7óra7

Miss(ed) Lear
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Miss(ed) Lear

2010. 10. 18. | 7óra7

Nem az első alkalom és valószínűleg nem is az utolsó, hogy egy nyári színházban az előadásnak elsősorban nem a nézők figyelméért, hanem a körülményekkel kell küzdenie. Így járt a bukaresti Bulandra Színház Gyulán, a tornacsarnokban, ahol a Lear inkább egy szaunában, mintsem az Andrei ªerban által eltervezett helyszínen játszódott. Ha ez nem elég elidegenítő erő, akkor érdemes azt is megjegyezni, hogy a díszlet érezhetően egy számára teljesen idegen és kényelmetlen térben tárta a nézők elé az előadás hangulatát. A kellemetlen körülmények ellenére ha valami látszik a produkción, akkor az a felépítettség, a következetesség és az átgondoltság. Ilyenkor pedig érdemes mindent megtenni, hogy valahogy megértsük, ami előttünk zajlik.
A tevésből persze harc lesz, a fizikai létéért küzdő néző pedig nem jó néző, szükségszerűen távolabbról nézi az előadást, mint ahonnan egyébként ideális. És feldolgoznia is nehezebb. Pedig lenne mit, hiszen bár Lear itt is elajándékozza földjeit, és a történet minimális húzással – de annál több kiegészítéssel – zajlik a színpadon, de nem az apa ismeri félre lányait, hanem az anya, nem apu ellen hirdetnek kizsigerelési hadjáratot a lányok, hanem anyu ellen, nem férfi az óvó és vigyázó barát, hanem nő, nem férfi a bölcs és szemtelen bolond, hanem nő. És így tovább: mindenki nő. Amennyire különleges, annyira furcsa is a helyzet.
Lear, Teatrul Bulandra (Bukarest) / Gyulai Várszínház

Mariana Mihuþ
A színészek rendkívül precíz, pontos és alapos elemzést, valamint vezetést kaptak. Olyannyira, hogy itt mégiscsak férfiak és nők vannak a színpadon. Némi különbséggel. Mariana Mihuþ tökéletesen adagolt mértékletességgel támogatja meg Lear elesett, megtébolyodott, a normákhoz ragaszkodó modorosságból az iszapos földre zuhanó karakterét szenvedélyes érzelmekkel. Nem csak fejben omlik össze a király, hanem érzelmileg is összezavarodik, kapaszkodót, társat keresve. Valeria Seciu Glosterje a zárkózottságból és a kimértségből törik meg teljesen, félreismerve fiait – pontosabban lányait –, ez a zuhanás pedig (köszönhetően női mivoltának) sokkal megrázóbb, mivel olyan feladatot vállalt magára, amit igazából nem képes teljesíteni. Két fia (lánya), Edmund és Edgar Ioana Pavelescu és Andreea Bibiri megformálásában tűz és víz, mind megjelenésben, mind játékban. Előbbi az extrovertált vagány lány, aki szorongásból bosszút fogad a világ ellen, ezt Pavelescu kétértelmű, zavart gesztusokban és a testi vágy megjelenítésében fejezi ki a legerőteljesebben. Utóbbi tipikus tinédzser, aki pillanatok alatt kényszerül felnőni; Bibiri tökéletesen érzékelteti, hogy mindkét állapot a megjátszásról szól, távolságot tartva, következetes gesztusokkal teszi figyelmes tanulóvá és cselekvővé Edgart. Kent nem csak a tettek és szavak szintjén igaz, óvó és bölcs barátja Learnek: Virginia Mirea csöndjeiben is sugárzik a szerep minden indíttatása, önzetlen és tanító jellegű törődése. Goneril túljár Regan eszén, ő a ridegebb, Daniela Nane alakításában így az érzelem csak játék, a szenvedély csak manipuláció, míg Irina Ungureanuéban mindez az esendőség és a bizonytalanság kifejeződésére szolgál. A két színésznő a két karakter minden egyes pillanatát, különbségét és azonosságát összeegyeztette. Cordelia teljesen elüt testvéreitől, ő az éteri lény, maga a tisztaság, de Nicoleta Hancu alakításában zárkózottság és csöndesség is társul a szerephez, így egyértelműsítve, hogy miért nem magyarázza ki magát az apjánál.
Lear, Teatrul Bulandra (Bukarest) / Gyulai Várszínház

Valeria Seciu
A színésznők annyira erősen vannak vezetve, hogy szinte teljes értékű férfiakká válnak, ám valódi nemüket megtagadni nem tudják és nem is akarják. Igazából eldönthetetlen a nemiség, ám annak köszönhetően, hogy a női színészek egészen mást jelentenek a színpadon, sokkal inkább az érzelmek kerülnek előtérbe. Jöhetne a kérdés, hogy vajon praktikáikkal és játékaikkal vajon a nők a fontos kérdések eldöntői? Lehet. Annyira lehet, hogy az előadásban a játék is hangsúlyos. A színházat játszás, a szerepet játszás, nemiségtől függetlenül. Mire utalhat az, hogy ezek a nők néhol kegyetlenül durván bánnak el egymással, megmutatva a brutalitás minden pillanatát (Gloster megvakítása), néhol pedig csak úgy tesznek, mintha (Gloster megverése)? Mire utalhat a hollywoodi akciónarratíva, a Legyen ön is milliomos!-t felidéző erőteljes felütés, valamint a jó és rossz várva várt küzdelmét megmutató zárás? Mindez keveredik terroristákkal és békefenntartó katonákkal, Britannia helyett a három részre osztott Románia térképével, háborús övezetté váló téglafallal, vízzel, sárral, hol lágy, érzelmes komolyzenével, hol pedig pörgős ütemekkel. Mintha csak bekapcsolnánk a tévét.
Mindebbe fokozatosan bele van dolgozva Dragos Buhagiar díszlete, amely rendkívül sok teret hordoz magában: hegyet, lejtő, dísztermet, mocsarat, sivatagot, amire éppen az előadásnak szüksége van. Lia Manþoc jelmezei is hasonló részletességgel és alapossággal készültek el, karaktereket, személyiségeket, szándékokat, vonásokat, változásokat szinte jelenetről jelenetre képesek megmutatni, a modernizáló öltönytől kezdve a testfestéken át a kisestélyiig mindent rendkívül aprólékosan jelenít meg.
Az kétségtelen, hogy ez a kegyetlen hatalmi hiearchiajáték nőkkel még durvábbnak és még érzéketlenebbnek hat, sőt mi több, az érzelmek kisemmizéséről is szó van itt – azonban nem sokkal erősebb, mintha férfiakkal történne mindez. Hacsak nem abból a szemszögből nézzük, hogy ha már a nők is ilyet játszanak és így játszanak, akkor már tényleg baj van.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr18004639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása