7óra7

Poéncseppek a szőnyegen
7óra7: (3/10)
Közösség: (8/10)

Poéncseppek a szőnyegen

2010. 10. 03. | 7óra7

A Budapesti Kamaraszínház „kultúragyárának” gépsorairól ismét egy olyan termék került le, mely egyértelműen a mennyiség növelését szolgálja a minőség rovására. A Presznyakov fivérek abszurd tragikomédiájának ötlete és története érdekes, rejt magában némi gondolatiságot, lehetőségeket, ám a megvalósítás meglehetősen erőltetett és sablonos.
A történet kezdetén megismerkedünk két fiatalemberrel, akiknek kapcsolatát eleinte homály fedi. Melegeknek tűnnek, majd (jóval később) kiderül, hogy testvérek. Épp frissen bérelt lakásukba költöznek be, ahol a rendezkedés, felújítás során előkerül egy hulla a padlószőnyeg alól. Ekkor megérkezik a gyógyszerfüggő, kissé zavaros elméjű főbérlő, Igor Igorjevics, aki meg szeretné tekinteni, minden rendben van-e. Eközben betoppan Arkagyij, a szomszéd, görögül átkozódó feleségével, és felajánlja a fiúknak, hogy egy éjszakára cseréljenek párt. Mindezek tetejébe az egy emelettel feljebb zajló lakodalom is elsodorja a társaságot. A zöldes színekben játszó hulla senkinek nem szúr szemet igazán, a fiúknak pedig fogalmuk sincs, hogyan kellene eltüntetni.
Az előadás atmoszférája megidézi a posztszovjet regények világát, ahol minden viszonylagos, álom és valóság határai összemosódnak. Az államhatalom és bürokrácia uralta világban mindenki „őrült”, a szőnyeg alá söpri problémáit. Az őrületbe, vagy az alkoholizmusba fojtja gondjait, ahelyett, hogy megoldáson gondolkodna. A hulla pedig, mint az egyetemes értékek, szabályok kinyilatkoztatója jelenik meg. Azért csak megidézi, mert ezeknek leginkább csak parodisztikus elemeire koncentrál, melyeket, bár hatásos eléggé sablonos, „jól bejáratott” poénokkal jelenít meg. Elég csak magára a hulla jelenlétére és az ide-oda hurcolásából adódó nevetséges helyzetekre, a lassított felvételű bunyóra, vagy a rendőrt megnyugtató kis zenélődobozra gondolnunk. Egyetlen eredeti ötlet talán csak az esküvői pár tanúinak Csajkovszkij-áriája az ifjú pár egymásra találásáról a közértben.
Az alakítások nagy része is hagy kívánnivalót maga után. Hajdu István főbérlője hallatlanul mesterkélt, időnként nem más, mint a szöveg felmondása. Jánosi Dávid a zavarodott öcs figurájában szintén sablonos, csak teljesíti a feladatot és kész. Kocsó Gábor hullaként viszonylag jól teljesít. El tudja hitetni élettelenségét és megszólalásában is érezhető némi átélés és színészinek nevezhető játék. A többi alakítás eléggé semmilyen, sem kiemelni, sem bírálni nem lehet igazán.
Azonban felmerülnek olyan játéktechnikai hibák is, amelyek tényleg megengedhetetlenek. Az egyik és legszembetűnőbb eset, amikor a három főszereplő (Jánosi Dávid, Nagy Viktor, Hajdu István) hangja a hangszóróból szól és ők eközben tátogják az elhangzó szöveget. No kérem, ez szinte egyszer sem megy szinkronban. Ilyen szarvashiba még, hogy a lassítottan játszódó verekedéskor nem mindenkinek sikerül megfelelően lassítani, illetve hogy a rendőrök jeleneténél a padon ülő főszereplők egyike-másika elkuncogja magát, miközben némán és meglepve kellene csak ülnie.
Minden gond ellenére az előadás azért nem csupán 1 pontot kap, mert bár a poénok klisészerűek voltak, lehetett rajtuk időnként nevetni, így nem éreztem teljesen elpocsékoltnak az estét. Szerencsére nem is tartott sokáig. Ami nagyobb disszonancia, hogy mindez legalább két vastapsot kapott.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr78003255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.