7óra7

Párhuzamos dimenziók
7óra7: (4/10)
Közösség: (6/10)

Párhuzamos dimenziók

2010. 10. 18. | 7óra7

Egy kolosszeum és egy ketrecharc-ring vadházasságából létrejött nézőtéren üldögélünk. Minden nézői blokk előtt legalább kétméteres, rácsos vasfüggöny tornyosul, a groteszk királydrámába öltött finoman szólva is szókimondó feketekomédia pedig a küzdőtéren folyik. Ez a forma, a szerzői alapinstrukciókat jelenetenként felkonferáló ajtónállóval karöltve nagyon hangsúlyozni szeretné, hogy amit látunk, az „csak” színház. Az elidegenítés viszont olyan jól sikerül, hogy a nézőnek gyakorlatilag semmi esélye nem marad megismerkedni az előadással.
Tim Carroll rendező ugyanis nem indokolja, hogy vajon miért is kell a – legyünk optimisták – lelkes befogadni akarással érkező nézőt azzal frusztrálni, hogy a kerítéskockák dzsungeléből folyamatosan kiválassza azt az optimális lyukat, amin éppen elcsípheti azt a szereplőt, aki éppen érdekesnek mutatkozik. Továbbá, ha már megszületett a döntés az ilyen magas fokú elidegenítésről, akkor ez miért nem találkozik egy merészebb színpadi formával is, miért nem marad következetes saját merészségéhez, miért marad meg a teljesen provinciális kamaraszínházi játékstílusnál? Vélhetően azért, mert a nemiség köré felépített, finoman szólva is malac szövegek, önmagukban valóban szép disszonanciában állnak a királyi udvarokhoz, vagy a romantikus történelemeszméhez fűzött sztereotípiákkal, a klasszikusabb színjátszással. Azonban azzal, hogy ez az egész szövegfolyam egy, a nézőtől teljesen elzárt, izolált térben történik, nem tud önmagán túllépni, és megmarad szimpla trágárságnak, sőt, néha már csak a polgárpukkasztás szintjén képes mozogni, pedig az teljesen nyilvánvaló, hogy Howard Barker színműve ennél sokkal több.
Victory (Győzelem), Bárka Színház

Mucsi Zoltán, Dévai Balázs
Lady Bradshaw története, aki végül is a horror legmélyebb bugyrait járja végig ahhoz, hogy férjének tett utolsó ígéretét teljesítse, az emberi létezés posványában, a hatalommánia, a lelketlenség és az ostobaság világában játszódik. Egy olyan világban, ahol mindent az ösztön, legfőképpen az életösztön irányít: az életben maradás bármi áron, királytól szolgáig egyaránt. Barker pedig ezt a mocskos világot irodalmi igényességű, verbális mocsokkal, és iszonyú belső ellentétetekkel ábrázolja, ami csak a szövegkönyvben találta meg saját kontextusát, a színpadon nem. Kontextus nélkül pedig ezek a szövegek legalább annyira mozognak légüres térben, amennyire a színészek sem találják a biztos fogózkodót a viszonyítási pont nélküli játéktérben.
Victory (Győzelem), Bárka Színház

Seress Zoltán
A gyáva, esetlen és szánalmas, lappangó agresszor júdásepigon Scrope szerepében Mucsi Zoltán csak az alap megrajzolásáig jut, erőtlen és kifejtetlen marad, ahogy Kardos Róbert kangörcsös, de szexuálisan frusztrált, kisebbségi komplexusos Ballja, Telekes Péter megilletődött, rációvezérelte McConochie-ja (akinek bukása teljesen súlytalan marad), Kálid Artúr Hambrója és Parti Nóra Devonshire-e is. Dévai Balázsnak azonban a középszerű, öntelt Clegg udvari költő szerepében végig sikerül a stílusos ripacséria elemeit használva velejéig romlottnak és gerinctelennek maradnia, Pásztor Tibor a „csicskaság” paramétereivel minden pillanatban jól felszerelt, Seress Zoltán pedig hibátlanul vegyíti a gyereket, a szeretőt, a megalománt, a romlottat és a jót, a gonoszt és a megbocsátót Stuart Károly szerepében. Nem lehet megállapítani, hogy szimplán őrült, vagy csak velejéig gonosz. Gados Béla biztonsággal aknázza ki néhány mondatának komikus rétegeit, Réti Adrienn pedig Bradshaw lányaként csak a tisztaság szimbólumaként kell, hogy megjelenjen a színpadon, mert hogy egyébként van ilyen is. Spolarics Andrea rengeteg energiát öl bele Lady Bradshaw ugyancsak ellentétes alakjába, hogy ne lehessen róla sem tudni, miért is merül el az iszapban, de valódi viszonyt vele sem lehet kialakítani a nézőtérről.
Victory (Győzelem), Bárka Színház

Mucsi Zoltán, Spolarics Andrea
Így aztán hiába a két felvonás közötti intermezzó a stúdióban, ahol egyébként némi lélegzethez jut az előadás, és hiába a vélhetően igen nagy munkabefektetés, ritka, amikor előadás-darab-színész-néző négy ennyire különböző dimenzióban foglal helyet. Átjárás pedig nem nagyon mutatkozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr768003037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása