7óra7

Mint a gemenci szarvasok
7óra7: (10/10)
Közösség: (0/10)

Mint a gemenci szarvasok

2010. 10. 18. | 7óra7

Ha jól meggondoljuk, közhely az egész. Maga a hatalom jár kézről kézre egy pisztoly formájában paraszt, proli, arisztokrata, értelmiségi és csinovnyik-kispolgár között, kinél-kinél megpihenve kicsit, hadd szabaduljon ki igazán az éppen aktuális szellem a palackból. Mindez apadatlan humorral és mélységes mély iróniával, hiszen minek is nagyot mondani a nagyról, mondjunk róla inkább kicsit, de nagyon.
Görgey Gábor drámája bejárta már keresztül kasul a világot, hatalom és ember viszonya ilyen játékos, tragikomikus köntösben jól fogyasztható mindenfelé, még ha nem kevés pesszimizmus is fakad a körkörös történelemszemlélet saját farkába harapó kígyójából. Egy szoba, egy fegyver; akinél a fegyver, az diktál; mindenki despota, csak más-más köntösbe bújtatja; a demokrácia csak akkor kap teret, ha a félelem összerántja a közösséget, ám amint a szabad levegő frissessége megcsapja az arcokat, a kényelemből despoták születnek megint. Megint nagy szavak, pedig a színpadon minden már-már szentimentális és közvetlen, mintha a homokozóban játszana öt kölyök, még azt sem tudjuk meg, hogy igazi volt-e a fegyver.
Komámasszony, hol a stukker? - Na koho to slovo padne - Pesti Színház - Divadlo Astorka, Bratislava (Pozsony, Szlovákia)

Róbert Jakab, Luká¹ Latinák, Juraj Kemka, Vladimír Kobielsky
Nem is ez a lényeg, hanem hogy Róbert Jakab (Kiss) kötöttpulcsis bölcsésze, Vladimír Kobielsky (Méltóságos) arisztokratikus gőgje, Marián Miezga (Cuki) bőrkabátos keménylegénye, Luká¹ Latinák (Márton) magyar (vagy szlovák) népmesékből importált parasztlegénye, és Juraj Kemka (K. Müller) gumigerincű hivatalnoka mind olyan kisstílűséggel vaskosan kibélelt tökéletes sztereotípiaparódiák, amik ebből az egyébként kegyetlen játszmából légiesen könnyed játékot faragnak. Olyannyira, hogy könnyen azon vesszük észre magunkat, hogy hiába a színpad felett lévő felirat (ti. szlovák nyelven zajlik a pozsonyi Astorka Színház előadása), szinte nem is kell, hiszen minden ott van a színpadon eljátszva, nekünk tényleg csak nézni kell.
Peter Mankovecký ugyanis mindenféle nagyotmondás, politikai/történelmi kinyilatkoztatás nélkül, egyszerű (ha úgy tetszik, tiszta) nyelven rendez: egy üres térben néhány kellékkel, pár székkel és egy kredenccel támogatja meg a totális színészi jelenlétet, amely óraműpontosságú, és a könnyedség mögött iszonyú fegyelmezett, összehangolt és következetes. A szövegeket gegek, poénok, betétek egészítik ki, arányosan, adekvátan és nem mellesleg ellenállhatatlanul komikusan. A színpadon ugyanis mindenki áldozat, hiszen a szoba ajtaja zárva van, ez pedig elég méltatlan helyzet ahhoz, hogy kellő stílusérzékkel tényleg minden pillanatából gúnyt lehessen űzni.
Komámasszony, hol a stukker? - Na koho to slovo padne - Pesti Színház - Divadlo Astorka, Bratislava (Pozsony, Szlovákia)

Hátulról előre: Luká¹ Latinák, Róbert Jakab, Marián Miezga, Vladimír Kobielsky
A játék végén pedig együtt vannak, mint a gemenci szarvasok árvízkor, és az övék a világ – pontosabban valami torz szabadságszerű dolog, ami igazából megvolt végig, akár a nyílt despota, akár a kommunista, az őrült, vagy a népies volt hatalmon. Az élet kicsi, csak nagynak tűnő dolgok veszik körül. Ezen pedig így érdemes továbblendülni: kinevetve annak minden kicsinyességét és sutaságát. Mert minden hatalom zizi egy kicsit. Ez már csak ilyen.
(Pesti Színház, 2010. szeptember 20.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr958002879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.