7óra7

Színészváltozatok
7óra7: (6/10)
Közösség: (6/10)

Színészváltozatok

2010. 10. 18. | 7óra7


Azonban arra kérdésre, hogy miért kellett színpadon megszólaltatni ezt a művet – bár a dráma rengeteg lehetőséget kínál –, nem kapunk igazi választ. Azon kívül persze, hogy nem csak jól markentingelt zsenik léteznek, és hogy a művész is csak ember. Pedig zajlanak az események több síkon is: Rosenbaum és Therese vadássza Haydn koponyáját, ezzel párhuzamosan végigkövethetjük több nézőpontból is a zeneszerző életét, ebből az egészből pedig ki-kiszólogatnak a szereplők, és mindezt egy angyal fogja közre, mint afféle showman, vagy kiselőadó, vagy műsorvezető. Göttinger Pál rendező is valahogy efelé igyekszik tolni az előadást, amelybe sokszor vonja be a nézőket, sokszor kapunk kérdéseket, sőt a második felvonásra visszatérőket még egy aprócska játék is várja – amely mechanizmusának felfejtése izgalmas kihívásnak mutatkozik. De igazából erre sem vezeti ki a koncepciót a rendező, sőt olybá tűnik, hogy számos olyan jelenet is van, amelyhez nem mindig akadt ötlet. Ezt általában a színészi játék tudja kompenzálni, mert a színpadra lépők viszont önfeledten lubickolnak a képtelen helyzetekben, a kettősségekben, az interakcióban és a váratlan humor kidolgozásában.

Harminchárom változat Haydn-koponyára

Benedek Miklós, Lázár Kati

Miközben Benedek Miklós fokozatosan, elmélyülve Haydn karakterében, jellemében, fokozatosan bontogatja az önmegtartóztató, a felszabadultságban is végig kontrollt tartó zeneszerző alkotói felismeréseit, méltóságot és megfontolást sugározva gesztusaiból, a többi színész inkább az ehhez tartozó miliőt szolgáltatja, nem is akármilyen módon. Ilyés Róbert egy cinikus, alkoholista, a világról mindent tudó és azzal az embereknek alaposan beolvasó angyalt formál, élvezve a nézőkkel való kommunikáció adta lehetőségeket. Az életunt szentségből végig átsüt, hogy valószínűleg pár perce még egy józsefvárosi kocsmában támasztotta az asztalt. Kálid Artúr minden lehetőséget megragadva teszi áthallásossá a herceg figuráját, akiben ott van mind a világ birtoklásába már beleunt, világfájdalmas, parttalan ember, mind a testi örömök iránt érzett elkötelezettség, nem kevés elszánt kitöréssel fűszerezve, így teremtve meg egyfajta váratlanul üzemelő öniróniát. Telekes Péter egy nyálas, a saját tehetségével és imidzsével tisztában lévő Mozartot formál, aki elképesztő életerővel és -energiával habzsolja az ezáltal elé táruló lehetőségeket. Afféle egyszemélyes showmanként flangál a színpadon, akit áthat az általa szerzett zene. A Kardos Róbert és Parti Nóra által formált Rosenbaum és Therese a koponyakutatás iránt érzett elkötelezettségükből, és az abból fakadó nézeteltérésekből formál egy komplett kis házastársi viszonyt, amelyben iszony és szenvedély egyaránt megtalálható – még ha utóbbi sokszor a keresett tárgyra irányul. A Réti Adrienn által formált Polzelli gesztusokban érzékien kötődik Haydnhoz, azonban hangsúlyaiból nem mindig hallatszik át a szándék és a vágy, és a színésznő nem mindig tud kezdeni valamit a dialógusokkal. Gados Béla még egy hegedűelhelyezésből is szólószámot fabrikál a tehetségre áhítozó Antonio szerepében, Lázár Kati pedig, Haydn édesanyjaként, nem éppen az ideáltipikus zsenimamát festi a színpadra, de értő, önironikus akadékoskodásaiból átsüt a szeretet.

Harminchárom változat Haydn-koponyára

Telekes Péter, Benedek Miklós

Csík György klasszicista díszlete mozgalmasan biztosít teret az egyszerre több síkon futó történetnek, sőt a rengeteg ajtóval és átjárással szellemesen zavarja meg annak rendszerét, miközben végig képes következetes maradni. Sokszínű stílusparádé ez, amelybe szinte minden, a komolyzenétől a nézőkkel való játéktól minden beleillik – szinte minden, ugyanis a díszlet és az előadás által fokozatosan felépített közegbe a különféle színárban úszó reflektorok elidegenítőek és kizökkentőek. Kovalcsik Anikó a ruhákkal minden kornak megadja a maga stílusos, ötletes pompáját, s jól megágyaz az angyal szürkeségének )az elunt öltözettel), Mozartnak (a Mozartkugel-logós pólóval), a herceg ízléses pöffeszkedésének – és még sorolhatnánk: mind rendkívül fantáziadús és karaktert árnyaló jelmez. A Dinyés Dániel által vezényelt zenekar mindvégig könnyedén váltogat Haydn és a néha felbukkanó Mozart, illetve Beethoven művei között, együtt lélegezve az előadással élvezetesen harmonikus zenét játszanak.

Azonban ezt a sok stíluselemet, ezt a rengeteg mindent Göttinger Pál rendezőnek a járásokon és a technikán túl nem igen sikerült mélyebben összeegyeztetnie, így Szabó Borbála dramaturgnak is nehéz dolga volt, hiszen nem volt egy világos, egész művön, jelenetről jelenetre működő koncepció. Talán ezért a hullámzó tempó, és a sokszor esetlegesnek ható ötletek. Így csupán a kalandos hangulat, a szellemes karakterek és mondatok, valamint a színészek önfeledt, lendületes játéka maradnak meg bennünk. No meg egy zseni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr908004525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása