7óra7

Pszichokomédia
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Pszichokomédia

2010. 10. 03. | 7óra7

Sorsok életképekben. Mindenki felfedezheti magát a K. V. Társulat drámájában, amely bepillant életünk számos rétegébe, problémájába, kezdve a kamaszodás lélektanától a párkapcsolatok és a gyereknevelés szövevényes rendszeréig. Ám a közvetlen hang, igényes játék és a jól szerkesztett, kacagtató jelenetek után kérdés is marad bőven.
A kezdő jelenetben a rendőrségen találjuk magunkat, ahol szülők jelentik be gyermekeik eltűnését. Nem ismerik egymást, gyerekeik kötik össze őket, akik barátok és osztálytársak. Mint kiderül, a kamaszokat a korábban hazaérkező szülők lefülelték egy házibulin, mindenkit jól leszidtak, ők viszont cserébe megszöktek.
Az előadás lényegében egy jelenetlánc. Az egyes snittekből megismerjük a szülőket, kapcsolatukat önmagukkal illetve véleményeiket gyermekeikről. Emellett láthatjuk, hogy egy lelkes pszichológus terápiájának segítségével hogyan próbálják feldolgozni a sokkot, megtalálni és megoldani gondjaikat. A környezet egyszerű, csupasz, semmi díszlet, vagy különösebb fényhatás, csak a szereplők és a reflektorok. A dialógusok teljesen hétköznapiak, bárki, bármikor mondhatná, a humor azonban többnyire a szituációkból fakad. Egymással teljesen ellentétes figurák kerülnek itt össze, a meglehetősen nyers, sőt már-már bunkó autókereskedőtől a nyeszlett rózsaszín farmeres elvarázsolt botanikusig. A figurák sokfélék, ám a probléma közös: a szülők vélt és valós gondjaik forgatagában elfeledkeznek a gyerekekről, eltávolodnak, s végül már nem is tudják, mi történik velük. Csak az tűnik fel, ha eltűnnek. A terápia – ahol a Juhász Kristóf nevettető alakításában látható Dr. Mayer erősen Csernusra hajazóan cincálja szét pácienseit – egyszerre paródia és tényfeltárás. Mindenkiről kiderül pár apró titok. A feleségét gyászoló, konszolidált Dávid időnként örömlányokat látogat, vele szemben Léna és Artúr felsőbb szférákban szárnyaló kapcsolatában az intimitás a virágok bibéjéről való beszélgetésben merül ki. Nem szólva Juliról, aki talán maga sem tudja ki is gyereke apja, ezért néha kicsit berúg, s mindeközben meg van győződve arról, hogy mindent tud fiáról, kapcsolatuk a lehető legharmonikusabb. Itt van még az egyszerű, de annál nagyobb szájú kereskedő Zoli, felesége a butácska szőkét megtestesítő Csilla és a kapuzárási pániktól megbolydult volt feleség, Nóra. Furcsa visszásság, hogy míg a keresés és a terápia során kis csapattá formálódott szülők szinte kamasszá válnak (kocsmajelenet, buli, karöltve a pszichológussal stb.), mintha nem tudatosulnának igazán az elkövetett hibák, nem értik, mért szöktek el csemetéik, csak aggódnak.
Két gyerek is feltűnik, akiknek jeleneteiből nemcsak egy kamaszszerelem indulását láthatjuk, de ezek a snittek reflektálnak is a szülői véleményekre, mutatván, mennyire is hamisak azok. Ebből a szembeállításból azonban hiányzott nekem a többi gyerek, nemcsak azért, mert a szülők (Lénáék és Dávid) karaktere kíváncsiságot ébreszt, hanem, mert mindegyik gyerek háttere és problémája különböző. Ebből csak kettőt látunk, a kép nem teljes.
A zárás elbizonytalanít. A szülők és gyerekeik találkozása nem jelenik meg a színpadon. A két világ egyszer sem találkozik a színen, az utolsó jelenet szülői beszámolói, pedig azt sugallják, mintha nem lenne különösebb változás a gyerekekkel való kapcsolatban. Így van-e? Ki tudja? Az apró gondok ellenére kellemes estét tölt el az, aki bepillant ezekbe az életekbe. Túlzott mélylélektani boncolgatás nincs, csak sok nevetés, meg egy pár kérdés. Nem szenzációs, csak hétköznapi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr688004389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.