7óra7

Győztes konvenciók
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Győztes konvenciók

2010. 10. 18. | 7óra7

Miután zárt függönyök előtt meghallgatjuk Lehár Ferenc az est zenei világának változatos hangulatát felvezető nyitányát, egy meglehetősen furcsa látvány tárul elénk a Miskolci Nemzeti Színház A mosoly országa előadásán: szolidan a minimálba hajló díszlet és egészen a giccsig elmenő ruhaköltemények keverednek. Azonban a klasszicista-barokkos stíluskeveredés mindkettőre jellemző, az előadásra pedig az, hogy az ebből fakadó század eleji hangulatot se levetkőzni, se tartalommal megtölteni nem tudja. Az egy másik kérdés, hogy nem is akarja. Legfeljebb pár alakítás erejéig.
Szu-Csong herceg és Liza története nem éppen egy vidám, happy enddel végződő mese, nemhogy nem győz a szerelem: ezúttal szinte esélye sincs a konvenciók, a szokások és a kulturális különbségek ellen. A kínai herceget a császár miniszterelnökké nevezi ki, amit Lichtenfels gróf lányának szervezett bálján tud meg, így az addig egymásnak tetsző fiatalok végre megvallják egymás iránti érzelmeiket, és ezen felbuzdulván kiköltöznek Kínába, Liza pedig végleg lekoptatja Hatfaludy Ferenc főhadnagyot, aki már nagyon régen szemet vetett a gróf lányára. Ha ez a költözés ilyen könnyedén menne, akkor akár már most lezárhatnánk a történetet, de nem így van.
A mosoly országa, Miskolci Nemzeti Színház

Ha a szerelmeseken múlna, a kulturális különbségek inkább egzotikus érdekességként, semmint konfliktusként szolgálnának, de ez Szu-Csong családjának ortodox fején múlik, akit ez egyáltalán nem hat meg, sőt úgy általában a nők sem, hiszen Keleten egyáltalán nem tulajdonítanak nekik nagy szerepet. Úgyhogy Szu-Csongnak el kell vennie az előírt négy nőt, azután pedig a fehér lány repül. A herceg elveszi a négy lányt, de Liza nem repül, legalábbis a herceg nem szeretné, sőt hangsúlyozza: csak a formaságért teszi ezt meg, a szíve továbbra is a lányé; van, ugye, hogy meg kell tenni, amit megkövetel a haza annak érdekében, hogy ők békében élhessenek. Liza viszont ezt már nem hiszi el, így némi huzavonát, cseleket és bújócskát, továbbá a Vágyom egy nő után reprízét követően mindenki hazamegy élni a saját életét.
Nem biztos, hogy rossz felfogás az Halasi Imre rendezőtől, hogy önmagában akarja színpadra állítani a történetet, mivel egyáltalán nem kommersz, nem közhelyes, sőt annyira erősen áthatják az elvek, hogy az operett lágyabbnak, könnyedebbnek tűnő stílusán keresztül rámutathatna bizonyos problémákra. Az pedig teljesen díjazható attitűd, hogy egyáltalán nem akart érzelmi bombákat a színpadra hazudni – kivétel a vetített háttér, amely egy meglehetősen egyszerű szimbólumrendszer mentén a kezdeti romantikus narancssárgás naplementéből a második felvonásra fokozatosan érzelemdús mérgeszöldre vált át. Ez így rendben is volna, de ehhez Váradi Katalin zenei vezetőnek némileg le kellett egyszerűsítenie Lehár lágy, klasszikus, a játékos dallamokat a modern komolyzenével ötvöző művét, ami által a zene misztikus kettőssége – amely végig áthatja a két szerelmes történetét – tompult, ezzel párhuzamosan pedig a történet drámai ereje, küzdelmei és tétjei is csökkentek.
Ez biztonsági játékot eredményez, amivel még – mivel felvállalt – nem lenne probléma. Azzal viszont igen, amin keresztül ez el van adva. A recept: ének, színpadon álló színészek beszélgetése (az is egy remek kérdés, hogy miért kell mindenkinek egy helyben állnia és úgy beszélnie), ének, és egy-két balettkoreográfia váltogatják egymást a színpadon. A balettbetéteken szintén lekövethető ez a már-már túlzásba vitt egyszerűsítés. A Bécsben és Kínában megjelenő táncok között kizárólag a zene tesz különbséget, attitűdben, stílusban és látványban – persze a díszlet más – egyáltalán nincs eltérés. Halasi a Menczel Róbert által tervezett, a két ország közötti építkezés- és kultúrabeli különbségeket élesen és egyértelműen megmutató díszletre és Laczó Henriette a zártság és a nyitottság, a visszafogottság és a könnyedség, a szabadosság és a vallási elvárások ellentétpárok mentén látványosra varrt jelmezeire támaszkodik, amikor a két világ jellegét kell súlyoznia. Azonban mivel ezt a súlyozást tartalmilag nem teszi meg, nem csak hangulatot nem képes igazán teremteni, de Harsányi Zsolt fordításának nyelvi játékait sem tudja érvényesíteni.
A mosoly országa, Miskolci Nemzeti Színház

Így például Molnár Erik és Homonai István Csang és a főeunuch szerepében hiába igyekszik pontosan, szabályos gesztusok mentén, az elvárások merevségét és az azok mentén történő finom kis csapongásokat hangsúlyozva poentírozni, a humor és a szójátékok kizárólag önmagukban működőképesek. Balczó Péter Szu-Csong minden rezdülését és gondolatát lekövetve, rendkívül kimérten, a merev, rezzenéstelen maszkot végig tartva, a szituációkat érvényesülni hagyva formázza meg a főszerepet. Rengeteg energiát koncentrál ebbe a merevségbe, ami így rendkívül könnyednek, következetesnek hat, és a dalok közben is kitart, amiket Balczó érthetően, pontosan és mindemellett szépen közvetít. Szöges ellentéte párjának, a Lizát alakító Miksch Adriennek, aki úgy véli, hogy neki bizony minden egyes szóra egy külön gesztust kell tennie, nem mellesleg mindemellett elszántan szenvedi és nyögi végig az érzelmeket, amik ezáltal túlzóvá és drasztikussá válnak, és ez nem áll túl jól egy kedves szerelmesnek, sőt. Hangja kétségtelenül szép, ám ezt a szépséget az elmosódó szöveg és a magas hangok rezonanciája (amelyek meglépését néha lábujjhegyre állással segíti meg) nem csak könnyedén elfeledtetik, de átélhetetlenné is teszik. Kis Domonkos Márk fokozatosan teszi a közhelyes, nagyszájú és bunkó magyar Hatfaludy Ferencet egy érző, törődő és érzékeny férfivá, végig lendületesen és energikusan játszva, figyelve a partnerek kezdeményezéseire. Teremi Trixi csak néha válik érthetetlenné Mi dalai közben, és ez a kettősség jellemző a kínai hercegnő karakterére is. Egy-két erős hangsúlytól és gesztustól eltekintve egy kedves és szerethető, új kalandokba vágó fiatal lányt ábrázol.
Lehár izgalmas zenéje még így is átsüt a zenekaron, ugyanilyen erővel süt Balczó alakítása és önmagában a történet. A szerelem nem győz, a konvenciók igen, bár a kérdésekkel nem küzdöttünk meg. Így pedig egy valójában megfoghatatlan előadást láthatunk, amelynek bár nem happy end a zárlata, ennek sem a súlyát, sem a hangulatát nem kapjuk meg. Így elég nehéz élvezni, pedig bőséggel lenne mit.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr178003025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.