7óra7

Zanza
7óra7: (4/10)
Közösség: (2/10)

Zanza

2010. 10. 03. | 7óra7


Reviczky Gábor ül középen egy széken, és folyamatosan szenved. Ezúttal azonban a szenvedés tényleg vicces tud lenni, Reviczky ugyanis visszafogottan egyensúlyoz a komédia és a ripacséria pengeélén, és nem esik le róla. Az előadás ettől válik elviselhetővé, mert önmagában a Képzelt beteg a szokott Moliére-panelek (A fösvény, a Tartuffe) reciklált változata, szerelmi szállal, fogyasztható tanulsággal. Argan úr belegárgyult hipochondriájába, ezért lányait orvosokhoz és patikusokhoz akarja férjhez adni. Angelika azonban nem Le Foche doktor böszme fiába, hanem Cléante-ba szerelmes. Az okos szolgálólány, Toinette és Béralde, Argan öccse színjátékának köszönhetően azonban sikerül Argant kigyógyítani betegségmániájából, sőt, felesége, Béline aljas motivációja is világos lesz számára. A végén Argant orvossá avatják, ám az előadás zárása Moliére (aki hajdan Argan eljátszása után halt meg) életét idézi: Argan meghal.

Negyed tízkor már végig is tudjuk gondolni, hogy tulajdonképpen a megoldáshoz vezető átöltözéses cselszövés itt alapvetően egy dramaturgiai lyukat próbál nem sok sikerrel befedni, illetve, hogy a szerző szándéka e művel valóban kizárólag az orvosok vegzálása, amiben lehet éppen igaza, de sajnos nem sok szellemi munícióval és ötlettel teszi ezt. Ráadásul az előadás - a főhős halálával - az orvosokat igazolja, sajnos a Moliére-hommage-t sem a rendező, sem Rácz Erzsébet dramaturg nem tudta a darab részévé tenni, így önmagában a néző szemében csak egy rossz végepoén. Hegyi Barbara (Béline) és Oberfrank Pál (Cléante) kissé unottan játszanak (a nyolc éves sorozat okozza talán?), Borbiczki Ferenc (Béralde), Méhes László (Thomas Le Foche), Harkányi Endre (Dr. Le Foche) és Igó Éva (Toinette) pontosan felépített, komoly, de önfeledt komédiát játszanak. Kovács Martina képes élő személlyé tenni Angelikát, Csonka Szilvia Lujzácskája azonban inkább idegesítő, mint aranyos. Vallai Péter közjátéka viszont nagyszerű, kár, hogy nem volt folytatása.

Ha úgy tetszik, Moliére életművének vicces, kétórás zanzáját láttuk: takarékos és gazdaságos, ám szellemileg nem gazdag produkció. Lehet, hogy ez magyarázat a nyolcéves sikerre.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr608003969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása