7óra7

Senkiföldje
7óra7: (5/10)
Közösség: (4/10)

Senkiföldje

2010. 10. 03. | 7óra7

Legalábbis furcsa, ha egy előadásról nem igazán lehet eldönteni, hogy milyen. Mármint nem minőségét tekintve, lehet valami részben jó, részben rossz, nagyon jó vagy nagyon rossz, ez mind előfordul. Az sokkal ritkább, hogy a befejezés után egyáltalán a műfaj meghatározásával zavarban van az ember, hogy most giccses krimiponyva-adaptációt láttunk-e, vagy annak a paródiáját.
A Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójának Pszicho című előadásáról van szó: a Hitchcock-klasszikusból Pozsgai Zsolt készített színpadi változatot, s meg is rendezte saját drámáját. Pontosabban Robert Bloch Psycho című regénye szolgált a darab alapjául, de a Hitchcock-ihletés azért nyilvánvaló, mert a film nélkül feltehetően senkinek nem jutna eszébe egy tucatponyvából színdarabot készíteni. Pozsgai ráadásul a pszichotikus Bates és a tíz éve halott Bates anyuka földöntúli viszonyára helyezi a hangsúlyt, vagyis csak kereteiben követi a regényt, illetve a filmet. No most a Psycho kizárólag Hitchcock zsenije miatt lett megkerülhetetlen filmtörténeti ikon, a rendező által használt stílus- és formavilág, az elbeszélés módja az, ami érdekessé teszi a mozit, nem pedig a történet. Pozsgai nyilván pontosan érzi ezt, ezért próbálja az anya-fiú vonalat felhúzni, hiszen a különös szemszög, az egyedi viszony aspektusa képes ugyancsak érdeklődést csiholni a nézőkből.
Csakhogy a maga mindent-kimondós-szájbarágós szövegeivel hiperreálnak és meglehetősen panelszerűnek induló előadás (amelyben az anya és a fiú perverz viszonyát klisétikusan, az amerikai filmhagyománynak megfelelően látjuk: az anyát alakító Andai Györgyi manipulátorként búg a szemeit forgató Jánosi Dávid - Bates - fülébe, hogy aztán a naiva szerepkört betöltő Dobó Kata feldúlja a családi horroridillt) egy ponton, Bank Tamás (Arbogast) és Dózsa Zoltán (Sam) megjelenésével átfordul abszurdba. Bank ugyanis annyira natúr sémákból állítja össze a rendőr alakját, hogy egyszerűen komolyan vehetetlenné válik, Dózsa pedig a párbeszédekben adott reakcióit löki végletes túlzásba, hogy aztán a cselekmény is átforduljon a komolyanvehetetlenség visszavonhatatlanságába akkor, amikor Sam szerelmet vall az eltűnt testvére nyomát kutató ikertestvérnek a zuhanyban. Fokozza kétségeinket a díszlet kettőssége: középen a zuhanykabin, a színpad a motel hallja, de a jobb oldal időnként lakószobaként, illetve egy másik városbeli vaskereskedésként (!) szolgál, bármiféle külön jelzés nélkül, ami rendben lenne - ha a forma következetes lenne.
Hogy menet közben dőlt-e el, hogy mégsem kell komolyan venni a Pszichót, netán Pozsgai eleve ezzel a koncepcióval érkezett a próbákra, nem tudjuk, mindenesetre az bizonyos, hogy az előadás a tökéletes eldöntetlenség senkiföldjén tanyáz. Nem is biztos, hogy el kell dőlnie.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr718004473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása