7óra7

South Park East
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

South Park East

2010. 10. 18. | 7óra7

Filmes szélesvászon ad keretet a pécsi Koldusoperának, amely egyszerre hoz realista színházparódiát és brechti elidegenített színházat, musicali könnyedséget ötvöz szívszorító prózai részekkel, a guillotine-szerűen lezuhanó lepedőre vetített burleszkidéző feliratok, a vágóhíd-szerű keretdíszlet és a pontosan eltalált karakterek élvezetes és kerek előadássá emelik a produkciót. Béres Attila rendező még a South Parkot is beveti, mint kortárs párhuzamot. Nagyszerűen működik.
Hogy mi a közös a Koldusoperában és a sok helyütt a biztosítékot kiverő non-pc rajzfilmben? Az éles, már-már cinizmusba hajló társadalomkritika és a minden szinten elvont, karikatúraszerű ábrázolásmód bizony rímel Brechtre, ekképpen Kennynek helye van Bicska Maxi bandájában. Ilyen és ehhez hasonló ötletek, natúrra csupaszított karakterek, egyszerű, jelzésértékű mélységben is maximálisan kihasznált díszletek (Horesnyi Balázs), kifejező, a kort idéző, mégis azon felül álló jelmezek (Pilinyi Márta), sűrű játékstílusváltás és pimasz, szertelen, a figurák iránti szeretettel teli, néha kissé cinizmusba hajló humor az alkotóelemei a „3 garasos operának” a pécsi kamaraszínház színpadán.
Béresnek van miről beszélnie: a szegénység, a nyomor állandó, az ő kihasználhatóságuk, megvezethetőségük, felhasználhatóságuk is mintha éppen aktuális lenne, világválságról mostanság is eleget hallani, és a fehérgalléros bűnözés sem meglepő abban az országban, ahol komplett polgármesteri hivatalokat csuk le a rendőrség egyik napról a másikra (vajon miért éppen most? Tigris Brown biztos tudja a választ), vagy éppen abban a városban, ahol egy európai projektre eddig csak az ablakon ömlött ki a pénz. Brown, Peachum és Macheath-Bicska Maxi: ikonikus alakjai ők a társadalomnak, akiket mindnyájan ismerünk.
Az előadás éppen arra keresi a választ, hogy miért van ez így, és melyek ezek a párhuzamok. Ezek után meglepő lehet, de tény: Béres egyáltalán nem aktuálpolitizál, a történet szemernyit sem változik, mindössze a nagyon alapos értelmezés (dramaturg: Ari-Nagy Barbara) által válik mindennapjainkat feszítő előadássá Brecht alkotása. A színészek tökéletes partnerei a sokstílusú játéknak. Ottlik Ádám fifikás, rókaravaszságú, gátlás és érzések nélküli Peachumje a tiszta, emberség nélküli racionalitás embere, aki a humánusságot tökéletesen ismeri, éppen ezért tudja, hogyan lehet azt előhozni az emberekből, kifordítani és kihasználni. Stubendek Katalin Peachumné szerepét éleshangú, tenyeres-talpas házmesterné és egy kivénhedt madam vegyületeként adja elő. Köles Ferenc Bicska Maxiként belülről jövően elegáns, választékos, okos férfi, akinek egyetlen gyengéi a nők – ők azok, akik elbuktatják. Tigris Brownnal való barátsága, úgy tűnik, több barátságnál, társak ők az ellentétes oldalon, gyakorlatilag egymás számára az egyetlenek, akivel szemben nem kényszerülnek szerepet játszani. Ha ez a világ nem olyan lenne, amilyen, mi mindenre lennének képesek együtt! De a világon nem lehet változtatni, hát inkább beletagozódnak, aminek – természetesen – bukás a vége. Széll Horváth Lajos játssza a rendőrfőnököt: az intelligens és korrekt Brown lételeme a betyárbecsület – a sors fintora, hogy ő lett a rendőrfőnök ebben a világban, annak a testületnek a vezetője, amelyben ugyanúgy virágzik a korrupció, mint odakint.
Pollynak, Lucynak (Györfi Anna, Darabont Mikold) esélyük sincs megérteni a férfiak világát: mindketten csak a saját maguk személyes boldogságát keresik az imádottá kinézett Maxi mellett, aki eszköze lehet annak, hogy szüleik elvárásaival szembefordulhassanak. Kocsma Jennyt a férfivágy kielégítésének szimbólumaként láttatja Herczeg Adrienn: ő az a lány, aki mellett Maxi felhőtlenül boldog tud lenni, nem véletlen, hogy ő Maxi elbukásának az eszköze. S mellettük minden szereplő: a bandatagoktól, a rendőröktől kezdve a kurvákon, koldusokon keresztül a gyerekekig és a Bókai Zoltán vezette, kiváló formában muzsikáló, a songokat autentikusan megszólaltató zenészekig, kiveszi a maga részét ebből az összetett játékból. Csupán egyetlen problémát éreztünk: a második felvonás nem „pörög” annyira, mint az első, néhol lanyhul a figyelem, a koncentráció, de a finálé lendülete (és az, hogy még abban is sikerül meglepni a nézőket) feledteti ezt, még a kivezényelt középiskolás nézőkkel is.
Persze, a végén jön a nevetséges és valószerűtlen feloldás: a királynő hírnöke jő, s feloldozást ad Maxinak, ám ez a feloldozás éppen annyira nem igaz, mint amennyire az előadás vége nem az: nincs ennek vége, folytatódik tovább, a nézőtéri villany felkapcsolásával: éljük tovább azt a közeget, amiben „előbb a has jön, aztán a morál”. Pedig milyen szép lenne a világ Peachumök nélkül és olyan Brownokkal és Maxikkal, akik egyszerűen csak azok tudnának lenni, akik lehetnének.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr388003427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.