7óra7

Kisiklás
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Kisiklás

2010. 10. 03. | 7óra7

A színmű felépítése okán Verebes István és Farkasházy Tivadar emlékezetes Televáró című tévékabaréját (1985) idézi fel, és pontosan abba roppan bele, amitől ez a műfaj a televízióban működött: a figurák ott és akkor valódiak voltak és a szellemes áthallások által, a sorok között mondták ki a problémákat. Itt és most nincs szükség sorok közöttiségre, mindent ki lehet mondani, de ezek a figurák képtelenek saját magukon túl is látni, és ebből adódik, hogy a probléma megfogalmazása kicsinyes, öncélú, demagóg: ezek lopnak, ezek csalnak, ezek eladják még a Keletit is.
A történetek képtelenek összeadódni. Nem kell színdarab ahhoz, hogy a Blikkben elolvassunk vagy a Fókuszban megnézzünk egy-egy nagynarratívává feldúsított tragédiát, nem kell színház ahhoz, hogy lássuk, mi van az utcán körülöttünk. Sajnos ez a darab így rossz, elkelt volna hozzá egy drámaíró vagy egy olyan dramaturg, aki nem szerzője is egyúttal a műnek. Ha a cél megmutatni és rádöbbenteni arra, hogy ez van, azzal nem érünk el mást, mint hogy felmentjük magunkat, sőt: cinikusan összekacsintunk a nézővel: mi ebből kiemeljük magunkat, mi nem ilyenek vagyunk. Csak ülünk és ítélünk.
Valóban ez lenne a cél? Nem hiszem. Ám a dramaturgia nem volt képes megküzdeni azzal, hogy a sok, hol szellemesebb, hol unalomba hajló - kis bohózatszintű darabka nagy egésszé váljon, még akkor sem, ha az összes szereplő vasutasruhába öltöztetve kollektíve busong azon, hogy ide jutottunk, már a Keletinek is annyi. Meseszerűvé, fiktívvé és álságossá teszi a darabot ez, hiszen annyi hasonlóról, sőt, ennél olyanabbról tudunk: az ötszázmilliárdért soha meg nem épülő felesleges metróvonal, amely mellett a közlekedés fejlesztésére hivatkozva gyakorlatilag lassanként felszámolódik a felszíni közlekedés, vagy a racionalizálásra hivatkozva szétvert és használhatatlanná tett rendszerek, esetleg a politikai okokból máshová épített középületek, amelyek nyomán gödrök keletkeznek, illetve a körforgalom, amit azért nem tudnak befejezni Európa jövendő Kulturális Fővárosában, mert egyszerűen elfogyott az aszfalt. Ezzel az abszurd tud szembeszállni, amire egyetlen ponton (a hajléktalanok dala) kísérletet is tesz az előadás, hogy aztán hamvába holjon és a lényeget tekintve érdektelenné váljon.
Amit látunk, felszínes szórakoztatásnak és kávéházi közéleteskedésnek elmegy, de sok köze nincsen a színházhoz. A figurák egydimenziós, nem létező bulvárszereplők, amilyennek az amúgy bírált média láttatni szeretné őket. Sajnos nem döntötték el az alkotók, minek is szánják művüket. Rudolf Péter rendezőnek dicséretére válik, hogy nem sétál bele kicsinyes politikai csapdákba, nem jobboldaliság-baloldaliság mentén osztja a bírálatot. És a szándékkal - felhívni a figyelmet arra, hogy így nem működik rendesen semmi - is csak egyet lehet érteni.
De az nagyon kevés, ha csak szándék van. Az utasok, akik élvezik, hogy végre nyolcvannal "száguld" a zónázó vonat, nem tudják, hogy másutt már a százhatvan is kevésnek számít.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr928003951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása