7óra7

Nem muszáj, csak kötelező
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Nem muszáj, csak kötelező

2010. 10. 18. | 7óra7

A Hargita vadromantikus, székelyek, magyarok, románok lakta vidék, ahol nem sokkal Trianon után a történelmi hátszél nem nagyon kedvez a felnőtté válás apró-cseprő dolgaihoz. Tamási Áron Ábel a rengetegben című műve a kötelező olvasmányokhoz tapadt minden prekoncepciótól terhes, például attól, hogy ha színpadi változatban megjelenik, az általános iskolák rögvest kapva kapnak az alkalmon, hogy ezzel letudják a kulturális szabadidő-szervezés kényes terhét, nem számolva azzal, hogy vajon a közönség kompatibilis-e az előadással. Ez az Ábel nem délutáni matiné, nem teátrális kötelességlerovás a színház részéről, hogy legyen valami, ami jól mutat az év végi beszámolóban, hanem gondosan építkező, kidolgozott, és beszédes előadás a felnőtté válás ambivalens állapotáról.
Ambivalens, mert egyrészt a gyerekörömök nagy részét felszippantja a felnőttlét, másrészt más örömöket ad, a kettő között pedig kegyetlen és vészterhes az út, még a Hargita festői környezetében is. Ábel ugyanis kénytelen kiszakadni a meleg családi fészekből, ami abban az esetben még kellemetlenebb, ha adva van egy apa, akire föl lehet nézni, és példaképként állhat az ember előtt, valamint adva van egy anya, aki szerető, figyelmes és érzékeny. Ábel ugyanis a banki erdők pásztora lesz, és magashegyi remeteként mindössze két társa van a megforduló kuncsaftokon kívül, egy kutya és egy kecske. Ábel esze vág mint a borotva, megtalálja mindenkivel a közös hangot, jól és eszesen felesel, a szabályokat betartja, bár kissé nehezen viseli a hirtelen jött egyedüllétet, ennek megfelelően rendesen fogy a pálinka is, egyszóval birkózik a hirtelen jött önállósággal. Az eszesség azonban mit sem ér a puszta emberi lelketlenség ellen, így Ábelnek a sokféle-fajta emberrel időről időre konfrontálódnia kell, Pinczés István rendezésében pedig ez a harc a józan ész és a tiszta lélek összecsapása lesz a cseppet sem makulátlan nagyvilággal.
Ábel, Magyar Színház

Horváth Zoltán, Őze Áron
Ahhoz, hogy ez az ellentét megszülethessen, ahhoz elsősorban Horváth Zoltán szimpatikus természetességgel, a romlatlanságot a legénységgel mindig megfelelő mértékben vegyítő Ábeljére van szükség, és ez teljes valójában jelen is van a színpadon. Ahhoz hogy ez a karakter kiteljesedhessen, szükség van a kedvesen szemtelen, hűséges és szórakoztató, a maguk négylábúságával is teljes értékű barátokként jelen lévő Bolha kutyára (Őze Áron) és Tekla kecskére (Soltész Bözse), akiknek hármasa a barátság komplex képletévé tud nemesülni. Ehhez jönnek sorra kontrasztnak az egyszerűbb, de egymáshoz képest színes, már az ártatlanságon jelentősen túllévő figurák, mint a velejéig romlott Fuszulán szerepében ifj. Jászai László, a hatalommal gátlástalanul visszaélő komisszárként Szűcs Sándor, az erkölcsi tényezőkre nem sokat adó Surgyelánként Mihály Pál, vagy a bután berzenkedő Győző figurájában Izsó Vilmos. Sipos Imre a szikár székely apa, Győző szerepében, Kubik Anna szeretetteljes anyaként, Szélyes Imre a tesze-tosza igazgató szerepében, illetve Fillár István Garmadája a jó oldalt képviselik. Valamennyi transzparens karakter egydimenziós mivolta egész addig izgalmas, amíg nincs idő rajtuk hosszabban elidőzni, ekkor néhol sekélyesebbé vállnak, de ezt szerencsére túlnyomórészt elkerülte a rendezés, csak a Blankát játszó Benkő Nóra lóg dramaturgiailag a levegőben, amikor szereleme kényszerű elhagyásakor a bánatnak szikrája sem ül ki arcára, teljesen elveszítve ezáltal a karakter motivikai összetevőit.
Ábel, Magyar Színház

Ifj. Jászai László, Szélyes Imre
Pinczés István rendezése, háttérben az egyre kopárabb Hargitával, végigvezet minket a kijelölt úton, és még a színre lépő nációk zenei világából is rendszeresen kapunk némi ismertetőt. Egyedül a lezárás tűnik kissé kényszeredettnek és válik teljesen kontextusidegen módon hollywoodivá, amikor az összes tragédia az utolsó öt percben történik meg, gyors tételmondat-kiemelésben zárulva, miszerint azért vagyunk a világon, hogy legyen otthonunk. Az éppen hontalanul maradt főhőssel kifejezetten erősen is hathatna, ha kissé finomabban, az előadás eleddig épített stílusában jutnánk hozzá ehhez tartalomhoz. Mindenesetere ez az Ábel így is erős, koncepciózus, végigvezetett, értelmezett és pontos előadás marad, pont azzal a frissességgel rendelkezve, amivel a kötelező olvasmányokat elég ritkán szoktuk illetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr58003551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása