7óra7

Isadora mosolya
7óra7: (7/10)
Közösség: (10/10)

Isadora mosolya

2010. 10. 03. | 7óra7

Forradalmár-e az a művész, aki nem köt kompromisszumokat, és mindenekelőtt a lelkéből akarja átadni a nézőknek a zenét, akár saját maga módszeres feláldozása árán? Előfordulhat. Vajon Isadora Duncan, a modern tánc megteremtője beletartozik-e ebbe a kategóriába? Hiszen gyakorlatilag tönkrement: nincs pénze, gyermekei meghaltak, és egy minimálisan őrültnek nevezhető orosz költővel él együtt - akinek egy megveszekedett szavát sem érti, és pontosan annyi idős, mint amennyi a gyermeke lenne most? És viszont: lecsúszott-e az az alkotó, akiről egy anya a saját gyerekét elnevezte, vagy akiért egy asszony kilométerek ezreit képes leutazni, csak, hogy a közelében lehessen? Semmiképpen sem. Martin Sherman drámáját, amely a táncművész élete későbbi szakaszának egyetlen napjába sűrítve mutat portrét és egy igazi emberi történetet egyaránt, Arany Tamás és Galambos Attila musicalátiratában a Pinceszínház játssza.
Márpedig a kicsiny színpadon bizony valódi musical állítódik színpadra, amely ugyan időnként túlmoralizál, de nem esik a melodramatikus csöpögés csapdájának áthatóan művi következményeibe, friss, valódi és tartalmas marad. Itt nem nyomja el a látvány a lényeget, a történet és a forma megnyugtató és harmonikus egységet tud képezni, s ezzel a befektetett munkával végtelenül szimpatikus előadás jön létre. Minimálban persze, de ez egyetlen pillanatra sem zavar, legfeljebb az elején szokatlan, hogy nem zenekar van, hanem egy szál zongora, a kórus a kamaradráma előadását biztosító szereplőkből áll. De ez a szokatlanság koncepciózus munkát és koncentrált teljesítményt takar, és erénnyé érik: a szemfényvesztés hiánya adódik a körülményekből, és az alkotók ezt felismerve nem vállalnak többet a lehetőségeiknél, de ami a rendelkezésükre áll, azt megkísérlik teljesen kitölteni.
Az előadás nagyon kellemes elegye a bohózatnak, a melodrámának és a tragédiának. Az arányok meglehetősen pontosan bemértek. Végvári Zsófia díszletei egyszerűek, de stílusosak, és rendkívül jól működnek időbehatárolóként: az avantgárd motívumok atmoszférát teremtenek. A darab zenei regisztere nemigen hagy kívánnivalót maga után, Arany Tamás könnyen feldolgozható, de változatos, a kort meg-megidéző muzsikája jól mutat Varga Bálint előadásában. Galambos Attila erős koncepcióval és ötletekkel állt neki a rendezői feladatoknak, emellett egyrészt jó dramaturgiai érzékkel készítette el a szövegkönyvet, másrészt szereplői nem színpadszerű ál-dialógusokban beszélnek, hanem valódi, életszerű mondatokat mondanak. A virtuóz nyelvi érzék egyben a komikum forrása is, a darab egy része ugyanis orosz, francia, olasz, néha görög (sőt svéd) nyelven is játszódik. De a humor szinte minden szintjét használja a produkció az abszurdtól a koreográfiai gegeken át a szójátékokig, remek tempóérzékkel és szinte mérnökien precíz adagolással.
És ezzel a szövegkönyv adta előnnyel, amely jelentős fedezetet biztosít a szerepértelmezéshez, pazar módon élnek a színészek. Tényleg remekbe szabott, átgondolt, egyéni alakításokat kapunk. A címszereplő Pápai Erika egyetlen tánclépés nélkül hiteti el minden nézővel, hogy mindent tud a mozgásról, a koreográfiáról, az alkotásról. Minden mozdulatában benne van élete minden terhe, szomorúsága, boldogtalansága, de az élni-alkotni akarás és a vágy is. Önkritikus, de esendő: nem piedesztálra állítja a művészt, hanem megmutatja összetettségét. Hűvösvölgyi Ildikó (Belzer) is tud még meglepetést okozni: mély drámai erő, a tiszta emberség és az őszinte tisztelet majdhogynem megrázó érintésközelisége adja a menekült tolmácsnő alakjának lényegét. Az eddig csak többé vagy kevésbé sematikus musicalszerepekben látott Serbán Attiláról kiderül, hogy bizony karakterszínészként is kiválóan megállja a helyét: a vad, ösztönös, forrón zubogó vérű szerető, Jeszenyin hirtelenségét átélten, spontánul ábrázolja, ráadásul hiteles orosz hangzással (minden szövege orosz nyelvű). Kifejezetten megnyerő és kedves alakítás Hompok Tamás fiatal, meleg görög zongoravirtuóza, jó karaktert kapott a dölyfös, kizárólag anyanyelvén megszólaló és értő szobalány Stróbel Dóra felfogásában. A koreográfiát készítő Sándor Dávid színészként is megjelenik: olasz vendége kellemes és magabiztos eleganciával rajzolt alak. Bajza Viktória impresszáriója is érvényes megközelítés, egyéni hangkultúrája is gazdagította a jelentős alkoholproblémákkal küzdő, éles hangulatváltásokkal operáló, erős karakterű figuráról kialakuló képet.
Akinek eddig hihetetlennek tűnt, hogy létezik olyan musical, ami nem a felszínt kapargatja, hanem az alatta lévő rétegeket is, illetve akit nem borzaszt el elsőre, hogy tartalmas, drámai produkciót akár zenés-populáris formában is lehet tálalni, mind menjen el megnézni az Isadorát. Az alkotóknak pedig elismerés, remélhetőleg nem egyedi próbálkozásnak szánták az előadást, minél több ilyen minőségű produkcióra lenne szükség, amivel talán megtörhető lenne az a sekélyes és sematikus előadásdömping, amely jellemzi színházaink zenés előadásait. Isadora Duncan mosolyog.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr898004229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.