7óra7

Szerepcserék felsőfokon
7óra7: (9/10)
Közösség: (8/10)

Szerepcserék felsőfokon

2010. 10. 03. | Turbuly Lilla

Aztán a darab címe hirtelen értelmet nyer, és a játék váratlanul tragédiába torkollik: egy falubeli fiú öngyilkos lesz, kövekkel a zsebében belegyalogol a folyóba. (Óhatatlanul Nicole Kidmant, alias Virginia Woolfot juttatva a néző eszébe az Órák című filmből.) Ahogy a darab szereplői, úgy egy ideig a néző sem tud mit kezdeni a hirtelen váltással: kell bizonyos reakcióidő, amíg a színpadon zajló oknyomozás segítségével tisztázódik, hogy pontosan kivel, hogyan és miért történt, ami történt, és mi köze van mindehhez a többi szereplőnek. Azt már a nézőnek kell eldöntenie, hogy ez az előbb édes, aztán keserű, a végére pedig édeskeserűvé váló játék számára egynemű keverékké oldódik-e vagy sem. Talán ez a kétféleség okozza, hogy a nagyon is tempós kezdethez és folytatáshoz képest a játékidő utolsó húsz percében az előadás mintha egy kicsit lendületét vesztené, vagy túlfutna önmagán. Az addig feszülten figyelő néző ilyenkor nézi meg az óráját, vagy kezd el azon gondolkodni, hogy mikor is kell holnap kelnie. Pedig dramaturgiailag minden rendben van, szál nem marad elvarratlanul, Charlie és Jack közös filmet terveznek magáról a filmforgatásról, aztán, ahogy az elején jöttek, a forgatási nap végén elköszönnek tőlünk, nézőktől, úgy is, mint statisztatársaktól, és kisétálnak.
Akiktől azonban igazán emlékezetes lesz ez a színházi este, az Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter (előbbi rendezőként, utóbbi fordítóként is jegyzi a darabot). Tizenöt szerepet játszanak el ketten, mindenfajta külsődleges (jelmezes, sminkes) segítség nélkül, farmerben és erősen leharcolt pulóverben, úgy, hogy minden pillanatban pontosan tudható, hogy éppen kinek a bőrébe bújtak. Fordulnak egyet maguk körül, és amíg a 360 fokot megteszik, átlényegülnek, mondjuk Mickey bácsiból szerelmes fiatal lánnyá, vagy behemót testőrből nádszálvékony, rebbenő tekintetű filmsztárrá (akit azért nem lehet átverni egy sajátnak hazudott Seamus Heaney verssel). A szerepeik között vannak persze kisebb, akár egyetlen jelenetben felskiccelt karikatúrák, de vannak a szerepen belül felmutatott, egyre árnyalódó, adott esetben változó, igazi jellemrajzok is, mint például a főszereplők, vagy a már említett filmdíva esetében. A nagyközönség mindkettőjüket a rögtönzés mestereiként ismerheti a Beugró című tévés sorozatból, és erről az eszközről ebben az előadásban sem mondanak le. A színpadon ugyanis létrehoztak egy mini nézőteret, a nézők közül tucatnyian ott foglalnak helyet, és a színészek őket is bevonják az előadásba, megnyilatkozásaikat beépítik a játékba, de kontaktust keresnek és találnak a nagy nézőtéren ülőkkel is. Még a szabadtéri előadás alatt a színpad felett átrepülő varjakat is belefoglalják a szövegbe.
A Kövek a zsebben meggyőzően bizonyítja, hogy a színház szokásos kellékei közül sok minden elhagyható. Van, hogy nincs szükség bonyolult díszletekre, de még jelmezre sem. Nem árt egy jó darab, de az sem olyan nagy baj, ha nem tökéletes. Láttunk már olyat is, ahol rendező sem volt, a társulat közösen hozta létre az előadást. De színész nélküli színházat még nem láttam. És fordítva: hiányozzon bár egy előadásból sok minden más, ha Színészek játsszák, így, nagybetűvel, akkor minden rendben van.
(Az írás a zalaegerszegi Kvártélyház nyári színházi programsorozatának keretében 2009. június 29-én tartott előadás alapján készült.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858003521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.