7óra7

Kávéház az öldöklő angyalhoz
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Kávéház az öldöklő angyalhoz

2010. 10. 03. | 7óra7

Némi társulatfrissítés után Gyüdi Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház új igazgatója, és művészeti vezetője, Juronics Tamás az idei első bemutatóra Rusznyák Gábort hívta meg rendezni. Ha azt vesszük alapul, hogy egy színház évadjának első bemutatója meghatározza az adott szezont, akkor sok újítás várható a szegediektől. A kávéház egy ötletekkel teli, könnyen emészthető, ám tartalmas produkció, melynek formai elemei bár idegennek hatnak a helyi nagyszínpadon, mégis annak tökéletesen célzatos kihasználását eredményezik. A százhuszonöt éves teátrum morálkomédiája szembenézés a múlttal, és egy helyben új színházi hangszerelésnek teremt remek alapot.
Goldoni komédiájának Mohácsi János és Fuchs László-féle átirata képezi a színpadi szöveg alapját, mely sokkal bátrabb, energikusabb és érthetőbb, mint egy klasszikus szöveg. A történet szerint Velencében járunk, egy kávéházban, ahol törzsvendégek tömege tengeti mindennapjait. Rusznyák pedig egy felvonáson keresztül festi fel az életüket. Egész nap kávét isznak (teát nem, vagy ha mégis, akkor egy próba után visszatérnek a megszokott kávéjukhoz), udvarolnak egymásnak, pletykálnak, pénzért kuncsorognak, kölcsönadnak és -vesznek, kártyáznak. Egyszóval nem történik semmi, csak az élet maga, amit a színpadon igen sok mozgással, énekkel, a színészek már-már feltűnési viszketegségig tolt aktivitásával tesznek érdekessé. Egy zarándok, Placida érkezése kavarja fel a látszólagos nyugalmat, de ő csak olaj a tűzre, egy csavar az amúgy is szappanoperaszerű viszonyrendszerre.
A színészek túlzó formai eszközei pedig pontosan illeszkednek ebbe a világba. Schlanger András ódivatú, merev kávéháztulajdonos, akinek Eugenio felé táplált figyelmessége mögött komoly anyagi érdek húzódik, és emiatt érzi úgy, hogy apja helyett is apja lesz a már harmincas éveit taposó férfinak. Ezt az illetőt Szikszai Rémusz túlfűtött indulattal, forróvérűséggel, éles szemmel rendelkező, de önkritikára teljesen alkalmatlan férfinak ábrázolja, a nézők által is átélhetővé téve karakterét. Don Marzio egy átgondolt és érthető buta fehérgallérosbűnöző-paródia, akinek létezését Jakab Tamás annyira megindokolja, hogy játéka nyugodtan lehetne bátrabb és szélsőségesebb. Megyeri Zoltán Trappolája egy ötletes, önmarcangoló pletykafészek. Csorba Kata, Borsos Bea, Márkus Melinda mind egy-egy, valami módon a férfiakból élő nőt jelenít meg, Erdélyi Tímea bátran és energikusan, egy szerelmes reménytelen szenvedélyével lép be, mint Placida a legnagyobb káosz közepébe, Flaminio pedig Pataki Ferenc játékában következetesen fellengzős és ellenszenves a magát egyértelműen rejtélyesnek mutató, nagyképű, hűtlen hamiskártyás férj szerepében. De az összes színen megjelenő színésznek van feladata és célja a színpadon, képesek egyedivé tenni karakterüket, még ha ez a színes mobilitás néha követhetetlenné is válhat. Összességében nagyon mozgalmas és érdekfeszítő kép varázsolódik elénk.
A látvány alkotói Khell Zsolt és Benedek Mari, akik ezúttal is rendkívüli módon kitettek magukért. A jelmezek színesek és egyértelműen teremtik meg az előadás mára hajazó közegét, és könnyedén helyezik azt egy, a 18. századi Velence és a 21. század Magyarországa (Szegede - hiszen százhuszonötéves ez a ház, mármint a kávéház - és a színház is) által közösen alkotott fiktív és példázatszerű korba. Khell látványos és egész színpadot érzékletesen betöltő terekkel dolgozik, ami az előadás végére a földrengések alatt könnyedén változik képzeletünk segítségével Buñuel Öldöklő angyalából a Nobile család palotáját nyomokban idéző utcaképpé.
A megidézés még sikeresebb lenne, ha valaki egy kicsit meghúzta és sűrítette volna az amúgy sok lehetőséget magában hordozó átiratot. Így csak érezhetjük, hogy Szegeden ezúttal hátborzongatóan mai tulajdonságokat festettek a színpadra: kicsinyességet, figyelmetlenséget, önzőséget, a szexualitásnak mindent alávető, általunk a szavak szintjén rendkívül elvetett, de mégis szívből követett és vallott elveket. Az előadás teremtette világ összeomlott alatta, kérdés, hogy mi is erre a sorsra jutunk, így összezárva? Persze, lehet, hogy alapvetően lényegtelen kérdés, miért hibázunk (a „magam is megbánom” fajtából) ennyit, hiszen lehet, hogy igazából kényelmes és jó, csak mondogatjuk, hogy nem szeretjük. ► (nya)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408004183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.