7óra7

Homokvár, légvár, kártyavár
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Homokvár, légvár, kártyavár

2010. 10. 19. | 7óra7

Az Apostol lelkes konzihallgatók hobbizenekarából profi jazzrock-, majd vérprofi slágeregyüttessé változott az idők folyamán, népszerűségének és elfogadottságának – vagyis a „támogatott” kategóriában való létezés, illetve a negyven éves kitartás – titka pedig a teljes veszélytelenség volt. Az Apostol dalai az emberek kicsiny közhelyes érzéseiről, mindennap átélt helyzeteiről szóltak, kellemes hangzással, időnként szellemes, időnként pedig szimplán közhelyes szövegekkel. De nem is kell ezt múlt időbe tenni, hiszen a formáció – s ennek oka talán épp a fentiekben keresendő – a mai napig fennáll, működésének bizonyságát is adja a Nem tudok élni nélküled című előadásban, amely egy teljes egészében az Apostol dalai köré összeállított darabból, illetve egy, a zenekar által előadott rövid koncertből áll.

A produkcióban csupán az az érthetetlen, miért kell a színházi körítés egy kiadós örömzenéléshez. Az előadás megpróbál úgy tenni, mintha ez itt egy valódi színdarab volna, de a Vajda Anikó által összeállított sztori Böhm György rendezésében nem több egy vázlatnál. Adott egy ex-szerelmespár, a férfi (kávéházlánc-tulajdonos) Londonban, a nő (író) Budapesten, utóbbi fia Angliába utazik, ahol merő véletlenségből épp anyja volt szerelméhez csönget be csatakrészegen, s haladéktalanul, még a delírium közepette beleszeret a férfi lányába. Az írónő valamiért állandóan egy renoválás alatt álló szállodában lebzsel, amelynek megnyitójára készülnek (sztárvendég: az Apostol!), amely épületben ez a bizonyos szerelem erőteljesen bimbózott. Nem nehéz kitalálni, hogy ebben a szállodában találkozik össze ismét a férfi és a nő, s lesz egymásé a férfi lánya és a nő fia, igaz, egy apróbb bonyodalom és jó pár Apostol-dal elhangzása után, s a fináléra az együttes is megérkezik, hogy minden szereplőt, előadást, színházat elfeledve maga játsszon el a korábban már hallott dalokból néhányat még egyszer.

Nem tudok élni nélküled - Egri Márta, Mikó István

Hogy miért megy a dalok zenei alapja a darabban cédéről, ha egyszer adott, és a végén ki is használtatik a lehetőség az élő zenére, rejtély, ráadásul a konzervszámok nagy mennyiségű szintetizátort alkalmazó hangszerelése hagy kívánnivalókat maga után. Az énekesi teljesítmények sem jobbítják a dolgot, bár nem operai bonyolultságú dalokról van szó, mégis sokszor sikerül mellétalálni a hangjegyeknek – Mikó Istvánt kivéve, aki láthatóan érti és a helyén kezeli az elénekelt sorokat. Az időskorára özvegyen maradt, szeretetteli, csöppnyit cinikus férfi szerepe tökéletesen passzentos neki: mintha egyenesen őrá lenne írva. Amikor a bizonytalankodó és ugyancsak szeretetvezérelte írónőt játszó Egri Mártával állnak egymással szemben, tényleg elképzelhető, hogy van közös történetük és mondanivalójuk egymásnak. Ezen kívül – leszámítva Nyírő Bea józan és racionális szállodamenedzserét – senki és semmi más nem képzelhető el a színpadi történésekből – kliséfigurák beszélnek kliséket, fiatalklisék nyegléskednek, öregklisék figyelmetlenkednek, poénosklisé túlmozgásoskodik, teszetoszaklisé direkt szerencsétlenkedik, dalról dalra haladva; alacsony létszámú tánckar mozog nagyon egyszerű koreográfiákat. A rendezői jelenlét a fényhatásokkal való dúsításban érhető tetten, meg abban, hogy a refrént a szereplők némelyike az állványra felhágva énekli a papírmasé szállodadíszletben. Bár néha ez a szálloda a szállodán kívüli eseményeknek ad helyet, hol az állványzatot átmozgatva, hol csak úgy.

Nem tudok élni nélküled - Apostol együttes

Aztán már úgy sem. Az Apostol megjelenik a végén, miután főszereplőink összejöttek (a többi meg csak azért kellett, hogy elteljen az idő), már nincs színház – a zenekar rákezd, és kérik, énekeljen velük a közönség. Velük és a _színészekkel_. A darabnak észrevétlenül vége, a finálé már a látszatdramaturgiát is nélkülözi, és ez a húsz perc végre őszinte és igaz. „Utólag már sopánkodni kár, / mert nem az a fő, ami volt, / most csak az a fő, ami van”

_(Soproni Petőfi Színház előadása az óbudai Zichy-kastélyban, 2010. július 19.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr258004711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.