7óra7

Függőségünk napja
7óra7: (9/10)
Közösség: (10/10)

Függőségünk napja

2010. 10. 18. | 7óra7

1954. július 4-én míg az amerikaiak vígan ünnepelték függetlenségük 178. évfordulóját, durrogott a pezsgő és boldogan zengtek az utcák, addig a díszbe öltözött magyar szívek egyként hasadtak meg a monotonon visszhangzó hármas sípszó végén: Magyarország–NSZK 2:3. Pedig ha Hidegkúti labdája befelé pattan! Vagy ha Puskás góljára nem intik be a lest! Hányszor szorítottuk ökölbe a kezünket az archív felvételeket nézve, hogy hátha most az egyszer befelé pattan a lécről a labda, hátha most az egyszer nem lenget a skót a kockás zászlóval! Dermedten ülünk és nézzük a labdát, de megint kipattan. Megint les. Megint nem történt csoda.
Fenyő Miklós és Tasnádi István (előbbi a zenéért, utóbbi a szöveg kidolgozásáért felelős) a musical műfajához kapcsolt konvencióktól kissé elütve vérbeli kortárs drámává faragta a csittifritti jampi srácok/lányok vidám-szomorú történetét. A foci mint létforma köré szerveződő kamaszok története az Aranycsapat fénykorában játszódik, és különösebben sok meglepetést nem tartogat: mindenki azt akarja, és néhányan még szerelmesek is egymásba, de ez persze nem olyan könnyű. A darab pikantériája a flashback szerkesztésben lapul, amelyben három idős úr, főként az életét a lelátón élő Stopli emlékszik vissza erre a bizonyos időszakra, láthatóan élete legszebb korszakára. Éppen a Magyarország–Liechtenstein megy, van tehát idő nosztalgiázni.
Aranycsapat, Szegedi Nemzeti Színház

Ádám Tamás, Székhelyi József
Tasnádi Csaba rendezése pedig az első felvonásban még főként ezzel kecsegtet: sírva vigadunk egy kicsit, némi pátoszos múltidézéssel, hogy egy estére megteljenek megint a szívek a hajdani világ édesbús emlékeivel. A második felvonásra azonban kiderül: nem a régi érzelmek leporolása, hanem a mostaniakkal való szembenézés a mai este célja, amelyhez csak eszköz a populáris musicalforma. Tasnádi csendben, de biztos kézzel építkezik, bravúrosan csalja ki a nézőtérből azt a gyermeki könnyelműséget, amely teljes szívéből hiszi, hogy csak akarni kell, és minden megváltozhat. De amikor már telis-tele csordultunk ezzel az ártatlan, romantikus mézes mázzal, fonákjára fordítja az egészet, hogy lehulljon a lepel az illúzióról: mégsem elég pusztán akarni. A múlt olyan amilyen, és ameddig nem tudunk megbirkózni vele, addig csak kergetni tudjuk, túllépni rajta nem.
Aranycsapat, Szegedi Nemzeti Színház

Csorba Kata, Szűcs Lajos
Ebben jól kiszámított építkezésben pedig a színészek is teljes partnereknek bizonyulnak. Ha kell, mindannyian feloldódnak a gondtalan álomvilág rock'n'roll hangulatában, sikoltoznak, vagánykodnak, ripacskodnak és megjátszanak, pontosan annyira, hogy az egészből lejöhessen ennek az egésznek a művisége és árvalányhajassága. Kell is, hiszen csak ennek fényében lehet ereje azoknak a kis tragédiáknak, amelyekből az egész előadás ereje fakad. Pataki Ferenc magabiztos, szabad, tökös Angyal Gyurija, Járai Máté kissé hebehurgya Putyija, Lazók Mátyás kedvesen esetlen Cicerója mellett így valódi súlyt tud kapni Barnák László hoppon maradt Stoplija, amelynek megkapó végpontja Ádám Tamás megöregedett, de valahol '54-ben megragadt Stopli bácsija, Szilágyi Annamária szívszorítóan kiszolgáltatott és magányos, kurvából anyává nemesülő Ollálája, és a csattanó, amely elsősorban Székhelyi József kifogástalan stílusérzékű játékának köszönhető. És így nőhet túl önmagán Erdélyi Tímea Winkler Zsófija is, aki nemzetiszín tütüs dresszében beteljesíti a magyar álmot, hogy aztán az egy utolsó dal erejéig mauzóleum-szerűen megjelenő szereplők immár időt és teret végleg összemosva tegyék helyére a történetet, és hagyják szabadon nekiindulni a jelent.
Aranycsapat, Szegedi Nemzeti Színház

Jelenet az előadásból
Ezen az összképen pedig az sem sokat változtat, hogy a technikai személyzet nem nagyon volt tisztában azzal, hogy melyik darab is megy a színpadon, és néhány jampiéletérzés-tracknél lehetett olyan érzésünk, hogy ez csak azért van benne az előadásban, mert a darabba belerakták. Az Aranycsapat ebben a formában viszont azon kevés musical közé tartozik, amely nem az előre csomagolt egyszerű érzelemhalmok vakító porhintésével, hanem gondolatokkal és kérdésekkel is operál. Mert függők vagyunk. Saját történelmünk búsuló függői. A kérdés csak, hogy meddig.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr228004575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása