7óra7

Milyen állat, ami benned él?
7óra7: (5/10)
Közösség: (6/10)

Milyen állat, ami benned él?

2010. 10. 18. | 7óra7

A gondolkodó ember kénköves keserves útján mindenképpen belebotlik olyan kérdésekbe, amelyek a saját határairól szólnak. Ezek gyakran a valóság és képzelet határait feszegetik, miszerint ha valamit elképzelünk, akkor azt valamilyen szinten meg is tettük, ha pedig álmainkban megjelenik, akkor az tulajdonképpen olyan, mintha meg is történt volna velünk. Hogy miért álmodunk legjobb barátunk/barátnőnk jegyesével, és miért döfjük le vadul és cincáljuk szét a kedvenc nagybácsinkat, nemcsak a pszichológusok kedvenc kérdése, hanem ennek az előadásnak is a központi témája. Hányan vagyunk ott bent, és meddig tart a mi felelősségünk, és meddig a bennünk lakozó állaté?
Rómeó (nem az, egy másik) egy napon arra kel, hogy képmutató, unalmas, és fájóan rendezett, etikettszagú világa helyett a heveny megőrülés jeleit kezdi el inkább produkálni, mint utóbb kiderül, mélylélektani indíttatásból. Tudniillik harminc évvel ezelőtt úgy bedühödött egy gyermeki ösztönös kegyetlenség láttán, hogy nem bírt indulataival, és úgy fejbe vágta egy hatalmas kővel az erőszaktevőt, hogy az még félúton találkozott az imént falhoz csapott gyíkkal. Hazaérve pedig mintha mi sem történt volna, soha nem beszélt a történtekről, amely egészen addig lappangott benne tovább, míg legjobb barátja nőjének felpróbálása után tényleg kénytelen volt szembenézni a ténnyel, hogy vagy tényleg ekkora szar ember, vagy kettő van belőle. Hát persze, hogy inkább az utóbbi, úgyhogy ezen felbuzdulva produkálja Rómeó az elmebetegség tüneteit.
Nem tudni, hogyan, Bárka Színház

Mucsi Zoltán, Szorcsik Kriszta
A drámai alaphelyzet pedig egészen kiváló is lenne, ha már az első néhány pillanattól kezdve nem úgy éreznénk, hogy egy nagyszínpadról eltévedt előadás játszódik előttünk a stúdió intim szférájában. A vélhetően humorforrás gyanánt lebutított karakterek (Rómeó ez alól kivétel) igazából egy abszurd komédia és egy vérvaló melodráma meglehetősen kusza – csak vélt – rendszerében mozognak, hol egyikben, hol másikban mártva meg karakterüket. Az így tökéletesen megfoghatatlan figurákba Kálid Artúr, Ilyés Róbert, és Szorcsik Kriszta bicskája – vélhetően határozott, vagy épp határozatlan rendezői utasításra – tőből beletörik. Kálid Artúr Nicola szerepében valamely kabarévarieté gyáva úr-karakterét hozza, Ilyés Róbert a mokány férfi, Szorcsik Kriszta pedig a teljes alaktalanság állapotában valamilyen kettősséget szeretett volna megragadni Bice szerepében, de a rendező-színész dialógus különösképpen sikertelennek bizonyulhatott, mert erről a nőről nem derül ki az előadásból igazából semmi. Spolarics Andrea Ginevra szerepében egy sötétebb lelkű megélhetési nőt alakít, Mucsi Zoltán (Rómeó) pedig az egyetlenként képes ennek a kettősségnek valódi formát adni, gyerektörténet-monológjában benne van minden, amit erről az emberről az előadásban megtudhatunk, ami egyfelől nagyszerű színészi teljesítmény, másfelől az elkövetkezendő bő óra eztán jelentősebb izgalmak nélkül csordogál tovább.
Bocsárdi László rendező tényleg nem számol a kis térrel, sőt, igazából a nézőkkel sem nagyon. Az, hogy a szódásszifon spriccéből jut némi az első sornak, hogy a széttört tányér néhány darabjának röppályája a befogadói testet keresztezi, és hogy a nyílt színpadi pancsolás sem szorítkozik a minimedence határain belülre, még hagyján, de hogy a patronos pisztolyból hat olyan lövés dördül el, amely a Vígszínház színpadán szólva is felverné a kint ülő ruhatáros néniket, az már sok. Itt tényleg nem partnerként számoltak velünk, csak kellékként, és ez nem túl barátságos. Ezen némileg enyhít Bartha József díszlete, amely segítségével egy ebédlőasztalból lehet medencét varázsolni, és amely egyébként remek ívet is tudna adni az előadásnak, és még így is erős kép tud lenni az utolsó, amely protokollebédek hangulatát mossa össze egy Hitchcock-filmével, de ennek és a kétségtelenül hatalmas színészi munka ellenére sem tud többet mondani az előadás, mint hogy jobb lenne a dolgokat kibeszélni magunkból, ahelyett, hogy kotlunk a problémáinkon, éveken, évtizedeken át.
Nem tudni, hogyan, Bárka Színház

Ilyés Róbert, Kálid Artúr
Az állat pedig valóban ott él bent, de nem tudtunk róla meg annál többet, mint hogy tényleg van, és valószínűleg nagyon sokat szeretne mesélni nekünk, csak nem nagyon értjük meg egymást. Ha pedig nagyon nem érti meg az ember, akkor valami ilyesmi lesz a vége.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr118002985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.