7óra7

És újra, és újra, és újra...
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

És újra, és újra, és újra...

2010. 10. 03. | 7óra7


Adott egy szerencsétlen neurotikus, Felix (Kern András, Woody Allen magyarországi helytartója alakítja), akinek jelleméből adódóan soha semmi nem jön össze. Elveszti második feleségét is, amikoris legjobb barátja és annak a felesége úgy döntenek, hogy segítenek neki újra párt találni. De a neurotikus embernek soha semmi nem jön össze, mindig túlhajszolja a dolgokat. Ebből adódóan jön létre a pszichológiára épített bohózati szituáció: nem is sikerül párt találni neki, mindenkit elijeszt magától, mert megpróbál nekik megfelelni. Barátja felesége, Linda szívesen segít neki, vele tart mindenhová, tanácsokat ad neki, ám időközben (persze) rájönnek, hogy szeretik egymást. Természetesen a néző, hogy jól érezze magát, és ne nagyon kelljen gondolkodni (rendező: Valló Péter) utalásokat kap folyton, hogy észrevegye ezt a helyzetet, mert úgy tűnik, a rendező úgy véli, hogy magától nem lenne képes erre. A futó románc utáni reggelen, mondhatni az egyéjszakás kaland után – hogy hősünk szükségletei ki legyenek elégítve, és azért mégse legyen totális csődtömeg – Linda úgy dönt, visszatér férjéhez, hiszen ő fontosabb neki, és szüksége van rá, még ha szerelmes is Félixbe. A legromantikusabb az egészben, hogy két neurotikus talál egymásra, észre sem véve egymást.

Figyelemreméltó, ahogyan összekötik a darabot a Casablancával, hiszen Rick, a nagy Humphrey Bogart archetípus-alapító figurája, a Nagy Macsó is egy ilyen szerelmi háromszögből lép ki, és mond le szerelméről, amikor férjéhez engedi. Az ikonná vált Rick afféle lelkiismeretként, vagy belső hangként – kinek hogy tetszik – szólal meg a mi hősünkben, és ad neki utasításokat, saját élete alapján. A darab során egyre szerencsétlenebb lesz Félixünk, ezt Rick megszólalásai csak fokozzák. Természetesen a darab végére még az eddig intő szülőként viselkedő belső hang is megdicséri Felixet, aki képes volt elengedni Lindát a barátság érdekében – nehéz lehetett mérlegelni, miután Dick részegen, már szinte üres Johnny Walker-es üveggel látogatta meg barátját. De legalább a narrációnak köszönhetően mi is büszkék lettünk a végére hősünkre.

A Vígszínház nagyszínpadán a legzavaróbb a hang. Pedig csak egyszerűen szólni kellene a színészeknek, beszéljenek hangosabban, részemről néha ugyanis semmit nem hallottam. Ugyanakkor felettébb érdekes volt, hogy néha egy ilyen tapasztalt színész, mint Kern András – aki néha mintha nem pszichológiai eset lenne, hanem unná, hogy ezt neki játszani kell – se bírta ki röhögés nélkül, mentségére legyen mondva, az egész Víg leesett a székéről, míg ő csak mosolygott. Összességében nem mindig jön át, hogy ő valóban neurotikus, hiszen néha, szembemenve a színre állítás meglehetősen realista alapvetésével, gondol egyet és kibeszél a színpadról, míg mások is ott vannak, és elkezd mosolyogni, ránéz valakire. Sőt, néha egy kifejezetten vidám ember tűnik fel előttünk. Nagyon tetszettek a visszaemlékezésként vagy fantáziaként megjelenő karakterek. Nagyon sok múlott rajtuk, mivel az ő játékukon keresztül ismerhettük meg, milyenek Félix képzelődései. Ebben persze az öltözet is segített, amivel sokszor már előre láthattuk, mi fog történni.

Dick, a „barát” általában csak magával és az üzletével foglalkozott, még feleségét is elhanyagolva. Balázs Péter abszolút klisétikusan hozta ezt a nemtörődöm barátot, aki egy kicsit karrierista, vagy talán csak el akar szakadni ettől a világtól. Érdekes, hogy a színészi alakítás arról árulkodik, hogy mintha nem szeretné a feleségét, majd amikor barátja boldog lehetett volna vele, mégsem engedte el. A Lindát játszó Hegyi Barbara érzelemmentesen játssza Lindát, aki ennek megfelelően vagy magát is becsapja, vagy valamit elszámolt a színész. Néha fellángolt, néha hisztizett, néha barát volt, de egyik sem hihető kiadásban. Talán Hegyi Barbarának rossz napja volt a mai.

A díszlet egy berendezett lakószoba, és egy projektor a képzelődés érzékeltetésére, vagy éppen Rick megjelenítésére (nehogy a néző azt higgye, túl hangos a súgó, vagy elkésett egy színész, és azt kell pótolni). Ugyanakkor a vetítő bezavart az elején, hiszen egész végig tudomást se vesznek róla, csak kezdéskor, amikor Felix jegyzetel a film alapján. (Zavarónak hat az a dramaturgiai következetlenség is, hogy a Casablanca nem Kálmán György és Váradi Hédi hangján, hanem eredeti angol nyelven szól, dvd-felirattal.) A szoba is tökéletes lenne, ha nem kéne attól rettegni minden ajtócsapás után, hogy kiszakad a kartonfal, vagy beomlik valami. De hogy a vezeték nélküli telefon hogyan működött, végképp rejtély. Vegyük úgy, hogy azt már feltalálták, de a hifi még mindig ’70-es évekbeli, ahogyan a többi telefon, és a képek is. Érdemes lett volna figyelni a kellékek összeválogatásánál, hogy melyik melyik korból való. Vagy csak egyszerűen átgondolni, hogy – amúgy minden mindegy alapon – a 25 éves produkció, a 400 előadás hírnevéből akarnak-e élni az alkotók, vagy tényleg eljátszani Woody Allen Játszd újra, Sam! című darabját. Ma este nem sikerült dönteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr868004027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.