7óra7

Héja-nász zeneszóra
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

Héja-nász zeneszóra

2010. 10. 18. | 7óra7

A szerelem és a házasság egyáltalán nem fenékig tejfel, még akkor sem, ha valamilyen véletlen folytán a két fél egymásnak van teremtve. Túl unalmas lenne az élet, ha férfi és nő, férj és feleség, még ha csak puszta heccből is, nem tennének keresztbe egymásnak valamilyen úton-módon. Bár a Pécsi Szabadtéri Játékok előadásában Móricz műve szigorúan a párra, az ő játékos kapcsolatukra egyszerűsödik, annak szerethetőségének és kedvességének köszönhetően egy igencsak kellemes este vár a nézőkre.
Balázs és Pólika olyan, mint két nagyra nőtt tinédzser, azok minden hajhúzogatásával, makacsságával, elvekhez való értetlen ragaszkodásával. De az ő afféle héja-nászuk nem az avaron végződik, hiszen minden esemény, minden vita, minden megcsalás mögül átsejlik, hogy ez a két kvázi gyerek-ember egymásnak van teremtve, és a világ, annak minden szereplőjével együtt az ő játszóterük. Mikuli János dramaturg-rendező koncepciójában a két főszereplőt körülölelő világ meglehetősen leegyszerűsödik. Minden karakter csak asszisztálni tud a viháncoló, energiákkal túlfűtött viaskodáshoz, amit a szereplők némileg megsínylenek, sokszor csak figurák maradnak, élő emberi tulajdonságok nélkül, de ez a fajta szerelemre hangoltság elviseli azt, hogy hozzá képest minden egy picit kevesebb.
Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Pécsi Szabadtéri Játékok

Adorjáni Bálint, Juhász Mátyás, Czéh Dániel
Sok múlik Adorjáni Bálint és Darabont Mikold játékán, és az általuk kialakított viszonyon. Balázs és Pólika között egy rendkívül sodró és élő kapcsolatot hoznak létre, amelyben a két színész képes az energikus játék ellenére mindvégig figyelni egymásra, és ennek köszönhetően a szerelmesek házasságából is az egymásnak teremtettség szűrődik át. Igaz, hogy nem ismerjük meg mélyen a két fél lelki indíttatásait, de ez itt nem is cél. Andorjáni szenvedélyesen, végletek között ingázva festi fel a túlfűtött Balázst, ugyanúgy ragaszkodva elveihez, mint a párját játszó Darabont, aki az érzelmi agresszor Pólikát fokozatosan pörgeti fel, barátságos, kedves mosolyokkal és kikacsintásokkal téve szerethetővé a lányt. A többi szereplő közül kiemelkedő a Zsani nénit alakító Sólyom Katalin, akinek karakteréből bár elvész a kettősség, az elvek és az emberismeret között húzódó bölcsesség, a színésznő apró gesztusokkal mégis visszavarázsolja szerepébe a megértés együttérző lángját. Pásztó Renáta játékában Pepi néni egy minden lében kanál, pletykás, ám sokszor a magasabb hatalomnak meghajló asszonnyá válik. Tóth András Ernő következetesen hangsúlyozza Lajos bácsi szigorúságát és erőteljességét, teszi ezt még akkor is, amikor már elkezdett enyhülni a figura haragja. Inhof László monológjában annyira ragaszkodik a részeg figurához, hogy elveszíti a mondatok tartalmát, és így nem igazán tudja felfesteni azt a világot, amiben a darab játszódik. Hollósi Orsolya túlzottan harsánnyá és nagyon direkten pletykássá, számítóvá teszi Kisvicáknét, aki azonban dramaturgiai hiányosságok áldozatává is válik, hiszen az előadás annyira összehúzza a hazatérést és a zárást, hogy értethetetlen lesz az a jelenet, amelyben Pólika megtudja, hogy otthon mekkora rumlit csinált az ura – az az ura, aki egész végig a szomszédban mulatozik (ez a darab szándékai szerint karakterárnyalás lenne, hiszen Kisvicákné hazudik, azonban ezt itt már nem tudjuk meg).
Dramaturgiailag talán ez az egyetlen szembetűnő hiányosság, rendezésileg pedig talán az első jelenetek lehetnének könnyedebbek és stílusosabbak. Itt a rendező széttördeli zene majd szöveges jelenet váltakozására a mulatozó és beszélgető népet, így meg-megtörve a nézői lendületet. Ezt viszont nagyon jól ellensúlyozza a zenészek és táncosok által létrehozott könnyeden látványos, dallamaival magával ragadó közeg. Még a túl minimálisra és néhol zavaróan egyszerűre tervezett díszletet (Németh Pál) is képes feledtetni, és ehhez hozzájárulnak Mikuli Dorka letisztultan stílusos és könnyedén korszerű ruhái.
Az mindenképpen dicsérendő, hogy az előadás tárgyát képező szerelmet nem akarták az alkotók világrengetővé tenni, nem töltötték meg látványos, ámbár rideg konzervérzelmekkel, hanem annyinak hagyták, amennyi. Játékosnak, szerethetőnek, néhol kicsit nyeglének, néhol kicsit nehéznek. És így igaz is tudott maradni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr818002917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.