7óra7

És még mennyi minden
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

És még mennyi minden

2010. 10. 03. | 7óra7


Dunai Tamás József Attila Minden rendű emberi dolgokhoz című versével kezd, amellyel könnyedén és előre értelmezve vezeti fel az előadást – ez akár még az annyit idézett shakespeare-i „Színház az egész világ” gondolatot is felvetheti bennünk, de a lényeg ezúttal az, hogy a művészek is csak emberek. Radnóti Tétova ódája hangulatos zenei háttérrel adja meg az alaphangot a továbbiakhoz, amelyek során Tarr Mari színészekkel kapcsolatos élményei, történetei, tapasztalatai sorjáznak, és közben egy kicsit róla is megtudhatunk pár dolgot.

A sztoriknak vállaltan egy céljuk van: emléket állítani a mára a feledés homálya felé tartó színészóriásoknak, nem több és nem kevesebb – nem csak az egyszerűen csodálatra méltó oldalukról kapunk kóstolót, hanem az emberi oldalukat látjuk megörökítve. Tarr Mari induló szövege arról szól, hogy ez a leghálátlanabb szakma, hiszen olyan könnyedén elfelejtik őket haláluk után, és még életükben sem tudják róluk, hogy milyen emberek voltak valójában. Így tekinthetünk bele Darvas Iván, Páger Antal, Sinkovits Imre, Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Mensáros László, Márkus László, Básti Lajos, Kiss Manyi, Domján Edit és még rengeteg színész életébe. Közben régi bakelitről digitalizált felvételeket fülelünk, egy-egy idillikus felelevenítés erejéig, hogy ne csak vicces vagy tanulságos történetekhez tudjuk kötni a rengeteg felelevenített életet, hanem érzésekhez, hangulatokhoz is. Néha pedig Tarr Mari olvas fel egy-egy verset, abszolút érzés alapján, ennek itt és most éppen aktuálisan helye van-módon. Ezekben nem színészi kvalitásait akarja fitogtatni, hogy ő lenne olyan jó, mint azok, akikről mesél, és ezt ki is mondja. Úgy olvassa fel, ahogy neki az jól szól, ahogy ő azt tudja, és ez szörnyen emberi, ahogy az a pár dolog is, amit Dunai Tamáson keresztül megtudhatunk róla – az talán túlzás, hogy ő soha nem mesélne magáról, hiszen az előadásában burkoltan mégis megteszi. Fölösleges gesztus ez a kijelentés, hiszen a súgó úgy mutatja meg önmagát, hogy másokról beszél.

Akarva-akaratlanul tárulkozik ki előttünk egy ember, a maga érzéseivel és tapasztalatával, azzal a mérhetetlen és egyszerűen egyértelmű bölcsességgel, amit megtanult azoktól, akikkel találkozott. Nyíltan tudott élni ebben a világban, és talán az ezzel járó őszinteség, amit mindenképpen érdemes meglesni. Talán az egyik legnagyobb baj, hogy az előadás olyanokhoz jut el csak, akik még ismerik a színészeket, akikről beszél, így igazából az emlékezésből egy puszta visszatekintő marad. Kár lenne, ha valóban így történne, de mindemellett van mit tanulni Tarr Maritól, aki ezeket az embereket visszahozza a világra egy-egy pillanatra. És „annyi minden” lenne még: ő csak egy kicsit mutat belőle, de azt is érdemes tanulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr258004267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.