7óra7

Igaz vagy hamis?
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Igaz vagy hamis?

2010. 10. 03. | 7óra7

Számvetés. Hogyan éltem? Miket tettem? Volt-e értelme az egésznek? Vajon jó döntéseket hoztam? Őszinte voltam? Egyáltalán: mi az a jó, és mi a rossz? Ki dönti ezt el? Van-e joga bárkinek eldönteni, vagy ítélkezni mások felett? Arthur Miller iróniával és fanyar humorral teli tragikomédiája minderre keresi és találja is meg a válaszokat. Kinek van igaza? Hát mindenkinek! De lehet, hogy senkinek?
Szántó Erika rendezése egy tablót fest elénk, amin a megjelenő alakok különböző magatartásformákat testesítenek meg, módszereket arra, hogyan éljük túl az életet. Az előadás helyenként filmszerű, retrospektív bevágásokból értesülünk a múlt egy-egy fontos eseményéről. A díszlet meghatározó eleme a színpad felett levő tükör, mely érzékelteti, hogy nincs mese, eljött a végső szembenézés ideje.
A közönség Lyman Felt betegágyánál találja magát, aki épp lábadozik, miután szerencsésen túlélt egy súlyos balesetet. Lyman sikeres amerikai üzletember, csodás apa és férj, gyönyörű családi életet él. A bökkenő csupán az, hogy nem is egyet. Ám sajnos most nincs abban az állapotban, hogy megakadályozza a két Mrs. Felt megismerkedését. Az aggódó asszonyok összefutnak a váróban, s kiderül, ugyanahhoz a férjhez jöttek. És a „tökéletes” élet megsemmisülni látszik.
Szilágyi Tibor saját karakteréhez, korához nagyon passzol Lyman Felt alakja, melyet empatikus játékával hús-vér alakká formál. Lyman azt választotta, hogy nem választ. Előttünk van egy megtört ember, aki végighazudta az életét (figyeljük csak a beszélő nevet!), és ráadásul vállalja. Becsapta mindazokat, akik szerették, az egész külvilágot és önmagát is. A puszta társadalmi elvárás miatt nem volt hajlandó kikötni egyetlen nő mellett, de elhagyni sem akarta. Ezért két családja lett. Az vitathatatlan, hogy ezen egyetlen hazugsága mellett, őszintén szerette feleségeit, szépen nevelte gyermekeit, és mindkét családnak megfelelő anyagi hátteret biztosított. Önfeláldozó szeretet, vagy önző hazugság? Álszentségünket félredobva, elég nehéz erre választ adni. Ez a két asszony nagy problémája is.
Tímár Éva precíz játékában láthatjuk Theót, a kissé prűd nevelést kapott, pedáns első feleséget. A történet során leveti minden modorosságát, és valójában nem az a tény kergeti az őrület szélére, hogy férje évtizedeken át hazudott neki, hanem hogy mindezt megértené, s nem képes elítélni, vagy akár haragudni rá. Ezzel azonban megtagadja életének vezérelveit, az erkölcsöt és az őszinteséget.
Andai Györgyi alakítása szintén magas színvonalú, pontos. Minden gesztusában ott van az a valaha volt ambiciózus, önálló nő, akit Lhea, a második asszony figurája képvisel a műben. Ő az, aki talán a legmélyebben csalódik, hisz sokáig őrzött függetlensége csak a csalódástól való félelem következménye volt. Örömmel dobja ezt el a boldog házasság láncaiért. És akkor, majd egy évtized után, váratlanul kipukkan a rózsaszín buborék. Mélyen megrendül, de igazán ő sem férje tette miatt, hanem mert elvesztette minden kapaszkodóját az életben.
A lány és az ügyvéd figurája időnként kissé mesterkélt, elnagyolt, inkább csak kellékei, mint szereplői az előadásnak. Mégis fontos és elhagyhatatlan részek. Németh Borbála, Bessie szerepében maga a sértetlen fiatalkori naivság, végignézhetjük, hogy szerzi első nagy sérülését. Apja elleni haragja valójában védekezés a trauma ellen, az ártatlanság kétségbeesett kapálózása, ám az előadás végére kezdi megszokni az új helyzetet. Ezt mutatja apjának szóló utolsó, és egyben kivonuló mondata is: „Remélem, jobban leszel.” A rezignált hangnem itt már érezteti: lassan elfogadja, hogy a gyerekkor zárt ideális világa szétfoszlott, és már csak remélni tudja, hogy a világ kigyógyul betegségéből, vagy legalább jobban lesz.
A családi ügyvéd (Kerekes József) már szakmájából adódóan sem lepődik meg az eseten, sokat tapasztalt. Ő az, aki úgy döntött, egyszerűen nem vesz tudomást az élet ilyesmi árnyoldalairól (annak ellenére, hogy nap mint nap ezzel foglalkozik); bezárkózott, eldobta a kulcsot. Amit nem akarunk, hogy legyen, az nincs.
Lyman ellenpontjaként, aki félrelökte a „társadalmi konvenciókat”, időnként megjelenik az ápolónő (Vlahovics Edit), akiről fokozatosan kiderül, hogy kifogástalan kirakatéletet él férjjel, gyerekekkel, családi programokkal, azonban szellemi életük, mentális kapcsolatuk kimerül abban, hogy a jutányos áron megszerzett cipőkről beszélgetnek. A külvilág, a „közerkölcs” szerint élete tökéletes. Nem hazudik, csupán magának, a saját boldogságáról. Persze ez nem számít, magánügy. No ki a jobb, ő vagy „Hazugember”?
A művet belengi az egzisztencialista életérzés, ami szerint az ember a létbe kivetett magányos lény, aki mindig attól szorong: döntése vajon helyes-e, tudván, hogy nincs egy fölöttünk álló létező, aki ítélne. Kinek van igaza? Megmondhatjuk mi ezt egyáltalán? Nem tudom. ► (ég)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr108003545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.