7óra7

Rács krétából
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Rács krétából

2010. 10. 03. | 7óra7

Jelképes és játékra alkalmat adó krétanégyzet jelképezi a cellát, amelyben Szókratész, a nagy athéni filozófus utolsó éjszakáját tölti. A harmadik kakasszóra kell a méregpoharat kiürítenie. A cellán kívül egy őr figyeli a felforgató filozófust: hiszen ő lesz az, aki mindent tud Szókratész utolsó éjszakájáról, és ebbéli élményeire alapozza jövőjét. Megindul a beszélgetés, egy hihetetlenül szellemes szópárbaj, demokráciáról és anarchiáról, demagógiáról és tiszta érvelésről, rabságról és szabadságról, elvekről és menekülésről, Szókratész utolsó éjszakája közismert történetének keretében.
Hiszen ki a rab, ki van a rács mögött? És különben is, hogyan válik rabból börtönőr? Változnak az idők, változnak a szerepek, az ember pedig alkalmazkodik. A játék szépsége pontosan abban rejlik, hogy Szókrátész és őrének beszélgetése játékos és őszinte asszociációs lánc, az történik, amit ideálisnak és szükségesnek tartunk a mindennapokban is: végiggondolják a helyzetet. Egészen gyönyörű folyamat: a filozófia pontosan abban a formájában jelenik meg, amire használhatnánk mi magunk is. Nem szabad megijedni: a szöveg egyáltalán nem elvont, hanem hihetetlenül természetes, és a magunkra ismerés nevetésre ösztönöz.
Ugyanis Lukáts Andor és Hannus Zoltán dialógusa két teljes és esendő ember képét adja ki. A lázadó filozófust, aki jó monarchia és jó demokrácia közül az utóbbit, rossz monarchia és rossz demokrácia közül viszont az előbbit választaná, hiszen egy rossz ember sokkal kevesebb bajt tud okozni, mint ha sok rossz ember akarata érvényesül. Aki nem átallja az ideálisnak tekintett rendszer gyenge pontjaira is felhívni a figyelmet, mondván a többség nem mindig jár minőséggel. Illetve a rablóból lett pandúrt, akibe a Szókratésszal folytatott beszélgetés visszahozza az embert. A két színész eleven párbeszédet produkál, ami mindvégig fenntartja a figyelmet, mindvégig leköti a nézőket, akiknek még szerep is jut: faszobrok vagyunk, akiket az őr faragott ki, hogy áldozatainak emléket állítson. S valóban csak nézünk, mert hihetetlennek tűnik, hogy a szókratészi kérdések még mindig mennyire húsba vágóak, nem is annyira az örökkévalósága ezeknek a problémáknak a mellbevágó, hanem az, hogy mennyire nem élünk mindazzal, ami már van. Helyette inkább újra és újra feltaláljuk a meleg vizet, ami nem biztos, hogy fizikai és mentális energiánk leghatékonyabb kihasználását jelzi. Lukáts és Hannus előadása, akiket Xanthippe, Szókratész felesége szerepében az erőteljes és színes "ösztön-nő" alakítást nyújtó Nyakó Júlia egészít ki, bár szerencsésen nélkülöz minden konkrét utalást, minden ízében mai és áthallásos.
Az őr és Szókratész személycseréje kiterjeszti a beszélgetést, nagyon egyszerű eszköz ez beláttatni azt, hogy egymás helyében a szemlélet módosul. Éppen ezek az egyszerű, talpas, de józan és szellemes megoldások azok, amik mind Canev drámáját, mind a Cserje Zsuzsa által rendezett előadást azzá teszik, ami: gondolkodásra késztető, izgalmas és értelmes szórakozás, amit a tragikus, ám szép végkifejlet ellenére rendkívül kellemes és tartalmas élményként vihetünk magunkkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118003621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása