7óra7

Sárvidék
7óra7: (9/10)
Közösség: (0/10)

Sárvidék

2010. 10. 18. | Turbuly Lilla

A revizorbeli kisváros minden lakójának sáros a csizmája, sőt, a kabátjuk alja is, csak a Szentpétervárról érkezett léhűtő, az álrevizor elegáns lakkcipőjén esne hanyatt a napsugár, ha sütne éppen. De sáros itt mindenki, nem csak a szó konkrét, hanem átvitt értelmében is, különbség legfeljebb a fokozatokban, az elkövetett stiklik, lenyúlások nagyságrendjében van. És sárosak vagyunk mi, nézők is, szól ki hozzánk a polgármester, ha másban nem, hát némi számlamellőzésben, adókozmetikázásban, az életünk részévé vált ügyeskedésben. Nem csoda, ha ma is megrémülünk a gogoli mondattól: „Revizor érkezik hozzánk”. Hiszen hatalom és egyén, centrum és periféria viszonya nem sokat változott Gogol óta, nem beszélve a jó öreg emberi természetről.
Bagó Bertalan közénk, nézők közé ülteti az igazi Revizort (Mihály Pétert), a szünetben is ott sétálgat közöttünk, szigorú arccal, bőrkabátban, fegyvertáskával a derekán, kívülről lát tehát mindent, ahogy mi is, ugyanakkor része a rendszernek, ahogy mi is annak, amelyben élünk. A nézőpont folyamatos változtatása egyébként is az előadás egyik jellegzetessége. Külső hang, egy láthatatlan narrátor mutatja be nekünk a szereplőket, a titkos jelentések részvétlen, mindentudó stílusában. Aztán, amikor az álrevizort leleplező levelet a kíváncsi, unalmas óráit borítékok felgőzölésével múlató postás (Kricsár Kamill) jóvoltából felolvassák, az éppen kicsúfolt városlakóra új szemszögből, a kívülálló szemszögéből csodálkozik rá a helyi közösség. Mindezt egy, a színpadtól távol, a karzaton elhelyezett férfikórus karéneke egészíti ki. A rendezés időben is kitágítja a darab határait. Eredetileg ugyan a cári korszakban játszódik, de a Revizor alakja külsőségeiben inkább a szovjet érára utal, ugyanúgy, ahogy a zárókép vörös háttere, a kórus által elénekelt forradalmi dal is. A nézőtéri kiszólások pedig a jelenre, de mindenféle erőltetett, direkt aktualizálás nélkül. Ez a kinn is vagyok, benn is vagyok játék, és a jelen állapotainkkal fennálló párhuzam keseríti meg és teszi ironikussá, időnként abszurddá az egyébként vérbeli komédiához illően sorjázó, komikusnál komikusabb jeleneteket. Például, amikor a külsőleg erősen Puskinra hajazó Hlesztakovnak (Nagy Péter) a nagy kényeztetésben még a lokniira is óvón vigyáznak a helyi potentátok, nehogy fektében kiugorjanak a művészien bodorított hajcsigák.
A revizor

Pete Zsuzsanna, Kanda Pál, Urházy Gábor László, Holecskó Orsolya, Kricsár Kamill, Kiss Ernő, György János, Jurina Beáta, Szegezdi Róbert, Wellmann György
Vereckei Rita díszlete négy monumentális téglatestből áll, ide-oda forgatva őket, néhány kiegészítővel hol irattárrá, hol szobafallá, hol kerti lugassá alakulnak. A jelmezek egyszerre utalnak a társadalmi állásra és a szereplők jellemére, de egy-egy, jellegzetesen orosz kiegészítővel a helyszínre is: a férfiak fejfedői például a Lenin-sapkától a kucsmán keresztül az usánkáig minden variációt felvonultatnak. A polgármester felesége (Holecskó Orsolya) pedig – fölöttébb heves temperamentumának megfelelően – kinézetre mulatságos keveréke a Matrjoska-babáknak és a guminőknek.
A revizor

Szegezdi Róbert, Urházy Gábor László, Nagy Péter, Kiss Ernő
A társulat kiváló összjátékot nyújt. Kiss Ernő polgármestere tipikus példája a felfelé törleszkedő, lefelé rúgó (jelen esetben pofonokat osztogató) emberfajtának. Ennek megfelelően ingadozik a magabiztos önteltség és a rémült alázatoskodás között. Nagy Péter Hlesztakov szerepében a másokon való élősködés nagymestere, elég intelligens ahhoz, hogy gyorsan átlássa a számára kedvező félreértést, no meg a helyi viszonyokat; és elég cinikus ahhoz, hogy mindezt a lehető legjobban ki is használja. Szolgájában (Mészáros Andrásban) előbb az éhség diktálta düh, később az óvatos józanság dominál. A helyi tisztviselők, birtokosok egy-egy jellegzetes típust képviselnek. Zemljanyik, a közjótékonysági intézmények főgondnoka (Urházy Gábor László) ferde válltartásával, zsíros haját kényszeresen igazgató mozdulataival ikertestvére lehetne a híres BBC-sorozat, a Büszkeség és balítélet tenyérbe mászó képű Mr. Collinsának. Hlopov tanfelügyelő (Szegezdi Róbert) a félénk tehetetlenség mintapéldánya. Kanda Pál korrupt járásbíróját jobban érdeklik a vadászkutyái, mint a periratok. Bobcsinszkij és Dobcsinszkij, a két földbirtokos, mindig párban járnak. Ők azok, akik nem a stiklijeiket takargatnák némi „pénzkölcsönnel”, hanem emberileg érthető kéréseik teljesítéséhez kérik a mindenhatónak vélt álrevizor közbenjárását. A joviális Dobcsinszkij (Wellmann György) „idő előtt” született gyermekét venné a nevére, Bobcsinszkij (Balogh Tamás) viszont csak annyit szeretne, ha nevéről, és így létezéséről tudomást szerezne a cár atyuska. A polgármester felesége (Holecskó Orsolya) a legkarikírozottabb szereplő, aki állandó hevületét folyamatos szoknyalebegtetéssel hűti, és folyton rivalizál nagyra nőtt, kicsit még esetlen nevelt lányával (Ligeti Kovács Judit).
Hlesztakov még időben, lelepleződése előtt elutazik, maga mögött hagyva az ominózus levelet, a saját gunyoros látleletét a városról és lakóiról. De ők a pillanatnyi önmagukba nézés után máris térdre esnek az újabb látogató, az igazi Revizor előtt. Sárvidéken nem változik semmi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr308004453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása