült anya helyét betöltő bölcs, kemény dajka –Takács Katalin játssza, kiváló formában –, illetve a fiatalok nyelvét értő, a lelki segítséget a szó nemes, és nem felszínes értelmében gondoló Lőrinc barát – Hevér Gábor adja a szerepet, erős támogatást adva a szerelmeseknek, a valódi érzelmeknek. Benvolio hű famulusa Rómeónak, Sancho Panzaként tart ki mellette amíg lehet, Vass György tehetségesen komédiázik, és jó arányérzékkel vált komolyra, amikor azt diktálja a helyzet. Mercutio (Almási Sándor) sodró lendületű, nagy dumás, őt sajnáljuk a harcban, a harcot provokáló Tybaltot (Széll Attila) bizony kevésbé. Nagy Zoltán és Tordai Teri (Montague-ék) keveset vannak jelen, a Capulet család erősebben kibontakozik: a családfőt régivágású maffiafőnökként ábrázolja Karczag Ferenc – a jelenet, amelyben észleli lánya halálát, felkavaróan belülről ábrázolja a megrendült, tettének (lányát Párishoz akarata ellenére kényszeríti) zsarnokságát abban a pillanatban megértő apát –, és megértjük, hogy miért vált mellette az ital rabjává felesége, amit nem eltúlzott gesztusokkal, hihetően jelez Nagy Mari. A történteket egyetlenként kívülről látó Herceget kemény, határozott, erős léptekkel és hangon kelti életre Király Attila. Páris elkényeztetett világfiként, de jobbára semmilyenként jelenik meg pillanatokra Kovács Krisztián által, a Patikárius szerepében Galkó Balázsnak, János barátként pedig Gosztonyi Jánosnak jutott néhány érzékletesen előadott mondat. Figyelemre méltó még Marosi Viktor mint Péter, minden rezdülése a helyén van, arcjátéka, mozdulatai pontossága, kimunkáltsága dicséretes.
Hinni kell, kinek-kinek valamiben. A családfők háborújuk igazságában, a szerelmesek egymásban hittek, és az utóbbi felülírta az előbbit, talán ez lehet a zárókép üzenete. Ez a Rómeó és Júlia ajánlott mindenkinek, aki hajlandó arra, hogy klasszikusokat ma érvényesen, de nem modern körülményekre hangszerelve nézzen meg. Ajánlott mindenekelőtt a középiskolásoknak, ajánlott lélekben ifjaknak, ajánlott azoknak, akik ismét lélekben ifjak akarnak lenni. Mindazoknak, akik a régit és a felújíthatatlannak hittet szeretnék ismét teljes fényében – úgy, ahogyan mi sosem láttuk – látni. Sokak szerint ez nagyon nehéz feladat, sokszor lehetetlen. Alföldi Róbertnek sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr928003691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.