7óra7

Sématéma
7óra7: (4/10)
Közösség: (0/10)

Sématéma

2010. 10. 03. | 7óra7

Darabos szerkezetű, látványos produkció a Forte Társulat Isteni vidékek című előadása, amely túlnyomórészt andalító tempóban, folytonosan ismételve önmagát, tömérdek színpadi körmondat segítségével próbál definiálni valami nagyon egyszerű, de árnyalásában igen homályos „mondanivalót”. A metafizikai, politikai és filozófiai húrokat is megpengető próza, valamint a bonyolult koreográfia egyvelege egyvalamit ad ki üzembiztosan: gyakorlatilag bármi belelátható az előadásba, és annak az ellentettje is. Konyhafilozófusok és táncra különösen fogékony, elvadult esztéták előnyben.
És ez nem azt jelenti, hogy az előadás részleteiben ne lenne jól kidolgozva. A táncosok egytől egyig vérprofi munkát végeznek. Kiben a mozgásszínházi, kiben a táncosi koordinációk köszönnek vissza jobban, miközben Horváth Csaba minden mozdulatában kidolgozott, bonyolult koreográfiáját hibátlanul prezentálják a színen. A tíz táncos gyakorlatilag végig együtt van a színpadon, hol közösen, hol csoportokban, hol duettben, hol egyéb kombinációban dolgoznak, miközben mindig mindenkinek megvan a maga helye a játéktéren. Legalább is ez az érzése az embernek, még ha általában nem is világos, hogy ki milyen szerepben látható éppen.
Merthogy a sok, jól kidolgozott mozgás a legtöbbször megmarad saját magában szépnek lenni, nehezen illeszthető be bármilyen kontextusba, önmagukban pedig jószerivel érdektelenek, amely érdektelenséget elsősorban a folytonos önismétlés teremt meg. Nem érezni különösebb dramaturgiai ívet annak ellenére, hogy a prózai részek határozottan négy részre tagolják az előadást: alvilági játékokra, a boldogságeszmények sivárságára, a szónoki felelősségre, illetve a lélek isteni mivoltára. Természetesen mindegyik kisebb-nagyobb jelenetbe bele lehet látni mindenféle mozgásasszociációból adódó tartalmat, de az előadás saját magától nem nagyon állít semmit az említett témakörök feldobásán, és néhány egyszerű (ne mondjuk: közhelyes) állításon kívül.
A tartalom valahol a vontatottságban, a jelenetek erőltetetten fokozatos felépítésében, a fragmentált és szándékoltan lassúra szerkesztett prózai részekben, valamint a mozgás és próza közti kapcsolat kibontásában veszik el, amely egyébként néha még humoros elemeket is tartalmaz, igaz ezek hatásfokát is magába szippantja a „kocsonyás” közeg. Horváth Csaba rendezői keze sokkal nagyvonalúbb, mint koreográfusi munkája. Bármennyire is elveti az előadás a túlszabályozott élet minden lehetséges formáját, a színpadi kohéziót valahogy meg kell teremteni, és ez az Isteni vidékekben nem igazán sikerült. Persze azzal, hogy az értelmezési tartományt ilyen tágra szabta a rendező, természetesen millió séma ráhúzható az előadásra, csak az előadás nem fog sehogy markáns vitapartnerként üzemelni, így a sémák keresgélésére való inger meglehetősen alacsony lesz.
Az mindenesetre elvitathatatlan az alkotóktól, hogy teljesen egyedi nyelvet beszélnek, amit konzekvensen végigvisznek az egész előadáson, és teszik mindezt hatalmas erőbefektetéssel és precizitással. Azt már sokkal nehezebben lehetne mondani, hogy ezen az estén sikerrel.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr478004291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.