7óra7

Konok szerelem: egy szappanopera
7óra7: (5/10)
Közösség: (8/10)

Konok szerelem: egy szappanopera

2010. 10. 03. | 7óra7

Ha egy darabot több színház is játszik párhuzamosan, annak minden bizonnyal van jelentősége. Az éppen százéves Liliom (1909-ben volt az ősbemutatója) ilyen: a kaposvári Csiky Gergely Színház után a Budapesti Kamaraszínház is elkészítette saját változatát, Lukáts Andor rendezésében. Azonban amíg Rusznyák Gábor munkájának e száz év átölelése volt a célja (a darab az „1909/2009” alcímet kapta), addig Lukáts Andornak láthatólag semmi ilyesmi szándéka nem volt. Amit látunk, szappanopera: mese két konok emberről.
Akár iróniaszámba is mehet, hogy az egyik ötlet a darabban a szappan, ami Hugó kezéből csusszan ki, hogy aztán jó nagyot taknyoljon rajta. Ez tulajdonképpen vicces is, a baj az, hogy nagyjából három ehhez hasonló ötlet van az egész darabban (a tisztítótűz és a cigaretta kölcsönhatása az egyik, Kerekes József fellépése a másik), egyébként egy megfelelően édesbús-romantikus történet korrekt színrevitele az este.
Pedig egy-két karakter igen jól el van találva, ilyen például Juli: Stefanovics Angéla képes Liliom egyenrangú társává felnöveszteni az önfejű, érzelmeit eltakaró, a „maga módján fülig szerelmes” cselédlányt. Lengyel Tamás sejtelmesebbnek és erősebbnek mutatja Ficsurt az elején, mint a végén, de hanghordozásával, nézésével jól felépíti a figurát. Egri Kati magát valódi koránál fiatalabbnak mutatni akaró, tenyeres-talpas hintatulajdonos Muskátnéjával, Karácsonyi Zoltán pedig Hugó merevségével okoz jó pillanatokat, de sajnos ennyi, ami pozitívumként elmondható.
Sajnos az egész darabot összetartó elemet, Liliomot maga a színész, Németh Kristóf nyomja némileg agyon: ő azt játssza, hogy Liliomot játssza. Ugyanis – bár alkatra, stílusra, mozdulatra, külön-külön minden megvan – Liliom nem áll össze egésszé: nem az egyéni stílusú hintáslegényt látjuk, hanem egy hol ilyen, hol olyan modorban megnyilatkozó, a naivság és nyegleség között eldöntetlen pasast. A XX. század eleji beszédstílus önmagában nem hozza létre a karaktert, Németh alakításából hiányzik az a nagyformátumúság, ami az előadást felemelné az egyszeri történet szintjéről.
Mert Molnár Ferenc darabját lehet szappannak játszani, de nem érdemes. Lukáts Andornak pedig, úgy tűnik, nem volt jelentős koncepciója azon kívül, hogy minimálstílben viszi színre a produkciót. A probléma, hogy az előadás nem minimálnak látszik, hanem olyannak, aminek a kellékeit négyszázhatvan forintból kellett megvásárolni. De még ez is rendben lenne (sőt, ettől akár kiváló is lehetne a produkció), ha vinné valami erő az előadást. Ám a történeten kívül nincs ilyesmi. A túlvilági jelenet is szinte súlytalan, Cs. Németh Lajos eldeklamálja a Fogalmazó szerepét, aki pont olyan, mint egy fogalmazó, Liliom kivárja a sorát, és nem enged a negyvennyolcból, hogy aztán végül mégiscsak bekerüljön a tűzbe, s bebizonyosodhassék, hogy számára a szeretet a durvaság. Vagy valami ilyesmi. Mert végül is mindegy. Sötét, aztán stáblista.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr848004359

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása