7óra7

Egy nagy utazás és a tuti tipp
7óra7: (6/10)
Közösség: (4/10)

Egy nagy utazás és a tuti tipp

2010. 10. 22. | 7óra7

Szabó Máté, az előadás rendezője invenciózusan nyúlt az anyaghoz: a kevés díszletelemet jól variálja, két „lovis” sárga tribün van mindösszesen szinte minden jelenetben, ezeket egészíti ki rendre az adott jelenet helyszínére emlékeztető jelzésekkel (díszlet: Antal Csaba). Nagyvonalúan, de pontos arányérzékkel kezeli a tereket és a térváltásokat. A fények nem csak napszakokat, helyszíneket, de érzéseket, hangsúlyokat is jeleznek, a színek finommechanikáját jól érzi, csupán egy esetben éreztem falsnak: az első felvonás utolsó jelenetében a fekete az indokoltnál jobban, erősebben terhelődik rá a színpad bal oldaláról az egész látványra. A szcenika használata tudatosan tervezett, a dramaturgiát kiszolgálja, és igen nagyszabásúnak hat (szcenikus: Éberwein Róbert). A Kovács Yvette Alida tervezte jelmezek korhűek, mindenütt igen eltaláltak.
A nyitány eléggé hatásos felütés. Dés László ugyanis kiváló formáját mutatja: dallamaiban a nosztalgikus motívumok keverednek a modernebb zenei megoldásokkal, slágeres, könnyen megjegyezhető, de semmiképpen futószalag-terméknek nem nevezhető számok sorjáznak az előadásban. Dés ügyesen variálja a témákat, alapos munka a hangszerelés is, jó szembesülni a színészek és a kórus jó intonálásával, és a dalok szövege is erős munka. Leginkább a második felvonás elején elhangzó, a Nagy utazás motívumaira építő dal tetszett. Negatívum, hogy a kíséret nem élő, hanem előre rögzített. De megjegyzendő, hogy még erősebb lehetne a kezdés, ha néhány színész nem tévesztené el a mozdulatokat, bár Bodor Johanna, a koreográfus úgy tervezte meg a mozgást, hogy valaki mindig tudatosan eltér a tömeg mozgásától, így a hibák kevésbé szembetűnőek. Ha a próbaidőszak nem volt elég a színművészek számára az egyszerre lépést betanulni, a megjósolható legalább százas széria során remélhetőleg alkalmuk nyílik majd erre. A táncosok sokrétű feladatot (köztük sok színészit) látnak el, nagyon flottul szervezettek, fellépésük roppant látványos.
A kétrészes darab első fele határozottan jobb, mint a második: ahogyan Gyuszi bácsi (Koltai Róbert játssza el ismét a főszerepet, nem lehet sokat mondani róla, csak annyit, hogy rá van írva, és szerencsésen elkerüli, hogy one-man show váljék az előadásból) ráveszi Anyát (Vándor Éva) és Apát (Újréti László), hogy engedjék el vele Imikét (Szabó Kimmel Tamás egyetemi hallgatót alkata miatt még a legjobb indulattal is némileg többnek érezzük tizenhétnél, a különbség elfedése érdekében néhány mozdulata a gyerekkor korábbi szakaszát idézi), egy család valós mindennapjaiba enged betekintést, Vándor Éva túlaggódása elfogadható anyai mértéket ölt. A vonatút megmutatása élvezetesen szellemes rendezői ötlettel jelzésszerű vonatablakokon át történik. Az ügetőn a Boldi (Háda János) és Nusika (Ullmann Mónika) idegesítő kettősével való találkozás alkalmat ad Imi szerelmének fellobbanására. Pucus, a bukméker (Zöld Csaba klisékre épülő alakítása) jön, és Gyuszi bácsi veszít, így irány a piac, ahol szembe kell nézni a fakanalas Döncivel (Gieler Csaba), aki Gyuszi bácsi mása akarna lenni, csak az ő bája és esze nélkül, hát persze, hogy szánalmas, meg a megvesztegethetőségében kisszerű Ellenőrrel (Ömböli Pál). Gyuszi bácsi régi szerelmével, Terézzel is találkozik, Fehér Anna játssza az egyetlen dalnyi szerepet, mintha nem igazán értené, mit keres a darabban – vele érzünk, mi sem értjük. Ez már a második felvonás, amely sokkal epizodikusabb szerkesztésű, és ez néhol (például Teréz esetében) ötletszerűnek hat. Hasonlóan hiányt hagy maga után Andorai Péter Balog II.-je, immár a Mignon presszóban. Egyébként az adaptációnak ezek a hibái mindösszesen, ettől eltekintve meglepően zökkenőmentesen alkalmazta színpadra a filmet a szerzőkvartett (és a dramaturg Ari-Nagy Barbara). Nem a színészekkel van baj, hanem arról van szó, hogy az említett jelzésértékű szerepek és epizódok csak a film dramaturgiai rendszerében lehetnek fontosak, a színház más elven működik, ezért felteszem: egyszerűen sajnálták volna kihagyni az két karaktert, annak ellenére, hogy jelenlétük ebben a rendszerben sehová sem vezet. Nem tudunk meg róluk semmit, nem lendítenek a cselekményen. Viszont Deutsch bácsi (Sztankay István) legalább megtanítja Imit táncolni (a zongoránál ülve Deutsch néni szerepét negéddé értelmezi Esztergályos Cecília). Közben Gyuszi bácsi megkapja a tuti tippet, amit megoszt pap barátjával (Sztarenki Pál egy kissé merev tartású, de belül igen emberi és szimpatikus egyházfit játszik). Aztán a nagy össztáncban Nusika végre elveszi Imi szüzességét, ám a nagy verseny előtt Gyuszi bácsi összeesik, kórházi ágya mellett hangzik el a Nagy utazás egy látványos, és éppen megfelelő ízléssel adagolt érzelmes betétben. Utolsó erejével még kimegy az ügetőre, ám a verseny végét, amivel élete nagy nyereményét üti meg, nem éri meg. A végén úgy érezzük, sokat hagynak a film emlékeinkben élő kockáira, de a vastaps és a hatalmas siker elkerülhetetlen és szükségszerű.
Nem kell hozzá sok, de az a kevés elengedhetetlen: egy stabil történet, egy jó zeneszerző, egy kreatív rendező, egy, a színjátszás és az éneklés tudásával rendelkező társulat, és sok munka. Ez a kevés viszont nem éppen egyszerű dolog, de a József Attila Színháznak és az alkotóknak ezúttal összejött. Utat nem törtek, mindössze egy nem hibátlan, de alapvetően tisztességes előadást adtak az ő nézőiknek. Az előadás a kikapcsolódni vágyóknak és a kellemes nosztalgiát szeretőknek tuti tipp. ► (ugr)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr268004089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása