7óra7

A kivágott nyelv
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

A kivágott nyelv

2010. 10. 04. | 7óra7

Azért furcsa ez a helyzet, mert Térey drámájában minden adott, hogy ne így legyen. A darab Debrecenben játszódik, egy rohamosan fejlődő városban, ahol már van metró, csak éppen sztrájkolnak a sofőrök. Mostanság azért mindenkinek megvan a metróról és a sztrájkról is a véleménye. Az alagutakban egyedül a halottak közlekednek – ami egy izgalmas helyzet –, illetve Jeremiás, aki úgy járja végig azt, hogy minden állomás egy megálló az életében. Felbukkannak a családtagok, szerelmek, volt osztálytársak. És az is kiderül, hogy parlamenti képviselő, de az is, hogy ő Jézus, illetve valami más.

Jeremiás avagy Isten hidege - László Zsolt, Blaskó Péter, Stohl András

És itt a nagy probléma: hogy ez a Jeremiás bárki és bármi lehet. Valló Péter rendezése úgy irtózik minden lehetséges értelmezéstől, mint ördög a tömjénfüsttől. Az előadás ahelyett, hogy a millióból megragadna egy olvasatot, és azt konkretizálva végül általános dolgokra és kérdésekre vezetne rá minket, inkább illusztrálja szöveget, és gálánsan a nézőkre bízza, hogyan szeretnék azt érteni. Akik szívesen dolgoznak a rendező helyett, elkerülve kérdéseket és észrevétlen dolgokat, azok minden bizonnyal díjazni fogják ezt a lehetőséget.

Nem arról van szó, hogy rossz lenne ez az előadás. Teljesen korrekt, profi munka. Antal Csaba kék-sárga színekben pompázó, a helyszíneket kiíró, különféle szerkezetű metrómegállói jól néznek ki, sőt annyira jól néznek ki, hogy úgy tűnik, mintha valamit jelenteni is szeretnének, mintha valami nagyon jelképeset mondanának. Egyedül talán a forgó nézőtér tűnik rossz ötletnek, ami annyira zajos, hogy hallhatatlanná teszi a templomi kórusként éneklő gyerekeket. Benedek Mari jelmezei konkrétak, minden szereplőről divatosan, könnyedén állítanak valamit. Melis László zenéi, effektjei pedig pillanatok alatt bizsergető hangulatot teremtenek a színpadon. De hogy mindezt miért? Mit jelentenek ezek? Remek kérdés.

Jeremiás avagy Isten hidege - Somody Kálmán, László Zsolt, Stohl András

Németh Virág és Vörös Róbert dramaturgok abszolúte következetes és alapos munkát végeztek, tükrözve a rendező szándékait. Minden karakter annyi oldalról világítottak meg és olyan általánosságokkal ruháztak fel, hogy ember legyen a talpán, aki egy konkrétumot ki tud belőlük hámozni. Ellentétben a színészekkel. László Zsolt van a legnehezebb helyzetben, hiszen Jeremiásként végig a színen van, szerepe rengeteg síkját kell megmutatnia, és közben vezetnie kell a tekinteteket egy olyan történetben, ahol igazából nincsenek hangsúlyok. Mindezek ellenére igyekszik egyben tartani szerepét, megmutatja értelmes és érzékeny, cinikus és egyenes oldalát is Jeremiásnak, állandóan kiemelve a fontosabb elemeket. Stohl András olykor egészen hátborzongató izgalmakat talál Cucor szerepében, akiről lehetetlen eldönteni, hogy jó barát, vagy kegyetlen állat, hogy részese az eseményeknek, vagy kívülálló. Mindezt Stohl természetes, stabil gesztusokkal adja át.

Bánfalvi Eszter Mókusa az elragadóan gyöngéd és az akaratosan önző nő között váltogat, az egyik pillanatban még vágyik Jeremiás után, a következőben pedig iszonyatosan távol kerül tőle. Blaskó Péter a legkiemelkedőbbet mészárosként nyújtja, ördögi és szimpatikus egyszerre, egy szemvillanás alatt élővé teszi a holtat, amitől kellemesen izgalmas légkör kerekedik a színpadon. Murányi Tünde Skarlát Johannája is a kettősségek tengere, varázslatosan vonzó és taszító egyszerre, pont úgy, ahogyan mondják róla, Somody Kálmán tornatanáráról lehetetlen eldönteni, hogy valóban egy elesett, lecsúszott öregember, vagy igazából, egy szakadt melegítőbe csomagolt Superman, kiszolgáltatott és irányító egyszerre. Molnár Piroska igazi, aggódó, törődő anya, aki azért van annyira realista, hogy tudja, jobban hiányzik a fia, mint amikor távol van. A sor folytatható, de felesleges: nincs színész a színpadon, aki egy picit is adós maradt volna a rábízott feladattal.

Jeremiás avagy Isten hidege - László Zsolt

Csak hát hiába az alaposság, ha nincs kontextus, ha nincs olyan közeg, amiben mindez jelentene valamit. De úgy tűnik, hogy a végére az előadás nagyon is akart valamit jelenteni – a misztikus zenék már korábban is riogattak minket hasonlókkal, de ezek leginkább dédipapára emlékeztethetnek minket, aki pokróccal a hátán próbálja megijeszteni a horrorfilmeken nevelkedett tiniket (reménytelenül). Valló Péter úgy dönt, hogy az „értsd bárhogy” stafétabotot kiveszi a nézők kezéből, és angol dallal, vörös fényekben végbemenő lassított gyilkossággal, csörgedező vérrel és szakadó esővel pár perc alatt értelmez mindent, és megmondja a tuti. De ez annyira ad hoc és ügyetlen gesztus az ilyenkorra jóformán teljesen érdektelenné váló előadástól, hogy kifejezetten megmondóssá válik. A tragédia helyett inkább erőltetettséget kapunk. Jeremiás álláspontja tökéletesen érthető: inkább kivágja a nyelvét, minthogy folytassa.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr678004683

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.