7óra7

Vajon mi történt Nyugaton?
7óra7: (7/10)
Közösség: (8/10)

Vajon mi történt Nyugaton?

2010. 10. 03. | 7óra7

Irodalmi-közéleti keresztmetszetként is lehet aposztrofálni az Örkény István Színház Nyugat-estjét, amely a magyar kultúrtörténet talán legfényesebb, legvibrálóbb és legmozgalmasabb korszakába enged némi betekintést nyerni a Nyugatról általában, mint ködös legendákkal átszőtt költőzsenik gyülekezetéről vizionáló publikumnak. Pedig talán még ennél is sokkal érdekesebb, ahogy a különböző írások, levelezések és versek sorai között fel-felsejlenek a hajdani, de örökérvényű zsenik emberarcú másai, a zengő strófák mögött kikacsintó hús-vér, borgőzös, élő emberek.
Mert a Művész, a Költő, Nemzetünk Nagyja, a Virtuóz Zseni amikor épp „virtuozál” meg „zseniál” serényen, akkor sem alakul át az Angyalokkal titkon lepaktáló, delíriumos ihletettségtől könnyedén pergő főállású nagyotmondóvá, aki dafke úgy ír, hogy az egyszeri ember csak csodálni tudja, mint a Bazilika méltóságteljesen és ellentmondást nem tűrőn ember fölé emelkedő grandiózus kupoláját. Ady, Karinthy, Kosztolányi, Babits, Móricz, Radnóti, Füst, Illyés, Ottlik vagy Szabó Lőrinc mind maguknak, magukért, de nem magukról írtak. A belterjesség csak látszat, és Mácsai Pál rendezése, ahogy a várdíszlet udvarán felsorakoztatja kevertöltözetű „hőseit”, illetve a válogatott művek mintha ezt a kettőséget, a nyugatosok mögötti dühöngő közösségi szellemet próbálnák megfogni.

Az est nem lírai est, hanem a Nyugat kronologikusan felidézett történelmén, a lapot ért politikai és személyi támadások mentén végigvezetett, a lap személyiségein (és eszmeiségén) átszűrt kortörténeti áttekintő, ahol a líra mellett, jelentős hangsúlyt kap a próza (nem föltétlenül a széppróza), Osváth-tal, Hatvanyval és Ignotusszal. Így talán nyersebben, az irodalmi köntöstől megszabadítva állhat előttünk néhány pillanatra a borral jó barátságban lévő, ironikus-humoros, szimpatikus önteltséggel szónokló Ady (Széles László), a pengeéles kritikai szemmel kigúnyoló, a légies szavak mögött súlyos gondolatokkal vesződő Karinthy (Pogány Judit/Széles László), vagy a humoros oldaláról talán kevésbé ismert Krúdy (Debreczeny Csaba) vagy Illyés (Máthé Zsolt), és a sor hosszasan folytatható.
A két rész markánsan kettéosztja az előadást is. Az első az élettel és konfliktusokkal teli, de játékossággal és burjánzó szellemi erővel törtető korszakalkotó heroizmus, a második a történelmi alkonnyal édesbúsabb hangulatban, olykor már melankolikusan évődő közeg, amiből lassacskán elvész a játék és a forradalmi erő, de a szellemiség nem. Ezzel az előadás kezdeti lendülete is alábbhagy, de a kuriózumszámba menő írások (naplóbejegyzések és személyes feljegyzések) valamint az egyes művek korabeli kontextusban való megjelenése kellő kárpótolásnak bizonyul.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18004159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.