7óra7

Ma így tetszett
7óra7: (2/10)
Közösség: (0/10)

Ma így tetszett

2010. 10. 03. | 7óra7

„Lassan járj tovább érsz”, „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”, és még sorolhatnám a mondásokat, de igazából semmi közük az előadáshoz. Elsőre jól hallatszanak, ahogyan az előadás első pillanataiban kirontó Oliver, Ádám és Orlando hármasa is, úgy fest, rengeteg feszültséggel, érzelemmel és energiával ránt minket bele az előadásba. De nézzük meg, mi történik öt perccel később.
A shakespeare-i szappanopera, melyet sokan szerelmi drámaként értelmeznek, szinte kibogozhatatlan szálakkal és viszonyokkal tárul elénk. Sir Roland de Bois meghal még valamikor az aktuális történet előtt, Oliver gyámkodik két testvére fölött, akik közül Orlando, a hősünk, legyűrve egy birkózóbajnokot, Frigyesben tradicionális ellenséget lelve elhagyja a palotát. Eközben történik, hogy a főszereplő a bajnoki öv izzadságcseppes lihegése közepette megismerkedik Rosalindával, akit száműz a herceg bizalomhiányra hivatkozva – hiszen az ellentábor vezérének a lánya –, s ő nem várja meg, hogy vigyék, hanem megy, de megy vele Célia is – aki az épp hatalmon lévő tábor fejének, vagyis Frigyesnek a lánya –, ugyanabba az erdőbe, ahová Orlando is tervezi bujdosását. Rosalindáékhoz csatlakozik még az udvar bolondja is - Célia iránt tanúsított érzelmeinek segítségével zsarolják el –, de a túlélés érdekében a kiűzött lány férfinak öltözik, amivel beindul a shakespeare-i deus ex machina, életre kelnek a fák, jönnek a furcsa lények, meg az itt élő titokzatos férfiak és nők, pásztorok, vadászok, lelkészek; így változva az ardenne-i erdő egy mitikus embergyűjtővé, ahonnan, mint egy lottószámhúzó gép sorsolja ki Babarczy László rendezési koncepciója a szereplőket.
Az ironizálást levetve meg kell, hogy valljuk: szó sincs szárnyalásról vagy rendezési koncepcióról. Ellenben egy Shakespeare-dráma ma is lélegző fordításáról (Szabó Lőrinc munkája), illetve annak jelenetenként, pénzspóroló minimalizmussal, valamint jellemzően sehova sem vezető ötlettelenséggel történő színpadra állításáról viszont van – egyedül Bátonyi György színpadképére tudom azt mondani, hogy egyszerű és praktikus, funkcionalista módon szolgál erdőként, várudvarként és teremként egyaránt, miközben a forgó színpaddal változó fák, a függöny helyett indaként lógó zöld rudak az egyetlen izgalmat képesek gyártani a színpadon (még nagyobb izgalom, hogy vajon valaha az előadás alatt értelmet fognak-e kapni, de a drukk nagyjából az első felvonás végére teljesen kivész a nézőből, mert a küzdelem reménytelen). Hevesi András, az est másik hangulatfelelőse mindezzel ellentétben olyan profizmussal varázsolta a ritmustalan, dallamtalan, érzelem- és érthetőségmentes dalokat ebbe az emberi ésszel fel nem fogható erdőbe, hogy annál még egy metál-banda turmixgépzúzása is idillikusabb lett volna, mint a szerelem eme reprezentánsai.
Az előadás frusztráló kettős kérdéseivel a színészek sem igen boldogultak, csak míg ez máshol e darab esetén a „mi a szerelem?” kérdésben összpontosulna, addig itt a létkérdést a „csináljunk-e valamit a színpadon ma este?” felvetődés képezte. És csodálatos emberi leleménnyel jött a megoldás: „valamit majd csak csinálunk”, aminek eredménye az ábrázoló színjátszás, a legegyértelműbb és legsilányabb ötleteket felmutató (egyik irányból be, a másikba ki) szövegmondás. Sarkadi Kiss János Oliverje klasszikus hős, a megszokott érzelgős, egyszerű formai elemekkel, amikkel szemben nem véletlenül tanúsítunk fenntartásokat, hiszen tettei nem találkoznak a szavaival, Czene Zsófia a szeretetreméltó, és segítő barátnőt az elviselhetetlenségbe hajszolja Célia szerepében, ráadásul az ölelésen kívül nincs érezhető jele annak, hogy Rosalindával valóban annyira szeretnék egymást, akinek szerepében Nagy Ilona nőként a portól megtisztított mesekönyvbe illő, erkélyen váró és holdat bámuló kisasszony, de férfinak öltözve a létezés minden szintjét koordinálatlan mozdulatokkal tagadja. Kelemen József Próbakőként az előadás elején hagyja élni a szöveget, majd fokozatosan játszik rá, és még a betűkből is kivész a humor. Azt hiszem elég ennyi, nem akarok senkit se megbántani.
A felületi kezelés-elemzésen túl én is hetyke vállszösztelenítéssel ideszórom – valahogy finomkodva –, hogy az előadás unalmas és üres, mert egyszerűen nem történik semmi a színpadon. Teszem mindezt úgy, ahogyan a rendezés sugallja: ahogy tetszik módon. De indoklok is: azért ilyen az előadás, mert az alkotók megelégedtek az első olvasati színreállítással, nem elemeztek elég mélyen – ha elemeztek. Például azon sem gondolkodott el senki, hogy mennyi humor forrása az, hogy Shakespeare korában a nőket férfiak játsszák, ez esetben Rosalindát is, aki később beöltözik férfinak – álljunk meg és képzeljük el, milyen lehetett ez annak idején. Többek között ezt a humorerőművet is kellett volna valamiféle katalizátorral helyettesíteni. Már ezzel meg is szűnt volna a kaposvári színház és az Ahogy tetszik között kialakult párkapcsolati tévedés egyik oka. Segítene az is, ha egyszerűen választ kapnánk arra a kérdésre, hogy miért éppen ezt a darabot játsszák Kaposváron, 2008 októberében. De a válasz – néma csend. ► (nya)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508004205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása